2018. október 6., szombat

Book Haul - Könyvbeszerzéseim (2018. III. negyedév)


Sziasztok!
Igazán nagyon ügyes voltam ebben a három hónapban! Szinte alig vettem könyvet! Megígértem magamnak, hogy nem szállok el, és tudtam tartani, vagyis én úgy érzem. Igaz, hogy még egyet sem olvastam el közülük, de ebbe most ne menjünk bele.
Az első beszerzésem A fényigéző volt, a kiadótól rendeltem, és ajándékba kaptam mellé a Jack London kötetet. Már nagyon régen előrendeltem, talán május körül, aztán csúszott a megjelenés. Kalandos beszerzés volt, mert az előrendelési akciónál jobb kondíciókkal lehetett később rendelni, amit szerettem volna érvényesíteni. Mondták, hogy mondjam le, és adjam le újra. Megtörtént. Tesóm vette át, még jó, hogy átküldtem neki az új visszaigazolást, mert a boltban nem kaptam a lemondásról infót. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a boltnak is elküldtem az emailt. Miután tesóm megmutatta az emailt, gond nélkül odaadták az olcsóbb áron, nem problémáztak, csak kicsit fura volt ez így. Jack Londonnal meg amúgy is szemeztem már, későbbiekben lesz róla szó!
Ez a kupac a Líra hőségakció szerzeményei! Ezeken kívül még egy könyvet beszereztem, az Állatok maszkabálját, tök vakon, mert nagyon tetszik a borítója. Aztán később beszélgettünk a könyvről, utánanéztem, miről is szól, és rájöttem, hogy nem, köszönöm, ez nekem mégsem kell. Már tovább is adtam, remélem, az új tulajdonosának tetszeni fog! Virág Emília könyvéről csupa jót hallottam, idei terveim közt szerepel is. A másik könyvön szintén a borítója miatt akadt meg a szemem még megjelenéskor, most pedig olyan áron volt, hogy nem hagyhattam ott!
Jemisin könyve is előrendelés volt részemről. Amint lehetett, már elő is rendeltem! Igaz, nem a kiadónál, hanem a Book24-en, mert épp ingyen szállítós akció volt, így jobban megérte innen rendelni. Még az Obeliszkkaput sem olvastam, de mindkét könyv az idei prioritás listán van. Az ötödik évszak nagy hatást gyakorolt rám, magas elvárásaim vannak a kötetek felé, főleg, hogy az írónő mindhárom regénnyel elnyerte a Hugo-díjat.
Fentebb említettem, hogy szemeztem már egy ideje Jack Londonnal. A Fehér agyar című film gyerekkorom egyik kedvence, ami egy Jack London adaptáció. Említettem is Dórinak eme vágyamat. Ő pedig, lévén szemfüles, mint mindig, egy könyvszekérről megszerezte nekem ezt a dupla kötetes kiadványt, amiben szerepel ez az írás is.
Nem fogjátok elhinni, de ezt a regényt is Dórinak köszönhetem! Könyvudvartól szerettem volna megrendelni, de csak ezt a könyvet, és kiírtam, hogy keresek társakat a rendeléshez, hogy ne legyen postaköltség. Dóri pedig felajánlotta, hogy elhozza nekem, aztán, ha találkozunk, majd odaadja. Szerencsére azóta már találkoztunk, mióta eljöttem Fehérvárról, ritkán alakul így a helyzet, örültem, hogy láttuk egymást, és ittunk egy jó kávét!
Sokan biztos tisztában vagytok vele, hogy volt egy random 50 %-os Book24 akció. Porszem került a gépezetbe és mindenre igényelni lehetett. Én ezt nem tudtam, hogy hiba, rendelés másnapján tudtam meg. Szerencsére az én rendelésem gond nélkül megérkezett, a képen látható szépségeket vásároltam meg. Ekkora kedvezményt nem tudtam kihagyni. Akik kivártak, lemaradtak, mert már aznap este kijavították a hibát. Egy statisztikára kíváncsi lennék, mennyien rendeltek a baki alatt.
Ezt a három gyönyörűséget pedig a kiadó küldte, hogy olvassam el, amit ebben a hónapban meg is fogok tenni! Az Alsó határértéket év elején ismertem meg, akkor olvastam róla, és azóta szeretném olvasni! A Gőzkorszaknak nagyon király a borítója, a Toronyház pedig úgy hallottam, hogy nagyon jó, igazi klasszikus. Meglátjuk, én is így gondolom-e!
Ezt a négy könyvet pedig az íróktól kaptam elektronikus formában olvasásra. Mindig nagy megtiszteltetés, mikor megkeresés érkezik hozzám, és nekem a legnagyobb öröm, ha az írás és én megtaláljuk a közös hangot. Izolde Johannsen már több ízben bizonyította, hogy megéri a ráfordított időt. Szilágyi Zoltán írása is ígéretes, az Acélgólem/Acélsereg már kiolvasva, jelenleg az Aratót olvasom. Bővebben majd az ajánlóban olvashattok róla!
Ezek a gyönyörűségek lettek a legújabb polclakóim! Szerintem egész visszafogott voltam. A következő negyedévre megint van két előrendelésem, Instagramon biztos fogok róluk posztolni képet! Ti miket vásároltatok, vagy terveztek venni mostanában?


8 megjegyzés:

  1. A Sárkányok, farkasok és almákra én is lecsaptam(ennyi pénzért szinte ingyen volt), én a Pax-ot rendeltem meg mellé, amit pont most olvastam el(nagyon aranyos történet). :)
    Meg most sikerült a Főnix Könyvműhelytől rendelnem úgy, hogy 4 könyv+postaköltségért valami 5500 Ft-ot fizettem. ^_^
    Amúgy most én is igyekszem visszafogni magam, és inkább a meglévő könyvek elolvasásával foglalkozni, de hát ilyen jó akcióknak ki tud ellenállni? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondolkodtam a Pax-on is, aztán elvetettem :D Bár az Állatok maszkabálja helyett tuti jobb lett volna :D Miket rendeltél a Főnixtől? *.* Tőlük a Rés a valóság szürke szöveténre vágyom nagyon. Könyvhét óta megszerettem valamennyire a sci-fit :D Nehéz ellenállni, az tuti. Most Librinél is lehet jó kis fantasykat venni, baromi jó áron, de nem, nem szabad :D

      Törlés
    2. Hát, a Winie Langton sori 3-4. részét(most, hogy a 6. rész előrendelhető, kicsit elszégyelltem magam, hogy így le vagyok maradva... :D), az Ajtók és átjárókat és a Halhatatlanokat. :) Utóbbi kettő most majdnem olyan jó áron volt, mint a múltkor a Sárkányok, farkasok és almák. ;)
      A Rés a valóság szürke szövetént én is néztem, felkeltette az érdeklődésem a borítója. :)

      Törlés
    3. Jujj, remélem, tetszeni fognak az antológiák ^^ Majd tudasd velem, hogy tetszettek :) :)
      Az a borító csodaszép! Egyik kedvencem idén :D

      Törlés
    4. Az Ajtók és átjárókat épp (már) tegnap fejeztem be, és tetszett. :) Volt is pár iromány benne, amit túl rövidnek találtam, szívesen olvastam volna még.

      Törlés
    5. Láttam molyon! Örülök, hogy tetszett :) Melyik volt, amit olvastál volna még? Nekem is volt ilyen érzésem több után is :) :)

      Törlés
    6. Hát, szívesen olvasnék még Yabbagabbról, meg a denevéréről, Monas apóról is... Az Álomkapu nagyon tetszett, legalábbis a vége, amikor a szörnygyerek szemszögéből is megismerhettük a történéseket. Az a világ is érdekel. Az Álom a lányról rövid és lényegre törő, mégis, annyira túlságosan rövidnek éreztem. Szívesen olvasnám az előzményeket is, meg hogy végül egymásra találtak-e újra. A Porta Sancta vámpírjairól is olvasnék még, meg Hamabha kertjéről. Hogy mi történt Normannel, megkapta-e végül a Sir Norman ezürtkerék nevet. Meg hogy egyáltalán ő hogyan élte át, hogy Szavig Torl birodalmába került... :)

      Törlés
    7. Nekem Imre Viktória Anna, Mickey Long, Patrick J. Morrison, Riley E. Raines novellái voltak a kedvenceim. Meg Regart nagyon bírtam még :D A vámpíros nagyon jó volt! Jajj, kedvem támadt az összeset újraolvasni :D :D

      Törlés