Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve (Silber-trilógia 3.)

„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény.”

Kedvenc idézetek: 

„Nincsenek problémák, csak kihívások.” 

„Az álmok nem tartoznak senki másra, csak arra, aki álmodja őket.” 

 „Egyenként csak szavak vagyunk, de együtt egy verset alkotunk.” 

„– Ne aggódj! Majd meglátogatlak a klinikán, és fogom a kezed két elektrosokk között – nyugtattam meg.” 

„Ettem már olyan tonhalas szendvicset, amelyiknek magasabb IQ-ja volt, mint ennek a fiúnak.” 

Kedvenc karakterek: A kutya? Talán… 

Borító: Eleinte nem tetszett, de azóta megbarátkoztam vele. Az eredeti mindenesetre jobb. A könyv történéseihez viszont illik. 

Végkifejlet: Minden kiderül. Csak épp az nem, hogy most volt szex vagy nem volt szex?

Hol is kezdjem. A könyvet tavaly karácsonyra kaptam egy molyos ajándékozás keretében. Tök jó kis csomagot kaptam amúgy, imádom azóta is, és használok is belőle mindent. Az első rész egy egyszer olvasós cuki kis YA volt, tipikus lányos nyári olvasmány. A másodikkal már voltak problémáim, ahogy arra a blogbejegyzésemben ki is tértem (ITT). Aztán jött ez a rész, és elrontotta az egészet.

A történet ugyanott folytatódik, szereplőink élik a középiskolások életét, együtt vannak, nincsenek együtt, sétálgatnak a folyosón, álmodnak, mások álmába furakodnak be és titokzatos dolgok történnek. Az előző részben megismert gonosz karakter még mindig a fő ellenség, történetesen Arthur. Újabb szintre fejlesztette az álommanipulációt, és Liv életére tör. Vajon életben marad a könyv végéig? Vagy Anabel titokzatos démona végez mindenkivel? Meglátjuk.

Ilyen még sosem történt velem. Amilyen idézeteket bejelöltem a könyvben, az vagy hiba, vagy olyan dolog, ami gondolatot ébresztett bennem, jó vagy rossz, de inkább rossz értelemben, viszont egy idézet sem akadt, amit ki akartam volna írni. A fenti idézeteket a molyról néztem ki, de olvasás közben nem lett jelölve. Ez is szerintem arra vezethető, hogy nem tetszett a könyv. Sőt, kifejezetten károsnak tartom.

Az írónő, Kerstin Gier, Forrás

Lássuk csak, mik azok, amiket bejelöltem. A könyv 14. oldalán már arról van szó, hogy Liv és Henry nem békültek ki igazán (bár már arra sem emlékszem, hogy összevesztek), néha csókolóznak és kézen fogva sétálnak, de Liv nem érzi úgy, hogy ők egy pár lennének. Ez konkrétan a végéig nem változik. Nem beszélnek erről. Soha. Bár az érzései megváltoznak, de a beszélgetés elmarad. A 16. oldalon arról van szó, hogy Liv úgy érzi, hogy Henry lesajnálja amiatt, hogy ő még szűz. Mert bemeséli magának, és emiatt kisebbségi komplexusa lesz. Úgyhogy kitalál magának egy expasit, akivel már szexelt. A 17. oldalon ugyan rájön, hogy igazából őszintén kéne beszélgetnie erről a pasival, akit elvileg szeret, (de hangsúlyozom, nem beszélték meg, hogy együtt vannak-e vagy sem, de a szex az már fontos), mégis tovább rontja a dolgokat egy újabb hazugsággal. Úgy zárja le ezt a helyzetet, hogy inkább megcsókolja.

Ez a regény egyik fő vonulata. Ami azon alapul, hogy nem vagyunk őszinték egymással. A szerelem elbutítja az embert és hülyeségeket tesz, "Miának nyilvánvalóan igaza volt, amikor azt mondta, hogy a szerelem butít". Ácsi. Nem a szerelem teszi ezt, hanem a buta fruska, aki nem gondol a tettei következményeire. Ne hibáztassunk már másokat, akár egy fogalmat, saját tetteinkért. Az a legnagyobb bajom, hogy a legtöbb YA manapság erre alapul. A fő konfliktusforrás, hogy hazudunk, vagy nem mondjuk ki az igazat, vagy szimplán nem beszélgetünk. Mégis milyen képet mutatunk ezzel a fiataloknak?

Dórival beszélgettünk erről olvasás közben. Én azt gondoltam, hogy a könyv olvasása alakíthatja a fiatalokat, nem kéne ilyeneket írni, mert még a végén elhiszik, hogy ilyen a világ. Ám Dóri felvilágosított, hogy azért vannak ezek a problémák a mai YA-kban, mert a mai fiatalok sok esetben ilyenek. Ezek jelentik nekik a problémát. A szex, a jellentelen jellemek, az őszintétlenség. Nagyon szomorúnak tartom, hogy ide jutottunk. Most dobálózhatnék a nagy szavakkal, hogy bezzeg az én időmben. Én már nem vagyok teenager, lassan „huszonager” sem, tapasztaltam már elég sok mindent az életben, korántsem eleget, de számomra a világ és a kapcsolatok nem ilyenek. Ha viszont a mai ifjúság problémái olyanok, mint ebben a könyvben, akkor a problémák megoldására kéne koncentrálni ezekben a könyvekben, jó példát mutatni nekik, hogy lehet másképp is, nem így, ahogy ebben a könyvben van! Egy hazugság sincs rendesen kibeszélve, egy probléma sincs megoldva, egy gondnak sincs különösebb következménye.

Az eredeti trilógia, Forrás

Következő. A könyv fele környékén történik egy fontosabb esemény, melynek résztvevője Persephone, Liv állítólagos legjobb barátnője. Akit amúgy ki nem állhatott az elején, de már öri-barik, úgy, hogy Liv még mindig borzasztó dolgokat tud róla mondani. Szóval a barátságukat az is jól jellemzi, hogy Liv örül annak, hogy Persephone jól viseli ezt a dolgot, mert egy másik szereplőt jobban cikizik, mert ő összepisilte magát félelmében. Amit Persephone miatt érzett. Nem világosítja fel, hogy te hülye liba, te miattad cikizik azt a szerencsétlen, nem, „Inkább nem hívtam fel a figyelmét”, „Örültem, hogy a barátnőm ilyen bátran küzd, és őszintén csodáltam azért, amiért emelt fővel jár-kel az iskolai folyosókon”. Hol ebben a küzdelem? Szimplán más nyomora súlyosabb. Mégis milyen barátság az ilyen?

Volt a könyvben egy jó gondolatmenet, amikor Liv azon agyalt, hogy egy tárgy vajon meddig kötődik az adott személyhez. Amennyiben ő elveszi az illetőtől, hogy bejusson az álmaiba, mikortól válik az ő személyes tárgyává. Ez egy tök király gondolat, ám ezt sem fejti ki az írónő. Egyszer később még előjön, Graysonnal beszélgetnek róla, abban maradnak, hogy ez egy tök jó kérdés, és annyiban marad a dolog. Ez bennem is felmerült. Szerintem addig, amíg érzelmileg nem kötődünk egy tárgyhoz különösebben, addig nem a mienk. Egy zoknihoz is tudunk kötődni, mert tök jó, hogy van zoknink. Amint kialaul a kötelék, a másik illető pedig megfeledkezett róla, már nem gondolnám, hogy köztük meglenne az eredetileg létezett kapocs.

Egy karakternek sincs igazán mélysége, mindenki egysíkú. Szép és okos. Aki nem szép, az is szép. Lotti meg bárgyú. A süti mindenre megoldás. A leginkább bonyolult karakter Anabel, és ő a legérdekesebb is számomra. A könyv több szálat lógva hagy. Fontosnak állít be a történet során, aztán mintha elfeledkezne róla, és nem oldja fel.

Külföldi borítók: cseh, olasz, angol, holland, holland 2, francia, lengyel

Ezen kívül több hibát is találtam, és nem csak helyesírásit. A letaglózva az én szótáramban negatív jelentésű, valaki magába roskad. De azért lecsekkoltam a szinonima szótárban a letaglózó szót: lesújtó, elszomorító, letörő, megrendítő. Itt valaki vidám volt, mikor le volt taglózva. Ráadásul teljesen le volt taglózva, amint a másik nyakába ugrott örömködni. Egy másik részen azt írja a fordító, hogy „fel kell áldozni egy szűzt”. Ez a Word szerint is hibás, bár azt hallottam, hogy ha az emberek nagy százalékban használnak egy szót, az helyessé válik. Állítólag a „hót”, más szóval „havat” is helyes. Hát nem tudom, az nekem havat és szüzet. Lecsekkoltam ezt is EBBEN az internetes helyesírás ellenőrzőben, a szüzet ismeri, a szűzt nem. Aztán történt itt szereplő felcserélés, Albert helyett Arthur lett az egyik mellékszereplőből.

Egy pozitívuma a könyvnek, hogy laza nyelvezete révén hamar ki lehet olvasni. Nincs a cselekményszál sem túlbonyolítva. A legfőbb gonosz legyőzése viszont úgy van beleírva, mintha nem is képezte volna az alapkoncepciót. Gyorsan meg kellett oldani, hát megoldottuk. Random volt és nem igazán illett a könyv logikájába. Mintha elfelejtette volna és utólag kellett beletenni. Vagy lustaságból nem talált ki neki az író értelmes megoldást, nem tudom.

Ez a könyv olyan gondolatokat ébresztett bennem, hogy tuti írni fogok belőle egy kocsmás beszélgetést. A mai YA-k lesznek benne, és hogy miért kell ilyet olvasni fiataloknak? Van az a mondás, hogy de legalább olvas. Igen ám, de nem mindegy, hogy mit. Ha azt látja, hogy a problémák maguktól megoldódnak, nem kell beszélgetni, nem kell a hazugságokat feloldani, a tetteknek nincsenek következményei, mégis mit vár majd az élettől? Sajnos magam körül is azt látom, hogy a szülők (tisztelet a kivételnek) nem nevelik a gyerekeiket. Elélnek egymás mellett, nem beszélgetnek, nem tanítják meg nekik, milyen az élet. De legalább csöndben van, amíg olvas, vagy filmet néz. Aztán kialakul benne egy hibás kép, az életről, a munkáról, a párkapcsolatokról, az elvárásokról, és pofára fog esni, mikor nem jön a herceg fehér lovon rózsával a szája közt. Vagy esetleg valaki megmondja neki, hogy baromságokat hisz, vagy nagyobb akadályokba ütközik, mint várta.

Összességében egy cuki külső nem mindig takar pozitív belsőt. Ha a Kivédhetetlen szerelemre (IDE kattintva meg tudjátok nézni) olyan alacsony csillagozást adtam, erre sem tudok többet adni. Szeretnék olyan fiatal felnőtteknek szóló, romantikával fűszeretett könyvet olvasni, ami reális. Ez nem volt az.

Nálam ez a könyv 1/5.

Könyvadatok: Műfaj: YA, urban fantasy, romantikus Kiadó: Könyvmoly Képző Terjedelem: 368 oldal Megjelenés: 2017 Eredeti cím: Das dritte Buch der Träume Eredeti megjelenés: 2015 Sorozat neve: Silber-trilógia Sorozat részei: Az álmok első könyve; Az álmok második könyve; Az álmok harmadik könyve Moly Goodreads

Fülszöveg:

Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.

„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”

Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.

Először is: hazudott Henrynek.

Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.

Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.

Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…

Merülj el e csodálatos világban!