Én és a blog


Sziasztok!
Szeretném veletek kicsit közelebbről megismertetni a blogot és személy szerint engem is. Ez a bemutatkozó oldal ezért jött létre! Ha ezeken kívül kíváncsiak vagytok bármi egyébre, kérdezzetek bátran!
A blog nevének története számomra igen kedves. Gimnazista koromban kollégista voltam. A rengeteg tanulás mellett, azért a viccelődésre is jutott idő. Családias környezet volt, ne több száz férőhelyes kollégiumra gondoljatok. A szomszéd szobában lakott Judit, akivel egyik nap kitaláltuk, hogy attól számított öt éven belül, nyitunk egy kocsmát, még emlékeztetőt is állítottam az akkori telefonomban. A kocsma neve pedig „Ha” lesz, a következő szlogennel: „Ha bár, akkor HaBár! Habár…” A végét kissé ironikusan olvassátok, olyan kétkedően. Nekem ez anno nagyon vicces volt! A fizikális vendéglátó egység nem jött össze, az ötletet viszont így továbbviszem!

Én, a kocsmáros
Én az életben is nagyon szívesen nyitnék egy kocsmát, aminek ez lenne a neve. Eleinte úgy képzeltük el, hogy két részre van osztva, egy teázó/kávézó a nyugodtabbaknak, babzsákos megoldással és egyedi látképpel. A felső rész, jól hangszigetelt verzióban pedig a dühöngő, ahol koncertek vagy dj-s bulik lennének. Rockzenével természetesen. Erről a vágyamról nem tettem le, bár változtak a prioritásaim. Most már úgy csinálnám meg, hogy a koncertes rész inkább író – olvasó találkozóknak, kiadói rendezvényeknek, molytalálkozónak, egyéb könyves rendezvénynek adna helyet. Fiatal vagyok még, bármi előfordulhat!
Magát a blogot azért hoztam létre 2017. január elsején, hogy kicsit nyitottabb legyek a világra. Könnyebben teremtsek kapcsolatokat, mert eléggé behúzódó vagyok, nehezen megyek oda idegenekhez. Ebben a tekintetben jót tett nekem. A másik célom persze az volt, hogy kedvenc vagy kevésbé kedvenc olvasásélményeimről kifejtsem a véleményem. Nem tartom magam kritikusnak. Nem tudok úgy írni egy könyvről, hogy az érzelmektől mentes, tényekkel alátámasztott kritika legyen. Én a saját élményeimet, érzéseimet teszem bele egy-egy bejegyzésbe, emiatt élvezem ezt csinálni azóta is.


Miket találsz ezen a blogon:
  • Könyvajánló: Főleg fantasy, ifjúsági regények, de azon vagyok, hogy a felnőtt irányba induljak e téren. Időnként befigyel más téma is, de a fantasy, mint, ahogy a fejléc is mutatja, nagyrészt adott. Igyekszem minden olvasott könyvről írni!
  • Top5Szerda: Minden szerdán új téma, újabb öt könyv. Ez egy Goodreads kezdeményezés. Néha kihagyok egy-egy hetet, vagy átvariálom. Komplett csoport alakult már a molyon is! Érdemes megnézni!
  • A magyar borítók szebbek: Összehasonlítom a magyar kiadás borítóját kiadónként az eredeti borítóval.
  • Havi ajánló: Szintén Goodreads kezdeményezés, minden hónapban más témakörben ajánlunk könyveket. Ha a téma olyan, akkor TBR részt is teszek bele.
  • TBR: Angol mozaikszó: ToBeRead, vagyis azok a könyvek, amiket szívesen olvasnék.
  • Book Haul: Időnként megmutatom azokat a könyveket, amiket beszereztem.
  • Hónapzárás: Miket olvastam az adott hónapban.
  • Élménybeszámolók: Különböző könyves rendezvényekről megírom, hogy milyen behatások értek.
  • Interjúk
  • Olvasási maratonok, és eredményük
  • BookTag-ek
  • Kocsmatúra: Időnként hozok különböző témákról kibeszélőt
  • Nyereményjátékok: központban az olvasással.
Ez a blog igazából olyanoknak szól, mint én. Akik szeretnek olvasni, szeretnek különböző témákban könyveket összehasonlítani, akik szeretnek könyvekről képeket nézegetni, akik szeretnek listákat gyártani. Bármilyen bejegyzéshez szívesen veszem a véleményeteket, az élményeiteket!


A könyvekről írt véleményem mindig a sajátom. Általában nem olvasok addig egyéb könyvértékeléseket, blogbejegyzéseket az adott könyvről, míg a sajátomat meg nem írom, még véletlenül se érjenek olyan behatások, amik a bejegyzésen érződnének. Az őszinte véleményemet írom meg, akkor is, ha nem tetszett valami, akkor is, ha a kiadótól kaptam a könyvet, amit szintén jelzek a bejegyzésben. Annak semmi értelme, ha azért pozitívan értékelünk valamit, mert kaptunk, azzal az olvasót, a kiadót, de még önmagunkat is becsapjuk.
Engem Rétának hívnak, ez az anyakönyvezett keresztnevem, nem az internet miatt kreált nicknév, bár mindenhova ezzel szoktam regisztrálni. Ha bárhol olyannal találkoztok, hogy reta09, reta_09 vagy reta_9, az is én vagyok. Igen, a kilences a szerencse számom. Gyermekvasúton a kilencedik csoportban voltam, a születésnapom dátumából is rengeteg kilencest tudok kihozni, valamint a névnapom is kilencedikén van. Általában, ha kérnek tőlem 1-10-ig egy számot, mindig ezt mondom. Húszas évei végén járó, szemüveges, barna hajú lány vagyok, mint a képen is látszik. Négy idősebb testvérem van, és vallom, hogy nem igaz, hogy mindig a legfiatalabb van elkényeztetve, tapasztalatból mondom. Adminisztrációs területen dolgozom, számítógép előtt ülök általában végig, telefonálok és emaileket írok. Szeretem a munkám, szeretem a kollégáim, sőt, ha hiszitek, ha nem, a főnökeimmel is jól kijövök. Győr gyönyörű városának egy csendes környékén lakom. Nem messze tőlem van egy igen forgalmas út, mégsem hallatszik ide a zaj. Ha az idő és a darazsak engedik, szeretem időmet a teraszon olvasva tölteni.


Szeretem az izgalmas, akciódús és romantikus filmeket. Valahogy filmben jobban élvezem a romantikát, mint könyvben. Szeretem, ha jól felépített történetet olvashatok, ami mentes a helyesírási és szerkesztési hibáktól. Szeretem a logikát. Még akkor is, ha fantázia uralta birodalomról van szó. Szeretem a lecsót, tejföllel és nokedlival leginkább. Szeretek csocsózni és dartsozni, bár ügyes egyikben sem igen vagyok. Szeretek társasozni, barátaimmal, családommal, bárkivel. Szeretek beülni egy jó kávéra és beszélgetésre. Szeretek könyvekről képeket készíteni, és megosztani veletek.
A blogot, illetve engem a következő felületeken tudtok követni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése