2018. július 3., kedd

Book Haul - Könyvbeszerzéseim (2018. II. negyedév)



Sziasztok!
Nagyon termelékeny volt ez a negyedév is! Ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy volt közben egy Könyvfesztivál és egy Könyvhét. A két eseményen kívül nem sok könyvet szereztem be, szóval viszonylag elégedett vagyok magammal, egész májusban egy könyv sem ugrott a kosaramban, pedig volt pár igen jó akció. Ráadásul most már pár könyvet el is olvastam az új beszerzéseim közül. Csigatempóban, de haladok a cél felé, hogy minél jobban növeljem a saját könyveim olvasottságának arányát!

Réta, a HaBár pultoslánya (@reta_habar) által megosztott bejegyzés,

Az első negyedéves beszerzésen a Könyvfesztiválhoz kapcsolódik, erről bővebben ITT olvashattok. Olvasottság aránya: 3/7, a negyedik pedig folyamatban!
A következő könyv egy meglepetés volt számomra! Dorka kölcsönadta nekem a könyvet, aztán mikor látta, hogy nekem nagyon megtetszett, azt mondta, tartsam meg nyugodtan! Szóval nagy volt az öröm. Ez is kiolvasva!
A következő kupac a Könyvhéten beszerzett könyveimet tartalmazza! Ezek csak azok a könyvek, amiket kifejezetten a standoknál vásároltam. A Lőpormágus-trilógiát már korábban olvastam, olvasási arány növelés ismét pipa. Anne McCaffrey könyveinek nagyon megörültem, mikor a Deltánál megláttam. Egyiket Dórinak köszönhetem! Innen is nagy ölelés érte! Könyvhéten átélt élményeimről ITT olvashattok!
Ezt az adagot is helyileg a Könyvhéten kaptam meg, de nem könyvheti beszerzésnek tekintem! Copperfield Dávid könyvét Dóri találta nekem egy könyvszekéren. Mikor tavaly olvastam az én rövidített verziómat, az nagyon tetszett, de hiányosnak éreztem a végét. Még jó, mert utána megtudtam, hogy ez nem az egész. Dóri kölcsönadta nekem az ő példányukat, de mikor megtalálta nekem, kicseréltük, most már van szép saját példányom! Imádom a Világirodalom remekei sorozatot. Chima könyveit pedig Abstractelftől szereztem. A Lángvetőt cseréltük, a másik három angol könyvet pedig szemtelenül olcsón adta, nem tudtam ellenállni nekik!
Ezt a két könyv meglepetés dobozban érkezett hozzám, az Egy kegyetlen dal a lajháros – Fumaxos dobozban, Benyák Zoltán könyve pedig a BubbleBook Lightbubble dobozában! Egy időre bevásároltam dobozból, kicsit pihentetem a pénztárcám.
Az utolsó kupac pedig recenzióként érkezett a Galaktika kiadótól. Roppant kíváncsi vagyok mindkét könyvre. A Túlélők esetében nagyon megfogott az alapsztori, érdekel, hogy oldják fel a konfliktust. Az MI, Bobra a humora miatt mondtam igent, Jodi Taylor sorozatánál is a humor volt, ami megfogott, abban bízom, hogy itt is az lesz a helyzet!
Ennyi könyvet szereztem be az elmúlt három hónapban, és hol van még az évvége? Ezen kívül még három könyvszütyővel és egy Galaktikás bögrével is gazdagodtam, mindegyiket imádom! Ti miket vásároltatok vagy kaptatok? Van közte rég vágyott kincs vagy új megjelenés? Milyen könyveket vártok a közeljövőben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése