2018. január 8., hétfő

Újévi Fogadalmak Book Tag


Sziasztok!
Egy újabb Book Tag felkérést kaptam, ami így év elejével még aktuális. Dóri Top5Szerda bejegyzésén felbuzdulva amúgy is terveztem egy listát mutatni azokról a könyvekről, amiket el szeretnék idén olvasni, viszont ezzel a felkéréssel még inkább be tudom mutatni nektek a terveimet! Köszönöm a felkérést AniTigernek, a Hagyjatok! Olvasok blog sztárjának, a kitöltését ITT olvashatjátok, és Gabriella Eld írónőnek, aki molyos aktívkodása közepette kitöltötte a kérdéssort ITT, és nem volt rest engem is felkérni. Nézzétek meg őket is! 12 kérdés fogtok itt találni, amik olvasási tervekre vonatkoznak, kezdjünk is bele!

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle
Anthony Ryan és Mark Lawrence vannak a lista legtetején. Az év első felében az összes birtokomban lévő könyvüket szándékozom elolvasni.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni
Csak egyet? Hát jó. Tóth Csaba által szerkesztett Fantasztikus világok antológia mellett teszem le a voksomat. Őt még nem nagyon emlegettem itt, még a Könyvhéten szereztem be. Fantasy világokon keresztül vizsgált társadalmi és politikai kérdésekről olvashatunk a hazai társadalomtudomány, a közéleti elemzés és a tudományos-fantasztikus újságírás szereplőinek tollából. Nagyon érdekesen hangzik!

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni
Láttátok már a Klasszikus Olvasási Kihívásom TBR bejegyzését? Még nem? ITT megtekinthetitek! A képen látjátok, hogy miket tervezek olvasni, Gárdonyi regényét szombat éjszaka befejeztem!

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni
Úgy jártam, képzeljétek el, hogy kiderült, a Copperfield Dávidnak én csak az első könyvét olvastam! Viszont ez sehol nem volt feltüntetve, hogy ez csak egy része a teljes történetnek! A nyomozás azonban kiderítette, hogy klasszikus ifjúsági regényeket gyakran nyirbáltak meg és cenzúráztak a könnyebb emészthetőség, és a gyermeteg lelkek védelme érdekében, úgyhogy ezt szeretném újraolvasni, jobban mondva a teljes sztorit elolvasni elejétől. Nem nagyon értem, hogy ha már az ifjúsági kiadás nem a teljes, miért nem lehet erre az emberek figyelmét felhívni.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre
Ernest Cline: Ready Player One! A film előtt el kéne olvasni, mert a trailere alapján én azt moziba szeretném megnézni!

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél
Bemutatom a novemberi ámokfutásom következtében birtokomba került Fumax különítményt! Kivéve a Tövisek hercege, ő már régi motoros, de ő nem is vastag. Ők képezik az első számú prioritást az életemben, célom, hogy május végéig mindet elolvassam. Szerintetek menni fog?

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél
Forrás
Rengeteg sorozatot tervezek folytatni idén, sőt befejezni. EZEN a polcon vannak a lehetséges variációk és tervek. Brian McClellan: Őszi köztársaság című könyve az egyik prioritás, valamint ha kapunk tőle új regényt, én leszek az első, aki megveszi. Imádom a stílusát és a világot, amit felépített!

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén
Ezt a három regényt kaptam karácsonyra, kettőt a páromtól, a harmadikat pedig molyos karácsonyi ajándékozásra. Ezen kívül pedig egy könyvvásárlási ajándékkártyát kaptam, amit még nem költöttem el!

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz
Fent már mutattam két példát is a 6. pontnál, de hogy ne ismételjem magam, keresek másikat, tuti van még egy pár. Renée Ahdieh: Harag & hajnal sorozatát mondom, ami egy duológia. Az első részét megjelenés után nem sokkal megvettem, azóta megjelent a második kötet itthon is, nem kell a kaszálástól tartani. Tavaly nem jutott rá idő, idén szeretném.

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2018-ban fejezni
A fentebb említett polcon találtok erre is példát! A Kerstin Gier: Silber trilógia és Bessenyei Gábor: Az Olimposz legyőzése trilógia befejező kötete biztos hamar sorra kerül.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
Tavaly kicsit túllőttem a célon, úgyhogy ma reálisabb célt tűztem ki. Oldalsávban láthatjátok a Goodreadsen megadott értéket, ami 50. Egyet már teljesítettem is belőle! Juhé!

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?
IDE kattintva megnézhetitek a fogadalomlistámat!
Három emberkét szeretnék megjelölni, ezzel megköszönve a támogatásukat! Sokszor jeleznek nekem, hozzászólással, üzenettel és egyéb interakciókkal, ami nekem mindig nagyon jól esik! Remélem, elfogadjátok a felkérést, ha még esetleg nem csináltatok év eleji terveket/tag-eket:
Tessa_Linyssim, Balkezes mindenféle

2 megjegyzés :

  1. Szia! :)
    Köszönöm szépen a felkérést!
    Már gondolkodtam egy “2018-as könyves tervek” című bejegyzésen, ezért nagyon örülök, hogy rám is gondoltál. :) Így Book Tag keretében mutatom be a terveimet.
    Szép napot/estét:
    Tina:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Óh remek, akkor még időben tettem ki :D Kíváncsain várom a válaszaidat ^^

      Törlés