2017. december 9., szombat

Karácsony Projektnap 2017 - Christmas Tag



Sziasztok!
Ismét jelentkezik a Projekthét csapata! Most nem lesz egy hétig tartó közös posztolás, a december mindenkinek elég húzós és rohanós. Éves zárás, vizsgaidőszak, karácsonyi kapkodás, miegymás, viszont a közös kérdéssort nem akartuk kihagyni! Összeültünk virtuális kerekasztal mellett, és egy jó forró tea társaságában összehoztuk ezt a kérdéssort a karácsonyra hangolódás jegyében! A fejléckép ismét Virág keze munkáját dicséri, innen is köszönet érte! A nevekre kattintva eléritek a tagok blogjait! Nézzetek be hozzájuk is!!
Réta:
Emlékszel rá, hogyan tudtad meg, hogy a Mikulás/Jézuska nem létezik? Ha igen, elmesélnéd?
Én szamár előre. Igazából abban a sorrendben vannak a kérdések, ahogy feltettük őket, és én voltam a leggyorsabb! Amikor szóba jött, hogy csináljunk ilyen kérdéssort, egyből eszembe jutott egy jelenet. Régen, a testvéreimmel mindig elküldtek minket moziba, és mikor hazajöttünk, ott vártak minket az ajándékok. Így láttam a 101 Kiskutyát a moziban. Egyik évben valamiért nem így volt. Mikulás volt, bátyám és nővérem elmentek valahova. És csak arra emlékszem, hogy másik bátyámmal (öten vagyunk testvérek amúgy) már sejtettük, hogy nincs mikulás, és rosszalkodtunk. Panelba lakunk, a bejárati ajtó elé raktuk a csizmácskákat, este volt már, nekünk szerintem már ágyban kellett volna lenni. És hirtelen kinyitottuk az ajtót, épp amikor bátyám és nővérem a csomagokat rakták a cipőinkbe! Hát innen már tutira tudtam, hogy Mikulás nem egy piros ruhás szakállas ember!
Karácsonykor veled is könnyebben elszalad a ló könyvvásárlás terén? Magadnak is veszel ilyenkor vagy csak másoktól kapsz?
Nem szokott elszaladni velem a ló. Velem egész évben elszalad a ló. Tavaly egész jól megálltam, hogy ne költekezzem túl magam, idén viszont nagyon elbuktam a dolgot. Nem szoktam könyvet kapni sem. Nálunk az a szokás alakult ki, hogy anyut és a tesóm gyerekeit ajándékozom meg, vannak egy páran már, és viszont. Nem szoktam annyi ajándékot kapni már, mint mikor gyerek voltam, de ez így is van rendjén! Annál nincs is jobb, mikor meglátom az arcukon az örömöt, és elkezdődik a zenebona és hangoskodás. Párom le van tiltva a könyvvásárlásról, mert az túl egyszerű ajándék, azon nem kell gondolkodnia. Ez nekem is büntetés, de így jártam.
Mutass pár olyan könyvborítót, amik a télre és a karácsonyra emlékeztetnek.
Kerestem párat a molyon! Egyedül Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra című regényét olvastam, ami karácsonyos, IDE kattintva elérhetitek az élménybeszámolómat!

Van valamilyen karácsonyi szokásotok?
Eddig úgy nézett ki nálunk a karácsony, hogy anyunál gyűlt össze a közvetlen család, a szülői lakásban, hogy úgy mondjam, ahol mindannyian felnőttünk. Már mindenki kirepült, és eléggé szétszóródtunk. Mivel öt testvérem van, hárman közülük családosak gyerekekkel, ezért elég sok főt jelent már a közvetlen család is. Jelen pillanatban ez 17 fő, minimum. Ennyire lehetetlenség főzni, úgyhogy fel szoktuk osztani egymás között és rotációban osztódik, hogy melyik évben ki mit főz.
Miért várod minden évben újra a karácsonyt?
Nagyon ritkán adatik meg, hogy együtt a család. Pont az imént említett szétszóródásból. Az egyik ilyen alkalom mindig a karácsony. Idén sajnos nem fog összejönni, úgy, ahogy eddig. Én azért várom, mert felszabadultan tudunk örülni egymás társaságának.
Mely könyvek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistádon? Milyen fajta fát preferáltok: műfenyő vagy igazi?
Mutatok egy képet, hogy melyik könyveket szeretném szívesen! Ezek közül bármelyik jöhetne! Fenyőből nekünk egy kicsike műfenyőnk van, szeretem az igazi fenyő illatát, de nem látom nagyon értelmét minden évben újat venni, megvárni, míg elhullatja a leveleit, aztán kidobni az ablakon. Lehet, hogy ez nem olyan szép, mint az igazi, de kevesebb vele a macera. És költözésnél is kis helyen elfér!

Invasion helyett Fate of the Tearlingre gondoljatok!

+ kihívás: építs moly-karácsonyfát!

Mi az, amit minden karácsonykor meg akarsz tenni / szokás, amit fel akarsz venni, de aztán mégsem teszed meg soha?
Mondhatnám azt, hogy szeretnék megtanulni bejglit sütni, de akkor hazudnék. Nem tudok ilyen szokást mondani, de nagyon kíváncsi leszek a többiek válaszaira!
Karácsonyi hangolódásként szoktál karácsonyi témájú könyveket olvasni?
Nem szoktam évszaknak vagy ünnepnek megfelelően olvasni. A varázslók nem törődnek az ünnepekkel, ők bármikor rád uszítják mágiájukat, én pedig szeretek elmerülni bennük, ünneptől független. Viszont karácsonyi zenét szoktam hallgatni.
Hogyan telik nálatok a szenteste?
A szentestét a párommal töltöm. Közösen feldíszítjük a kicsi fánkat, betesszük alá az ajándékokat, aztán mikor már nagyon este van, kibontjuk őket és örülünk egymásnak. Szoktunk kamerázni is, érdekes lesz visszanézni évek múlva!
Milyen lenne számodra a tökéletes Karácsony? Emlékeztet gyermekkorod Karácsonyaira?
Számomra az lenne a tökéletes karácsony, ha nem előzné meg idegeskedés, kapkodás, és aggódás, hogy vajon jó ajándékot vettem-e. Mindenki egy helyen lenne, mondjuk egy nagyobb házban, ahol nem kell 20 m2-en összezsúfolódni, és együtt töltenénk pár napot. Az én családom, párom családja, és akkor nem kellene az ünnepek nagy részét utazással tölteni. Este mindenki együtt bontana ajándékot, néznénk karácsonyi filmet, vagy valami vígjátékot, beszélgetnénk egy kandalló előtt. Persze nem mindent az egész társaság, hanem éppen kinek mihez van kedve. Lenne billiárdasztal, darts és csocsó. Király lenne.
Ismerős lehet az iskolából mindenkinek a télapós/karácsonyos meglepetés húzás… Az ez évi első olvasmányod főszereplőjének milyen ajándékcsomagot állítanál össze? (Fontos: az anyagi oldal nem téged terhel, úgyhogy tegyél bele egy könyvet is)
Ez egy nagyon kreatív kérdés! Kifejezetten tetszik! Az első könyv, amit idén kezdtem el Patrick Rothfuss: A szél neve című regénye volt, ami nekem csalódás volt, túl nagy elvárásokkal kezdtem neki a könyvnek. Főszereplőnk Kvothe, aki elég fiatalon kénytelen szembenézni az élet nehézségeivel. Vennék neki egy csomó koboz húrt, mert több is elpattant neki a történet során. Kapna tőlem pár inget, mert abból sem bővelkedett, és biztos, hogy örülne egy könyvnek, ami a Chandrian-ról szól, őket szeretné nagyon megtalálni, de nem lehet róluk sokat tudni. Ha találnék egy ilyen könyvet, akkor biztos nekiadnám, még ha csak említés szintjén kerülnek bele, azzal is előrébb lenne. Valamint megajándékoznám J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura című művével, mert biztos tetszene neki. Hosszú is, lassú is, klasszikus fantasy elemekkel operál. Gandalffal szerintem nagyon jól kijönnének.
Sol:
Kaptál már olyan ajándékot, aminek nem örültél? Mi volt az? Hogy kezelted a helyzetet?
Szerintem nincs olyan ember a földön, aki mindig olyan ajándékot kapott, aminek maradéktalanul örült! Konkrét esetre nem emlékszem, de tuti, hogy minden évben kaptam zoknit. Bár, amikor valami extra zoknit kaptam, annak tuti örültem, van az az öt lábujjas zokni, meg kaptam menő síelős vastag zoknit is, ezek királyak voltak, rongyosra hordtam őket. Amikor ilyen eset előfordult, biztos, hogy nem mutattam ki, hanem szépen megköszöntem és még mosolyogtam is!
Mik azok a témák (közéleti, kulturális, szociális, bármi), ami számodra NEM jöhet szóba szenteste vagy karácsony napján a családi asztalnál beszélgetés közben?
Politikáról nem szívesen beszélgetek karácsonykor vagy bármelyik másik ünnepen! Azon kívül nem nagyon van olyan, amit ignorálnék. A politikát is csak azért, mert abból mindig negatív dolgok sülnek ki. Ha van olyan téma, amiről el tudunk normálisan és értelmesen beszélgetni, az jöhet. De persze ne legyen undi.


Ismét nagyon sokszínű és érdekes kérdés érkezett, amit öröm volt megválaszolni. Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is bátran! Szívesen olvasnám a válaszaitokat!

További projekthét csapattagok: Vicky, Sára, Kovkira, Valentine Wiggin, Lonette, Ashley

2 megjegyzés:

  1. Karácsonykor velem mindig elszalad a ló :)
    Rengeteg könyvet vásárolok magamnak,barátaimnak,szeretteimnek.Természetesen tőlük is sokat kapok :)))
    Karácsonykor a könyvespolcom mindig majd leszakad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor biztos nagyon hálás neked a sok törődésért :D
      Én egész évben elég sok könyvet veszek magamnak, úgyhogy nem zavar, hogy nem kapok könyvet, bár könyvutalványt kaptam már :) :)

      Törlés