N. K. Jemisin: Az ötödik évszak (The Broken Earth 1.)

Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.

Kedvenc idézetek:

„Szien minden egyes forrópontot képes szenzelni, melyek vakító, tajtékzó dühös viharként ólálkodnak a föld bőre alatt.”

„Nem ésszerű dolog azonosságot várni ennyi különbségből, és Damaya nem érti, miért kellene őt azoknak a gyerekeknek a viselkedése alapján megítélni, akikkel az orogénia átkán kívül semmi másban nem osztozik.”

„A forrópontok, melyek mérhetetlenül hosszú idők óta tartották magukat, nem robbannak fel csak úgy hirtelen. Valami beindítja őket: valahol elmozdul egy lemez, vagy vulkán tör ki, egy tízgyűrűs hisztériás rohamot kap, hasonlók.”

„Ez itt a csendes és keserű irónia földje.”

Kedvenc karakterek: Damaya, Szienit és Hoa.

Borító: Nagyon illik a történethez, sokkal jobb, mint az eredeti! Respect!

Végkifejlet: Pont ott van vége, ahol kell. Folytatásért kiált.

Moly.hu, Kiadó: Agave Könyvek, 2016, 360 oldal

Történetem a könyvvel nem túl érdekes. Nagyon sok külföldi könyves vloggert követek nyomon, és egy időben tele volt vele a Youtube. Megtetszett, és felkerült a képzeletbeli „figyelni kell, hogy megjelenik-e itthon” listámra. Aztán az Agave kiadó volt olyan rendes, és kihozta! Nagyon megörültem neki, bár akkor már nem fért be a magamnak oly szűkre szabott keretbe, úgyhogy csak idén év elején vásároltam meg. Megnyugvással töltött el a tudat, hogy a polcomon van. Már csak el kellett olvasni! Hogy miért vártam vele eddig, azt nem tudom. Annyira jó volt, felüdülés, komolyan mondom.

A történet ott kezdődik, hogy vége a világnak, megint. A hely, ahol vagyunk, Rezdületlen, ami folytonos természeti katasztrófák színtere. Hosszabb-rövidebb időközönként megmozdul a föld, kitörnek a vulkánok, jön egy hatalmas szökőár, savas eső hullik, ilyesmit. Az emberek a régi krónikák útmutatásai alapján élik életüket, hogy amennyiben bekövetkezik egy újabb ötödik évszak, így nevezik az ilyen katasztrófák által élhetetlenné váló időszakokat, akkor is képesek legyenek a túlélésre. Az emberek mellett mások is élnek itt, mint például főhőseink, akik orogének. Természetes képességük, hogy tudják irányítani a földet, képesek elaltatni a vulkánokat, helyretenni a lemezeket, csillapítani a rezgéseket. Viszont elnyomásban élnek, az emberek úgy tekintenek rájuk, mint szörnyekre, akiket igába hajthatnak, és erőszakkal megfélemlíthetnek. Úgy nevelik fel őket, hogy nem érnek semmit, csak arra valók, hogy betartsák az utasításokat és szolgálják az embereket. Azt gondolhatnád, hogy ezután majd kitör a két faj között valami polgárháború, de nem.

Három szemszögből követjük nyomon a történetet. Kettő ebből E/3-ban játszódik, egy viszont E/2-ben, ráadásul különböző idősíkokban is vagyunk, ami a történet előrehaladtával feltárja előttünk titkait. Essun története játszódik E/2-ben, ő él úgymond a jelenben. Megtörtént a katasztrófa, ám őt nem ez érdekli, hanem, hogy a férje megölte a fiát, és neki feltett szándéka megkeresni, és bosszút állni. Ő is orogén, titokban tartotta képességét eddig, elrejtőzött az emberek között. Nagyon szerettem az ő karakterét, mert kissé ellentmondásos és bizonytalan. Megérdemli-e a boldogságot, annak ellenére, hogy orogén? Hogy gondolhatta, hogy majd az emberek között élhet? Hogy tudná saját erőszakos képességeit eltitkolni? Nagyon tetszett ez a jellemvonása, együtt tudtam vele érezni. Nem rejtette véka alá, hogy mit fog tenni a férjével, ha egyszer megtalálja. Zavarta, hogy olyan képességgel rendelkezik, ami ölni képes, de nem félt használni, ha meg kellett védenie magát.

Szienitben az volt rettentő szimpatikus, hogy felismerte saját korlátait, hibáit, és megpróbált tenni ellene. Nem hibáztatott másokat a tetteiért, vállalta a következményeket. Nem volt hisztis. Gondolkodott, fejlődött, ha szembesítették az ellentmondásokkal képes volt túllépni önmagán és belátni, ha nincs igaza.

Nagyon szerettem az írónő stílusát, az egyedi és kreatív világfelépítését, a konfliktusokat, a társadalmi ellentmondásokat. Olyan érzékletesen ábrázolja a helyeket és az eseményeket, hogy nagyon könnyen el tudtam képzelni magamban, hogy én is ott vagyok. Ebben talán az E/2 is segített kicsit. Eleinte azért meg kellett szokni, meg azt is, hogy váltakozik nem csak a személy, akit követünk, hanem az írásmód is, de szükségesnek érzem. Nem ütött volna akkorát ez a regény, ha nem így van megírva. Nagyon szerettem, hogy olyan apró részletekre is odafigyelt, mintha tényleg ott lettek volna, hogy mit gondoltak a szereplők olyan egyszerű cselekvés alkalmával, mint mikor nekidől egy oszlopnak. Hogy elgondolkodik azon, hogy mi lehetett az az oszlop. Én tudom magamról, hogy én is folyton ezt csinálom, nekem ezek az apró kis gondolatfoszlányok nagyon sokat tettek a történethez. Annyi remek idézet van a könyvben, fent kiírtam párat, de érdemes a molyos linken elolvasni az idézeteket, mert mindegyik remek. Az egész könyv remek.

Voltak a könyvben izgalmas részek, de nem az volt benne a legfőbb vonzerő. A háttérben meghúzódó erőteljes társadalomkritika és mondanivaló számomra sokkal többet nyújtott, mint egy-egy izgalmas jelenet. Bár tény, hogy abban sem volt hiány. Nagyon jól esett olyan könyvet olvasni, amiben láttam a mélyebb tartalmat. Az elején kicsit olyan érzésem volt, hogy lemaradtam valamiről, hogy tudnom kéne, hogy mégis mi történik, de közben azért csepegtette az információmorzsákat. Sok dologra fény derül a végén, amik az egész könyv alatt foglalkoztattak. Nagyon tetszett ez a húzás.

Annyi mindenről tudnék még írni! Meov olyan jól volt leírva, az ott élő közösség annyira megragadott, hogy nagyon szeretnék ott élni. Már ha épp nem egy világméretű katasztrófa kellős középén vagyunk, hanem úgy általában, a dolgok mindennapok alatt. Csodaszép lehet.

Itt jönne az a rész, ahol a negatívumokról és a helyesírásról szoktam írni. De nem tudok mit felhozni! Ha volt is benne helyesírási hiba vagy bármi zavaró, akkor azt nem vettem észre. Ez a könyv visszaadta a hitem a könyvkiadásban, hogy nem én vagyok túl szőrszálhasogató, és hogy léteznek még igényes kiadások. Arra mondjuk nagyon kíváncsi lennék, hogy az eredeti szövegben hogy írják a „szenzelni” kifejezést. Egyetlen dolog van, ami engem zavart, de ez nem a könyv hibája. Azt hiszem, hogy én vagyok olvasás terén túlságosan prűd. Nekem kissé sok volt benne a szexuális rész. Megértem, hogy miért alakult úgy, de nekem egykét „olajos” rész már sok volt.

Borítók: eredeti, limitált dedikált amerikai, spanyol, francia

Összességében azt tudom elmondani, hogy alig várom a folytatást! Nagyon szeretném, ha nem csak tartalmában, hanem szerkezetében is hozná ezt a minőséget. Utolsó pletykák szerint az Agave megpróbálja még idén kihozni. Kíváncsian várom, hogy hogyan folytatódik a történet, és, hogy a bennem maradt kérdések és felvetések beigazolódnak-e. Ugyanis elég sok kérdésem maradt, a jó értelemben! Tudjátok, vannak azok a fajta könyvek, amit azért raksz folyton félre, mert unod, és vannak azok, amit azért, mert nem akarod, hogy vége legyen. Nálam ez egyértelműen a második kategóriába esett, eltarthatott volna még vagy 200 oldalon keresztül, nem bántam volna.

Nálam ez a könyv 5/5.

Forrás: térkép, borítók