Sziasztok!
Meghoztam az utolsó színajánló bejegyzést a
játékunkhoz! Már majdnem egy hete, hogy elkezdődött, a hétvégén talán befejezem
az Ida regényét, és nekiállok valami rövidnek, hogy úgy érezzem, haladok! Már biztos
ismeritek a szabályokat, aki először találkozna ezzel a bejegyzés sorozattal, az
IDE kattintva megtalálja a szabályokat. Belinkelem az eddig elkészült
ajánlókat: LAZI kiadó közös mező, EURÓPA közös mező, KÉK sor, SÁRGA sor; a ZÖLD sor is (hamarosan következik) elkészült. Ismét öt könyvet fogok választani mindegyik kategóriába. Jó
olvasást és sikeres teljesítést mindenkinek!
Női
író regénye
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A regény főhőse, Lily Bart
egy csődbe ment nagypolgári család éteri szépségű ifjú leánya, választás elé
kerül: hallgasson-e a szíve parancsára, vagy a belénevelt értékrendnek
engedelmeskedjen: azaz szabadon, szerelemből kössön-e házasságot, vagy a
csillogó életet, az anyagi biztonságot válassza. Nyiladozó öntudata végül
képtelenné teszi a megalkuvásra. Szerelem, társadalmi elvárások, tragédiák
klasszikus hármasa a regény, Edith Wharton azonban nem elégszik meg ezzel. Máig
modernnek ható szatírát ír, amelynek alapján nem vétetlenül emlegetik őt Henry
James női párjának. Egy átmeneti korszak tablóját festi meg, amelyben New York
tradicionális nagypolgári családjai és a betelepüli újgazdagok élik egymás
mellett fényűzi életüket. Világuk azonban csak látszólag békés, mindennapjaik
mélyén pusztító ellentétek feszülnek. A gyökértelen, hagyományok nélküli
betelepülők összetőzsdézett vagyonukkal követelnek bebocsátást, az elit
társaság életébe. A polgárcsaládok utolsó sarjai pedig egyre nagyobb
irigységgel szemlélik az újgazdagok társadalmi emelkedését, s azt a valamit,
amely immár megmásíthatatlanul az övék: a fényűző jövőt…
Az ember sok mindenre
felkészül, amint ennek a könnyed és ironikus történetnek az olvasásában
előrehalad, csak éppen a meghökkentő befejezésre nem számít. Szerelmi regény?
Egy válás története? Éles társadalombírálat? Filozófiai alapvetés a véletlenek
bizarr játékáról? – kérdezgeti magában kissé elbizonytalanodva a nem várt
fordulatokon. A válasz: ez is, meg az is.
Evelyn Waugh, miközben
érdekfeszítő játékba bonyolítja figuráit, szigorú bírálatot mond az angol
arisztokrácia társasági életéről. A mutatós csillogásból kitetszik a
felszínesség, az uralkodói értékrendből a sivárság, az örömök kergetéséből a
lélek üressége és a boldogtalanság – az általános emberi csőd. Ami lenyűgöz, az
a mesterien bonyolított eseménysor, igazából a regény egyetlen alakja sem nyeri
meg rokonszenvünket. Az ostoba és jellegtelen Beaverhez fűződő szerelme
leleplezi az elbűvölő és bájos Brendát is: milyen üresfejű, milyen
könyörtelenül élnivágyó! Leginkább Tony, az elhagyott férj útját figyeljük
együttérzéssel, tétova becsületességét, lázbeteg támolygását az őserdő
vadonában, furcsa megmenekülését, s a még furcsább csapdát, melybe egy eszelős
öregember mániája vagy a véletlenek sora zárja, már-már törvényszerű
következetességgel.
1678. március 17-én jelent
meg a Clèves hercegnő – a szerző nevének feltüntetése nélkül – Barbin
könyvkereskedő kirakatában.
A francia klasszicizmus
korának mindmáig talán legnevezetesebb regénye II. Henrik udvarában játszódik,
s a szerelem végzetes hatalmáról szól, amely királyi házasságokat hiúsít meg,
és kénye-kedve szerint ítéli szenvedésre, boldogságra, halálra az embereket.
A Clèves hercegnő lélektani
regény, méghozzá a legelsők közül való – de ez csak egyik érdekessége: kevés
hozzá hasonlóan nagy hatású kísérlet van az irodalomban.
Victor Frankenstein, a
szépreményű tudós ifjú elhatározza, hogy embert alkot a tudomány eszközeivel.
Az eredmény irtózatos: torz teremtmény születik. A sorsára hagyott lény szenved
a magánytól, a megalázottságtól, de műveli magát, szeretetre, megértésre
vágyik, amit nem kap meg. Bosszút esküszik tehát, hogy számon kérje szörnyű
sorsát teremtőjén…
Mary Shelley, korának
kiemelkedő tehetsége alig tizenhét évesen írja meg minden idők legeredetibb
rémtörténetét, amelyből azóta számtalan világhírű filmadaptáció készült. A
Frankenstein alapkérdései nem is lehetnének időszerűbbek: mindenható-e a
tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? Kell-e határt szabni a
vágyainknak?
Amikor a patinás
katonatiszti családból származó svéd tanítókisasszony írásra adta a fejét,
senki sem gondolta volna, hogy 1909-ben a Nobel-díj Bizottság neki fogja ítélni
a világ legrangosabb elismerését. Selma Lagerlöf, a Nils Holgerson írója,
tudott valamit az emberekről, az irodalomról, amitől az olvasók, kiadók,
kritikusok és filmrendezők egyformán megszerették. Az idő is kíméletesen bánt
vele: műveit halála után éppúgy olvassák, mint életében. E kötet két kisregényt
fűz össze, mindkettő egy lányról és egy nagy szerelemről szól, s életre szóló
lírai olvasmányélménye lehet egy fiatal lánynak.
19.
században megjelent
A magyar költészetben a
ballada fogalma elválaszthatatlan Arany János nevétől. „A balladai homályt,
balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét
bűnhődés legyen a tárgya… A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a
büntetést a bűnből logikával és az őrületnek bizonyos fokozatos bemutatásával
kifejteni.”- írja róla Szerb Antal. Kötetünk ezeket a közkedvelt és népszerű
verseket tartalmazza a történelmi balladáktól kezdve a népballadáig.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Quo vadis Nero félelmetes
uralkodása idején játszódik. Egy csodálatos szerelem története bontakozik ki a
regény lapjain: Vinicus a gazdag patrícius, beleszeret Lygiába, aki
királylányból lett római rabnővé. A lány Plautuis házában él. Plautius felesége
Pomponia, már keresztény, s keresztény Lygia is. Nero udvarába hívatja a lányt,
s Viniciusnak ajándékozza. Lygia szereti Viniciust, mégis megszökik tőle. A
férfi úgy érzi, mindenáron vissza kell szereznie Lygiát. De boldog lehet-e
egymással ez a két, olyannyira különböző ember a keresztényüldözés korában?
Megérthetik-e egymást? Hiszen mindketten mást tartanak fontosnak az életben, a
boldogság s a szerelem sem jelenti számukra ugyanazt. Az ő személyükben
megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot, azt a kort, melyben élnek. Róma
Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul
gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bújkálnak, cirkuszok
porondján halnak mártirhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek,
mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik
meg az égő Róma lángjai sem.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ahab kapitány az északi és
déli óceánok ezernyi áramlatán át üldözi megszállott lélekkel ősi ellenfelét, a
legendás Fehér Bálnát, Moby Dicket. Mindenfelé süllyedő szigonyosnaszádok, tört
bálnázó csónakok, vízbe fúlt, mélybe rántott matrózok hullái jelzik a csapását,
azt az irtást, melyet évek óta vágott vadászai között Moby Dick. Ahab életének
átka ő: fiatal kapitánykora óta, mikor is első összecsapásuk alkalmával
lemetszette fél lábát a bőszült fehér szörnyeteg, hajszolja hasztalanul és
egyre megrögzöttebb tébollyal ez a bosszúért sóvárgó híres hajós Moby Dicket.
Ahab életének értelme és célja ennek a veszélyességében hírhedett fenevadnak az
elejtése, de hiába mind a legkörültekintőbb üldözés, a legszilajabb hajsza,
hiába törnek a szigonyok a bálna oldalába, akárhányan vetik is nyomába magukat
a legveszekedettebb, halálmegvető bátorsággal, minden küzdelemből győztesen
kerül ki a sátáni értelmű és erejű óriási Moby Dick. Ahab elpusztul ugyan, de
törhetetlen akarata, gigászi erőfeszítésének hősiessége mégis az ember diadalát
jelenti a természet erői felett, melynek megszemélyesítője a bálna: Moby Dick.
Szász Imre mesteri átültetésében kapja kézhez az olvasó a klasszikus amerikai
irodalomnak ezt a több mint százéves remekművét.
„Ne vegye tőlem rossznéven,
hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a
lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak
estefelé pihenhetek meg – pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni.”
1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A
pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan
belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi
természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét
sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a
szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, „az első akkordokat”
feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem
eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán –
legalábbis így mondotta később Jókai – Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről
adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán szerint a regény
valóságos történelmi alapja Kékkő várurának, báró Balassának története, aki
hetvenéves korában egy fiatal, szegénysorsú lányt vett feleségül. Bennünket
persze sokkalta jobban érdekel, hogy Kárpáthy János személyében Jókai a magyar
középnemesség halhatatlan típusát alkotta meg, kinek öregkori megifjodása
mintha távolról azt a másik, nagy változást is példázná, ahogyan egész
Magyarország megújult a reformkor éveiben. Valóságos történelmi személyek
rejtőznek Szentirmay Rudolf, István gróf, Miklós báró figuráiban is. E férfiak
a reformkor vasakarattal, izzó értelemmel küzdő hősei; nem nehéz felfedezni
bennük Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst. Hogy ösztönösen vagy tudatosan –
nem fontos –, de Jókai egy ígéretesen tündöklő, gyönyörű korszak eszméit
elevenítette fel az 1853-as esztendő szomorú Magyarországában.
Még a legszigorúbb
irodalmkritikusok is úgy tartják, hogy Nathaniel Hawthorne a XIX. század
amerikai irodalmának egyik legnagyobb alakja. 46 éves korában készült el az
első, ám azonnal nagyhatású regénye, A skarlát betű. A rendkívül komor
hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az
álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester
Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Tüzes vassal megbélyegzik, és a
vörös A betűt (adultery=házasságtörés) ruháin is hordania kell. Az új-angliai
szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban
elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a
megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét. Hawthorne azokat a
hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik
irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük
tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely
Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a
bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. A skarlát betű nem a képmutatást
ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak
követését.
Ifjúsági
regény
Greenall Bridge-ben élt Sam
Carraclough családjával és gyönyörű kutyájával, Lassie-vel. Lassie-t mindenki
ismerte a faluban: mindennap ugyanabban az időpontban indult Joe elé az
iskolához. Ám egy napon Joe hiába rohant a kapuhoz, a kutya nem volt ott… A bányát
bezárták, Sam Carraclough munkanélküli lett. Nem volt más választása, el
kellett adnia egyetlen értékét, Lassie-t. Rudling hercegének De Lassie nem
felejtette el kis gazdáját… Nincs akadály, amit le ne tudna győzni, csak újra
ott várhassa Joe-t az iskola előtt.
Mélyen az erdőben húzódik
meg a badányi vízimalom, amelyben két gyermek él a múlt század közepén, Panni,
a molnár kislánya és Matyi, a szolgálatba szegődött árva molnárinas. Ahogy
nőnek, szenvedélyes szerelem támad a két fiatal között, amely keresztezi a
család házassági terveit. Hogyan küzdenek meg a fiatalok a boldogságukért: a
gyilkosság gyanújával börtönbe csukott fiú, s az új erdészsegéddel tervezett
házasság ellen tiltakozó lány.
A természet fenséges
panorámája környezi a fiatalok romantikus szerelmét, amelyet a tőle megszokott
finom lírával rajzol meg az író.
A titkos kert valahol
Angliában található, szigorú falakkal, vadul burjánzó növényekkel rejtve a
kíváncsi szemek elől. A kastély szomorú és titokzatos urán kívül élő ember ide
be nem teheti a lábát. Egyvalaki, a csúnyácska, árva, mogorva kis Mary, mégis
megszegi a tilalmat. És a varázslatos természet észrevétlenül átformálja a
kislányt, s nemcsak barátokra lel, hanem maga is képes gyógyítani, örököt adni
– akár a megszelidített, csodálatos vadon.
„ViIágtörténeti cselekedet
volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a
rabszolgaságot… Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De
csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte
a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs
nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg
négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a
könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget
teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a
magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás
bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy
mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell
egymást!” – írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és
dolgozta át ezt a világhíres művet.
A regény témáját egy
reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól
megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és
klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról
szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper
kiszivárgott adatai alapján. A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett
néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi
igazságát.
Mikszáth két erő küzdelmét
ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a
szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai
kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz
hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő
típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és
rokonszenvével ott áll – Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi
ezermester személyében – maga a nép is. Ők már a jövő ígéretét, 1848 egykor
majd fellobbanó tüzét hordják magukban.
Gótikus
regény
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nesztelen léptű inasok,
pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a
teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő
rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger
vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások,
séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley
lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés
meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny
idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos
bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy
elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem
mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől
fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy
méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett
leleplezésétől és a botránytól retteg – de lényegében ő is Manderleyt fél
elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy
démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy – bár az igazságszolgáltatástól
megmenekült – végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál – s
vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául
szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény
mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával
érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva
meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett
világát felperzselő tűzvész előtt.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Jegyezd fel pontosan (…) életed történetét.
Ne hagyj ki belőle egyetlen különös eseményt se, még a legjelentéktelenebbet
se, kiváltképp semmi olyasmiről ne feledkezz meg, ami a világi élet tarka
forgatagában történt veled. Képzelőerőd visszavezet a világba, még egyszer
átélsz minden borzongató és bolondos, iszonyatos és vidám eseményt, sőt az is
lehetséges, hogy Aurelie-t másként, nem a vértanúhalált halt Rozália nővérként
fogod látni; de ha teljesen elhagyott a gonosz szellem, ha teljesen elfordultál
minden földi hívságtól, akkor magasabb princípiumként fogsz lebegni mindenek
fölött, és a földi hívságok hatásának nyoma sem marad benned.”
E. A. Poe elbeszéléseiben
„mennyből, vágyból” vett álmok repítenek minket a rémekkel teli oldalakon…
Macskák, szellemek, múmiák: érthetetlen szereplői egy delíriumnak… Rejtelmes,
megmagyarázhatatlan történetek, melyeket mi csak akkor érthetnénk meg, ha
tudnánk, érzékelnénk, hol a határ valóság és álom közt… De addig is engedjünk
az illúziónak, szippantsuk be a különös érzés illatát, és vigyázzunk, ne
párologjon el, mert maga után mély űrt hagy…
"…Isten lehe: a szél
elállt,
S a köd – amely dombra
szállt,
S az árnyak, az árnyak szét
nem osztják –
A tanújel és a bizonyság.
A fák közt is mily lebegő:
A rejtélyek rejtélye
ő!"
[A holtak lelke]
Henry James klasszikus
regényében új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill
nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi
történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a
kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen
baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet…
A regénynek számos filmes
feldolgozása van, melyekben szerepelt többek között Marlon Brando (Éjszakai
jövevények), Nicole Kidman (Más világ), Colin Firth és Ingrid Bergman. A
történet alapján Benjamin Britten operát írt.
A csavar fordul egyet most
új fordításban jelenik meg az Alinea Kiadó Klasszik sorozatában.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A kísérlet: Faulkner
legnagyobb, méltán leghíresebb regénye. A történet: a faulkneri legendakör
legteljesebb összegzése. Egy átokvert család, mint „az elátkozott Dél”
megtestesítője – ismerős képlet, ám a Compsonok históriája jóval
szövevényesebb, semhogy mindenestül beleférne. Sorstragédia, mint az Atreidáké.
S mint minden tragédia, mondataiban – áradó és meg-megbicsakló, darabokra
töredező és oldalak, évtizedek távolából is egymást kereső, eltéphetetlenül
összetartozó mondataiban – roppant ellentéteket markol össze: durva komikumot
és nemes heroizmust, bűnt és bűnhődést, jót és rosszat, feketéket és fehéreket.
Tragikus költészet ez, szemléletében, szerkesztésmódjában és stílusában
egyaránt. És tragikus filozófia, melyben egyszerre szólal meg az emberi
önkifejezés két végletesen távoli lehetősége: „a hang” – az értelmetlen
iszonyat történelem előtti üvöltése, és „a téboly” – a túlhajszolt értelem, a
betegesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonygató vitája.
Négy elbeszélő – három Compson-testvér (egy idióta, egy öngyilkosjelölt, egy
kisvárosi Jágó) és végezetül maga a szerző – mondja el ugyanazt a históriát.
Négy változatban pereg le előttünk ugyanaz az álom: korunk látomása. A modern
világ ős-egyszerű elemekből összeálló bonyolult rendszere tárul föl benne, a
modern ember végzetesen bizonytalan, de mégis gyötrelmes bizonyossággal létező
erkölcsi világrendje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése