Carrie Fisher: A hercegnő naplója

Találkozás önmagammal

Kedvenc idézetek:

„Szóval nagyon hamar lemondtam arról, hogy intelligensnek akarjak látszani, és hála istennek, ez a jó szokásom máig megmaradt.”

„Nem merek előhozakodni semmivel, témát felvetni, mert attól tartok, hogy nem lesz elég vicces vagy elég érdekes az ő kényes ízlésének. Hallgatásával valahogy olyan érzést kelt, mintha csapdába esett közönség lenne, így majd kitöröd a nyakad az igyekezetben, hogy megfelelj a hatalmas kihívásnak, amit a szórakoztatása jelent, miközben megőrülsz az aggodalomtól, hogy még mindig nem nevet.”

„Amikor a férfiak azzal jönnek oda hozzám, hogy én vagyok az első szerelmük, nos, az finoman szólva is elég vegyes érzelmeket kelt bennem. Miért van az, hogy ezek a férfiak akkor olyan könnyen belém szerettek, most azonban ugyanez sokkal bonyolultabb a számukra?”

„Néha felhívok embereket abban a reményben, hogy nemcsak igazolják a tényt, hogy életben vagyok, de ha csak közvetett módon is, egyben meggyőzzenek róla, hogy ez számomra a megfelelő állapot.”

Borító: 5/5, tetszik, hogy egy toll van a kontyába fűzve. Egyszerű, mégis lényegre törő.

Moly.hu, Kiadó: Libri, 2017, 244 oldal, Eredeti cím: The Princess Diarist (2016)

Ezt a könyvet a Mini-könyvklub 8. fordulójának utolsó havi, szabadon választott könyvének választva olvastam el. A könyvet innen is köszönöm Dórinak, nélküled ez nem jöhetett volna létre. December hónapban életrajzi regényt, úti leírást, vagy memoárt kellett olvasnunk. A többi klubtag választott könyveit és értékeléseit IDE kattintva nézhetitek meg, érdemes ránézni, elég vegyes vágott lett a felhozatal, mindenki találhat magának való olvasmányt. Ne felejtsétek el azt sem, hogy a következő fordulóra még tart a jelentkezés és a szavazás, melyről ITT megtaláltok mindent, amit tudni érdemes!

Az utolsó pillanatok egyikében sikerült kézbe vennem a könyvet, de mivel elég rövid és a margókkal sem bántak szűken, hamar a végére is jutottam, pedig már azt hittem, hogy ez a forduló úgy ér majd véget számomra, hogy nem fogok tudni könyvajánlást hozni decemberben. Elég zűrzavaros lett az év utolsó hónapja, mind munkaügyileg, mind szabadidő ügyileg, mert nem igazán bővelkedtem benne. A decemberi TBR könyveim sem teljesen úgy alakultak, ahogy vártam, de erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben. Nem vagyok egy fanatikus Star Wars rajongó, de vallom, hogy az eredeti trilógia messze veri az összes többi azután megrendezett filmet. Ezért is voltam nagyon kíváncsi, hogy mit mesél Carrie Fisher arról az időszakról.

Carrie Fisher 2013-ban

A könyv fülszövege alapján teljesen másra számítottam. Egy mondatot idéznék csak belőle:

„A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeivel, amelyek egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képét mutatják.” 

Ebből csak annyi igaz, hogy a 19 éves Carrie valóban sokkal sebezhetőbb nő képét mutatja. Érdekes volt olvasni arról, hogy ő hogy élte meg a szülei hírességét, milyen hatással volt rá a figyelem, és mit okozott benne, hogy apja elhagyta őket. A többi részről nem sokat tudunk meg az oldalak lapozva.

A könyv három részre tagolódok. Az elején a 60 éves Carrie mesél fiatalkori önmagáról, Leia előtti időkről, a castingról, kialakulni látszó kapcsolatáról Harrison Forddal. Érződnek a sorokból, hogy ő és Leia kapcsolata egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én azt elgondoltam. Én azt hittem, hogy híresnek lenni nagyrészt pozitív dolog, főleg pedig Leianak lenni, akit rengetegen bálványoznak. Csak abba nem gondoltam bele, hogy az, akit Leiával azonosítanak, milyen érzés lehet, hogy önmagát nem látják. A rajongók nem tudják különválasztani, hogy hol kezdődik Leia és hol Carrie. Neki úgy kellett az életben is viselkednie, hogy azzal ne hozzon szégyent filmbeli szereplőjére. Ez hosszú távon elég megterhelő lehetett.

A bikiniben, amit utált, mások imádtak

A közepén találjuk azokat a naplóbejegyzéseket, amiket a 19 éves Carrie írt a forgatás ideje alatt. A mindössze három hónapig tartó időszak alatt nagyrészt csak arról írt, hogy hogy éli meg Harrisonnal folytatott viszonyát, és ez rá lelkileg milyen hatással van. Itt valóban tükröződik, hogy milyen naiv, sebezhető és szerintem befolyásolható is volt annak idején. Írt benne verseket is. Ez a rész nagyon letargikus hangvételű, érződik rajta, hogy a színésznő nem teljesen azt kapta, amire az élettől vágyott. Csak egy idézetet hadd mutassak, amit fent is betettem, csak kicsit kibővítem:

„Néha felhívok embereket abban a reményben, hogy nemcsak igazolják a tényt, hogy életben vagyok, de ha csak közvetett módon is, egyben meggyőzzenek róla, hogy ez számomra a megfelelő állapot. Mert néha úgy látom, hogy nem túl jó ötlet. Megéri a fáradtságot azért élni, hogy majd egyszer valami értelmes dolgot hozunk ki az életből, ahelyett, hogy mindig értelmes dolgokat csináljunk?” 167. oldal

Mindez egy 19 éves lány szájából, aki még szinte meg sem tapasztalta az életet. Viszont, ha az abban az időben íródott naplóját olvashatjuk, miért csak A férfi szerepel benne? Hol vannak a bulik, a tapasztalások, a pozitív-negatív élmények? Komolyan, csak a testiség és az érzelmek körül forgott volna a világa?

A harmadik részben újra a hatvan éves Carrie mesél. Főleg rajongókkal való találkozásairól, és arról, hogyan élte meg azt, hogy pénzért dedikált. Itt már inkább szarkasztikusnak és megtörtnek éreztem a szövegét. Itt beigazolódik az, amit az elején fejteget, hogy a fanatikus rajongók nem tudják őt az általa játszott karaktertől külön kezelni. Megpróbálja persze pozitív fényben feltüntetni őket, számomra mégis az jön le, hogy torkig van az egésszel, és legszívesebben nem találkozna velük.

Carrie, édesanyja és lánya

A történeket, amiket elmesél, érdekesek voltak, bár néhol elég lehangoló. A legtöbb dolog valahogy kapcsolódott Harrisonhoz. Úgy tűnik, egész életére kihatott ez a három hónapos kaland. Még negyven év után is úgy beszélt róla, mintha szívesen leélné vele az életét. Viszont nekem hiányos volt. Magáról a forgatásról nem nagyon tudtunk meg semmit, azon kívül, hogy készült el a haja. A fülszövegben felvezetett dolgok csak felszínesen jelentek meg. Én személy szerint sokkal kíváncsibb lettem volna arra, hogy hogyan hatott rá a siker. Azt tudni lehet róla, hogy szenvedett pszichológiai betegségben is, és a drogokat sem vetette meg. Mindez úgy gondolom, belefért volna a Leia és a Star Wars sztoriba.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de nekem nem volt teljes az élmény. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy az élet egyéb területein milyen hatással volt Carrie Fisher életére a hirtelen jött hírnév. Az elejtett szavakból tudjuk, hogy a figurák és egyéb Star Wars ihletésű dolgokból neki nem származott igazán bevétele. Erről is szívesen olvastam volna többet. Vagy akár arról, hogy 19 évesen miket mérlegelt, mikor elfogadta a szerepet. Egy memoárt csillagok közé szorítani elég hálátlan feladat, hol jövök én ahhoz, hogy megítéljem őt. Viszont valahogy mégis értékelni szeretném, így a csillagozás azt jelöli, hogy nekem milyen élményt nyújtott a könyv, nem pedig azt szeretném vele érzékeltetni, hogy Carrie milyen hitelesen adta elő saját élettörténetét, vagy minősíteni az életét. Erről ugyanis nekem fogalmam sincs. Bár ő azt állítja, hogy mindig is őszinte volt.

Nálam ez a könyv 3,5/5.

Forrás: a képek feliratában linkelve