Lauer Gábor: Út sehová - Hét kis döfés -

Psszt! Te ott! Igen, te! Gyere velem! Na, gyere! Ne félj, nem kell lejárni a lábad, nincs messze innen. Csak bebújunk ezen a rozoga kapun, átvágunk azon a néma tisztáson (vigyázz a csalánnal középtájt), megkerüljük azt az árkot, meg azt az aprócska zavaros tavat, bebújunk a susogó, görnyedt fák közé, és már ott is vagyunk. Hogy pontosan hol? Hogy hol az az ott? Nem tudom. De tényleg. Fogalmam sincs. Nem is érdekes. Csak húzd össze a kabátod, fogd meg a kezem, és kövess…

Kedvenc idézetek:

„…gyógyszerek! Micsoda marhaság! Ő aztán soha nem szedne semmiféle szart. A pia az… Nos, a pia az teljesen más tészta. A pia egyrészt fion, ami pedig finom, az nem lehet olyan nagyon káros sem, nem igaz?”

„Aztán hogy ez szerelem, vagy inkább a tomboló hormonok és a kíváncsiság közös duettje volt-e, a férfi sosem tudta igazán eldönteni. Egy idő után valószínűleg már egy háló volt csupán – mint két szerencsétlen hal – valahogy beleakadtak, és könnyebbnek tűnt benne maradni, mint kijáratot keresni rajta…”

„Kétféle csend létezik. Az egyik az a fajta, ami a halászokat lengi körbe a tengeren hajnaltájt, ami a kirándulókat öleli körül ismeretlen utakon. Ez a csend izgalmas, várakozással teli, és persze egyértelműen pozitív. És milyen a másik? Sötét, kormos, ódon, mint a hallgatás a régi pincékben, a némaság az üres (üres?) padlásokon, vagy a sarkokban, ahová nem lehet belátni. Olyan, mint a téli éjszaka, mely megdermeszti a legapróbb neszeket is, az üres lakások, melyek előtt a gyerekek önkéntelenül is meggyorsítják lépteiket, és mint a sötét, szilaj erdők a faluszéli házak körül.”

Borító: Egyszerű, de illik a sejtelmes, sötét hangulathoz, amit a könyv is áraszt.

Moly.hu, Kiadó: Underground, 2016, 208 oldal

Azért olvastam el a könyvet, mert két ember, akiknek bízom az ízlésében, jókat mondtak róla. A félelmetes, sötét, sejtelmes könyvek nem az én műfajom, bár volt már pozitív példa is ebben a körben. Ezt a könyvet utazókönyv formájában kaptam a Molyon, amit az író indított, és innen is szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért. Amikor olvasni kezdtem, azt hittem, hogy horror könyv, de most nézem, hogy dark fantasy. Kicsit ez is, kicsit az is, van benne thrilleres vonás is, mert azért néhol igen hátborzongató. Igazából egy novellára tudnám azt mondani, hogy van benne fantasy elem, a többibe egyáltalán nem látok. Ha felkeltené az érdeklődésed a könyv, Molyon még mindig lehet jelentkezni az utazókönyvre, IDE kattintva meg tudod nézni.

Ezt a könyvet hét rövidebb – hosszabb történet alkotja, mint arra az alcíme is utal. Két novella majdnem kiteszi a könyv egészét, a többi maximum tíz oldalas. Az első novella, a Fogász, ahogy a címéből is kitalálható, egy fogorvosi rendelő köré épül fel. Eleve a legtöbben tartunk a fogorvostól, de nekem sosem volt ekkora rettegésem, mint a történetben szereplő kislány átélt. Nekem a legrosszabb élményem az volt, amikor gyerekként az orvos nem hitte el, hogy a zsibbasztó spray nem használt, érzem, ahogy fúrja a fogam. Elhihetitek, hogy egy darabig nem voltam fogorvosnál. A történet egyébként egész jó, nem féltem vagy borzongtam közben, de élvezetes volt.

A második novella az én személyes kedvencem, a címe Fullánk. Ennek a címe is elég sokat sejtet, de nem fogom lelőni a „poént”. Egy hétéves kislánynak éjszaka pisilni kell, egyedül van egy házban, sötét van, a háznak a különböző zajai igen félelmetesek. De mit van mit tenni, vagy bepisil, vagy elsettenkedik a mosdóba. Ebbe a történetbe teljesen beleborzongtam, ez az írás nagyon tetszett. Ez is igen csak rövidke, de pont elég volt. A vége pedig fenomenális lett, véleményem szerint. Nincs benne semmi fantasy, ez inkább lélektani hadviselés.

A következő történet A kémény, és tartozik hozzá egy Epilógus is. Hát, ez kevésbé tetszett, igazából kicsit már átment fantasztikusba. Egy apa és fia meghúzzák magukat az erdőben egy viskóban, és egyszer csak megjelenik egy kémény a ház előtt. Aztán nő tovább, mint a gomba. Aztán ez okozza a bonyodalmakat. Később, az apuka elkezd mesélni egy régi történetet, amiből kiderül az igazság. Valahogy ez nem tudta átadni nekem azt a borzongást, ami egy random megjelenő ház okozna. Ők sem féltek, vagy legalábbis nem annyira, mint én féltem volna. Én tuti elszaladtam volna a másik irányba.

A következő már jóval hosszabb, ez adja a könyv nagy részét a maga 141 oldalas hosszúságával. A történet a Brightlight címet viseli, ami a helyszíne az eseményeknek. Eleinte tetszett. Nagyon is. Úgy van felépítve, a fejezeteken belül ugrálunk az idősíkok között, a váltás pedig tök jól összeköti a történetet, nekem ez nagyon tetszett. „Pontpontpont” van az egyik szál végén, és „pontpontpont” a másik szál elején, és tök jól felvezeti az egyik a másikat. Nagyon érdekes és hihető volt, ahogy a pasi begőzöl, a függőség és a körülmények, ahogy az emberek egymással bánnak, rámehet az ember pszichéjére, és ez tök jól volt leírva. Viszont a kevesebb néha több. Nagyon hosszú volt, felesleges kavarások és csavarok voltak benne. Legalább az egyharmadát kiszedném, a legvégével egyetemben. Ha ott vége van, amikor Ted bácsi kilétére fény derül, akkor tök jó lett volna. Így viszont nagyon túlírt és girgegurba, annyira, hogy nagyon eluntam. Sőt, a végére már volt, hogy elvesztettem a fonalat is. És mivel ez a történet teszi ki a könyv nagy részét, így összességében is rátette a bélyegét a könyvélményemhez.

Ezután a Fagyasztó című rövid történet következik, ami inkább szomorú. Én mondjuk nem számítottam arra, hogy hova fogunk kilyukadni. A pasi vesz egy fagyasztót, amivel meg akarja lepni a feleségét, mert a kapcsolatuk már nem a régi. Mondjuk, én nem feltétlen konyhai eszközben gondolkodtam volna a helyében, de ő tudja. Azt nem igazán tudjuk, hogy mi is történt közöttük, csak egy éjszaka eseményeit olvashatjuk, amiben SMS üzenetek érkeznek egy olyan feladótól, akitől már nem várt emberünk üzenetet.

A soron következő novella a második leghosszabb, 24 oldal összesen. A címe 04.08. Egy pasiról szól, aki talál egy orvosi papírt, amin egy jövőbe mutató dátum szerepel. Elégeti, aztán elkezdi fixírozni magát, hogy mit is jelenthetett ez a dátum. Ettől meg begőzöl. Konkrétan álmodik róla. El akarja felejteni, de az emberi agy nagyon érdekes, folyton arra emlékeztet, amit nem akarunk tudni. Ebből simán el tudnék képzelni egy filmet is, nem volt túlhúzva az írás, ez a sztori volt a második, ami úgy igazán tetszett.

Már csak egy történet maradt a végére, ami annyira nyomasztó. Az ülés egy szomorú lezárása ennek a kötetnek. Burt és Maggie története nagyon szíven szúrt, akár egy fullánk, hogy visszacsatoljak az elején található történetre. Megható volt, kisebb őrülettel fűszerezve.

Összességében az a bajom, hogy a leghosszabb novella nem tetszett, a végére nagyon nem értettem, és untam. Ha mondjuk fele ilyen hosszú, akkor olyan ütős lehetett volna! Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de ha egy 200 oldalas könyvben a 141 oldalas történet értékelése alacsonyabb, nem tudok rá sokkal magasabb összértékelést adni, hiába tetszett a többi történet jobban. Nem lenne arányos.

Nálam ez a könyv 3/5.