2018. július 18., szerda

Top 5 Szerda #67


Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.


Sziasztok!

Egy hét kihagyás után újra jelentkezek a Top 5 Szerda rovattal. A múlt heti rész azért maradt ki, mert tavaly már volt ez a téma, azóta nem változott a véleményem a témában, ami pedig a jövő klasszikusaihoz kapcsolódott. Ha kíváncsi vagy rá, IDE kattintva megnézheted. A mai téma pedig olyan könyvekről szól, amiket leszedtünk az „olvasnám” listánkról. Először azt hittem, milyen könnyű dolgom lesz, aztán rájöttem, hogy a legtöbb könyvre már nem is emlékszem, amik rajta voltak. Úgyhogy inkább kategóriákra bontanám ezt a kérdést. A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, nézzetek körbe a többieknél is!

Vörös pöttyös könyvek
Hú egyből jól belekezdtem, igaz? Rájöttem, hogy már nem vonzanak azok a témák, amiket ez a sorozat tud nyújtani. Már inkább felidegesít és elszomorít az, ahogy ezekben a könyvekben az ifjúság problémáit kezelik.

Magánkiadásban publikált regények
Egy-két kivételtől eltekintve, az utóbbi időben nem hozták azt a színvonalat ezek a könyvek. Inkább kiadok pénzt olyan könyvre, aminek tudom, hogy volt korrektora, mint olyannak, aminek nem tudhatom. Így is vannak olyan rendes kiadós könyvek, amiknek borzasztó a szerkesztése, de még mindig kevesebb eséllyel. Tudom, hogy vannak írók, akik figyelnek erre, és előttük le a kalappal, ezektől a jövőben sem határolódom el. Izolde Johannsent tudnám említeni, mint pozitív példa, mert az ő könyve, amit olvastam, az mind tartalmilag, mind szerkezetileg rendben volt.

Romantikus YA
Az a bajom a romantikus YA regényekkel, hogy sok esetben nem reális az a kép, amit ezek a könyvek elénk vetítenek a szerelemről és egy normális párkapcsolatról. Álomkép, amit aztán alapul véve téves elvárásokkal állnak majd egymás előtt a fiatalok. Lehet, hogy túlzó vagyok kissé, de nem tervezek ilyeneket olvasni a közeljövőben.

Félelmetes könyvek
Nem szeretek félni olvasás közben. Izgulni igen, de félni nem. Volt idő, mikor még úgy voltam vele, hogy én minden műfajból olvasni szeretnék, mert hát milyen blogger vagyok, ha nem mutatok széles skálán mozgó műfajú olvasásokat. Aztán ezt már elengedtem. Nem mondom, hogy soha nem fogok olvasni, Barbi barátnőmtől kapok majd egy könyvet, amiben van valami novella, ami király, Stephen King, vagy a fia írta, (bocsi, már nem emlékszem!), azt tuti elolvasom, de kifejezetten keresni már nem fogom.

Csak azért olvasnám, mert mindenki jókat mond róla
Ez nem is igazán kategória, hanem egy tanács önmagam felé, amit meg kéne fogadnom. Többször csalódtam is már ilyen könyvekben, vagy épp akkora a hype, hogy nem tudom elkerülni a spoilereket, úgy meg már nem is igazán poén. Mostanában már azért jobban megnézem, miről is szól egy könyv, de még mindig impulzusból vásárolok inkább. De nem azért, mert mások áradoznak róla, hanem a címkék, a borító, az alapkoncepció és a műfaj miatt.


Ez lenne az én kis listám arról, hogy mik kerültek le a TBR listámról az utóbbi időben. Erről pedig eszembe jutott, hogy van egy csomó népszerű könyv, amit alapból sem akarok elolvasni. Lehetne erről is egy bejegyzés, titeket érdekelne?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése