2018. április 21., szombat

Cirkusz Book Tag


Sziasztok!
Muszáj magam elfoglalni, míg holnap lesz! Éppen ezért úgy döntöttem, kitöltök egy újabb tag-et, méghozzá a Cirkusz Book Tag-et, amire még Vicky hívott ki tavaly, a Three Points of View cikruszmestere, az ő bejegyzését IDE kattintva éritek el! Már nagyon várom, hogy holnap betegyem a lábam a Könyvfesztiválra! Három könyvem már tuti biztos lesz, és mindegyik olyan szép! És még nem tudom, miket hozok el melléjük! Addig is, míg ez kiderül, jó szórakozást kívánok a HaBár Cirkuszban!

1. Konferanszié
Egy könyv, amit mikor megláttál, tudtad, hogy olvasnod kell
Őszintén megmondva, elég sokszor elkap ez az érzés. A legújabb megjelenések közül, amiket szeretnék beszerezni a Könyvfesztiválon, több ilyen is van, pl. A medve és a csalogány Katherine Ardentől. A már meglévő könyveim közül pedig egy tavalyi könyvheti újdonságot mondanám, S. J. Kincaid: A kárhozott című regényét. Gyönyörű ez a borító, elolvasva a regényt, jobbat nem is találhattak volna ki rá! Dorkával írtuk egy közös kibeszélő bejegyzést róla, IDE kattitva meg tudjátok nézni!
2. Bohóc
Egy könyv, amin végig nevettél
Ritkán olvasok vicces könyveket, úgyhogy ide a jól bevált, számomra már klasszikus válasszal jövök. Rain Arlender: Az élet esszenciája. Én baromi jól szórakoztam alatta, ezt a könyvet biztos, hogy többször újra fogom olvasni, mert nagyon megszerettem, és nagyon felvidít. Most épp nővéremnél van nyaralni, remélem, neki is tetszeni fog! A blogbejegyzésemet a könyvről IDE kattitnva éritek el!


3. Akrobata
Egy könyv, amin végig visszatartottad a lélegzeted
Lejjebb lesz kérdés félelmetes könyvre is, meg izgulós könyvre is, ezen kívül nem tudom, még miért tarthattam vissza a lélegzetem. Igazából ha nem is az egész, de Lauer Gábor könyvében, az Út sehová című novelláskötetben több olyan kis történet is volt, aminél visszatartottam a lélegzetem, hogy úriesten, nah most mi fog történni? Az egyik ilyen a Fullánk volt, ami tényleg nagyon rövid, de baromi magával ragadó és sötét. Egy kislányról szól, aki egyedül van otthon éjszaka, és ki kell mennie pisilni. Zajok, csöpögés, recsegés. Sokszor még én is megijedek hasonló helyzetben!
4. Elefánt
Egy könyv, ami megijesztett a méretével
Victor Hugo: A nyomorultak; Lev Tolsztoj: Háború és béke. És az ijedelem még mindig tart! Nem olvastam egyiket sem, a Háború és békét szerintem nem is fogom, bár jó lenne. A nyomorultakkal még nem adtam fel olvasási vágyam, de még nem érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy kellőképp értékelni tudjam.
5. Oroszlán
Egy könyv, ami megrémisztett
Félelmetes könyvek. Ahogy vicces, úgy kifejezetten rémisztő könyvet sem olvasok. Konkrétan kerülni is szoktam, moziba sem szeretem, túlságosan bele tudom élni magam, és nem szeretek félni. George Orwell: Állatfarm című regénye sem önmagában rémiszt, hanem a társadalomkritika, amit bemutat benne, az rémisztő, hogy mennyire ma is megállja a helyét.


6. Zsonglőr
Egy könyv, ami játszott az érzelmeiddel
Markus Zuzak: A könyvtolvaj. Előkészített, megrágott, majd kiköpött, hogy jöjjek helyre úgy, ahogy akarok. Már az elején tudvalevő, hogy mi fog történni, mégis olyan jól van megírva, hogy én nagyon összetörtem olvasás közben. Nagyon tetszett a nézőpont, amiből ez a második világháborús történet el lett mesélve. A karakterek nagyon az ember szívéhez tudnak nőni. Blogbejegyzés a könyvről ITT olvasható!
7. Illuzionista
Egy könyv, ami nem az volt, amit reméltél
Carrie Fisher: A hercegnő naplója. Nagyon nem azt kaptam, amire számítottam. A fülszöveg, mint oly sokszor máskor, most is átvert. A magyar fülszöveg arra utal, hogy itt egy átfogó élettörténetet tudhatunk majd meg, a 19 éves Carrie mesél a 60 éves Carrie tolmácsolásában, hogy milyen hatással volt az életére, ám sokmindent nem tudunk meg. Szívesen olvastam volna arról, hogy miként hatott az életére a siker és miket élt át ennek hatására, mert a fülszöveg erre engedett következtetni, ám nem ezt kaptam. Blogbejegyzés a könyvről ITT!
8. Ágyúgolyóember
Egy könyv, amin végig izgultál
Szerintem olyan nincs, hogy egy könyv végig ilyen vagy végig olyan. Nem tudok végig félni, végig izgulni és végig vidám lenni. Sok könyvben van mindhárom lehetőségből pont annyi, hogy a megfelelő mértékben kombinálva őket, adják azt a hatalmas élményt, amit az olvasás nyújt. Végig nem is, de elég sokszor izgultam Brian McClellan: Lőpormágus-trilógia sorozata alatt. Nagyon jól megírt történetről van szó, van benne minden, ármány, cselszövés, árulás, háború, szerelem, szeretet, kitartás, tanulás, vágyakozás, önmagunkon túllépés. Aaaa még mindig nagyon szeretem! A sorozatról a gondolataimat ITT találjátok, külön mindhárom regényről!


9. Kígyóember
Egy könyv, sok csavarral
N. K. Jemisin: Ötödik évszak. Nem feltétlen sok csavar van benne, de ami van, az nagyon király! Bár én tudtam, mi lesz, de annyira jó, hogy ezt beletették! Imádtam a könyvet, újdonság volt számomra. Több szálon fut a történet, amiből az egyik E/2! Nagyon érdekes volt, hozzá kellett szokni, de amint megszoktam, suhantam a történettel. A folytatás már a polcomon van, hamarosan neki is esek! A könyvről a beszámolómat ITT olvashatjátok!
10. Idomár
Egy könyv, amiből tanultál valamit
Izolde Johannsen: A birodalmi kalóz. Sokat tanultam a második világháborús tengeri harcokról és hadviselésről. A könyv hatására több videót megnéztem, több cikket elolvastam, és könyvek kerültek a TBR listámra. Nagyon hálás vagyok a könyvnek ezért, és az írónőnek, hogy ilyen jó stílusban és élvezetesen tárta elénk a történelmi adatokat. A könyvről az élménybeszámolómat ITT találjátok, az írónővel készült interjú pedig ITT olvasható!

Nah, sikerült egy ideig lekötnöm magam. Hamarosan ebéd előkészületek, délután sétálni megyünk, szóval talán eltelik a nap gond nélkül. Már nagyon várom a holnapot, fel vagyok készülve tömegre, de addig, míg nem vagyok ott, szerintem fel se fogom, hogy mennyi ember lesz ott. Szeretném felkérni Zsebit, a Maybe I'm a Bookworm bloggerét, hogy ha van kedve töltse ki, kíváncsi lennék a válaszaira. Amennyiben neked is megtetszett, készítsd el bátran, szívesen olvasnám!

1 megjegyzés: