2018. január 21., vasárnap

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Ha ​megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne.

Kedvenc idézetek:
 „Aki keres, majdnem biztosan talál, csak nem éppen mindig azt, aminek a keresésére indult.”
„Fura dolog, de mindent, ami jó, minden napot, ami szép, mihamar el lehet mesélni, és gyorsan végig lehet hallgatni; ám ami kellemetlen, szívdobogtató, sőt hajmeresztő, az nagy mesévé dagad, és időbe telik az előadása.”
„Szél támadt, a partokon hajladoztak és sóhajtoztak a fűzfák.”
„A szél szétszaggatta a szürke felhőket, és a dombok fölött, a száguldó foszlányok közt feltűnt a vándor hold.”
Kedvenc karakterek: Gandalf, Bard
Borító: Én a filmes borítóval olvastam, van ennél sokkal szebb, majd mutatok!
Végkifejlet: Lezárt történet, nincs függővég.
Moly.hu, Kiadó: Európa Könyvkiadó, 2014, 312 oldal, Eredeti megjelenés: 1937
A klasszikus olvasási kihívásra választottam ezt a könyvet, mégpedig bónuszmezőként, klasszikus fantasy kategóriába. Elképzelhető, hogy végül másik kategóriába sorolom, mert nem olvastam mindegyik könyvet, amit eleinte terveztem, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz. Aztán Dórival megbeszéltük, hogy olvassuk el közösen, így is tettünk, ő már hamarabb a végére ért, és nyilatkozott is a könyvről, ITT olvashatjátok gondolatait!
A történetet szerintem nem nagyon kell bemutatni, elég sokan ismerhetitek a három részes giga-mega moziból, amit ebből a 312 oldalas könyvecskéből készítettek, így csak felszínesen taglalnám. Adott egy kényelmes kis hobbit, aki szeret a verandáján pipázni. Adott egy mágus, aki szereti megkavarni az állóvizet és egy kis izgalmat hozni mások életébe. Adott tizenhárom törp, aki szeretnék visszaszerezni az aranyukat a hatalmas és félelmetes sárkánytól, ám a tizenhárom elég szerencsétlen szám, így kell nekik egy tizennegyedik pupák, akik bajba sodorhatnak. Így indulnak a hosszú útra, árkon bokron keresztül, hogy különböző bonyodalmak és veszélyek árán célba érjenek. Hogy sikerül-e a küldetés vagy sem, az a történet végére kiderül.
Történetem Tolkiennel ott kezdődött, hogy imádom a filmeket, amiket a könyveiből készítettek. El akartam olvasni A gyűrűk urát, egyből azután, hogy láttam a filmet. Bátyámnak meg is volt a régi kiadás, neki is estem, aztán kb. a 200. oldal környékén feladtam. Nem tetszett, eluntam. Pár évre rá, megpróbáltam még egyszer, akkor az első kötet végéig jutottam. Aztán jött az új molykorszakom, kiderült, hogy páromnak is megvan, hát elkezdtem újra, érettebb fejjel hátha tovább húzom. Tovább jutottam a történetben, a harmadik kötet elején tartottam, de mégsem bírtam végigolvasni. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy Tolkien felnőtteknek írt könyvei nem az én világom, annak ellenére, hogy a filmeket nagyon szeretem. Ezután elég sokan ajánlották A hobbitot, hogy azt gyerekeknek írta, olvasmányosabb, próbálkozzam meg vele, hátha könnyebben beveszi a gyomrom. Így jutottunk el oda, hogy idén januárban elolvastam ezt a regényt.
Külföldi borítók: német, török, szerb, spanyol, orosz
Valóban, olvasmányosabb, könnyebben lehet vele haladni. Szívesen meghallgattam volna, ahogy Tolkien elmeséli ezt a fantáziadús történetet a gyerekeinek. Vajon ő hogy olvasta fel? Hol hangsúlyozott? Hogyan adta elő? Mit tartott fontosnak belőle, mire akarta felhívni a figyelmüket? Milyen értékeket akart átadni nekik? Ha hallottam volna őt felolvasni, közelebb kerülnék a válaszokhoz. Az, hogy ez egy meseregény, és nem felnőtteknek szóló fantasztikus regény, más megvilágításba helyezi az egészet, ám közel sem lett emiatt sem tökéletes.
A bevezető részben található rovásírással elszórakoztam egy darabig, fejtegettem a címoldalon található sorokat, ez már megteremtette az alaphangulatomat. A könyv első fele sodró volt, élvezetes és kalandos, olvastam az oldalakat egymás után, mikor időm engedte. Aztán eljött a történet közepe, és kezdett leülni a dolog. Még mindig rengeteg izgalmasnak tűnő dolog történt, de olyan egyszerűen lettek megoldva, hogy nem tudta meghozni számomra azt a hatást, amit kellett volna. Ennek talán a film is oka. A tündés és Tóvárosban játszódó részek a filmben szerintem jobban lettek ábrázolva, olyan szereplők lettek felvonultatva, akik a könyvben nem is szerepeltek, én pedig vártam volna. Smaug, a sárkány, sem volt akkora félelmetes és iszonytató, mint a filmben. Az ő szála számomra a leginkább csalódás. Kevesebb lett a párbeszéd, több lett a leírás, kezdtem elveszteni az érdeklődésem. A könyv vége megint tetszett, az Öt Sereg Csatája igen jól le volt írva, bár itt is olyan hirtelen történtek a dolgok. De már nem tudta visszaadni azt a lelkesedést, amit az elején éreztem.
Dórival azt beszélgettük az imént, hogy teljesen felesleges volt bele ennyi törp. Öt törp és Bilbó pontosan elég lett volna, és ugyanazt a hatást érte volna el Tolkien. De hát pont amiatt kellett Bilbó, mert a tizenhárom balszerencsés szám, szükség van még egy egyénre. Folyton embert akarok írni, de hát ők nem emberek. Igazából nem értem, miért nem törpöt választottak tizennegyediknek. Ezt már sosem tudjuk meg. Bilbó személyiségét nagyjából megismerjük, hajtja Tuk vére, nem átlagos hobbit ő, aki csak az üregében szeret ücsörögni, annak ellenére, hogy sokszor felemlegeti kalandjai során. Rajta kívül Thorin indítékaiból kapunk egy mélyebb betekintést, ám sem őt, sem társait nem ismerjük meg igazán. A filmben valahogy erre is jobban volt idő. Thorin pálfordulása és kapzsisága a könyvben meglepő fordulat volt és logikátlan is. Az érvek, melyekkel szembe állították megingathatatlanok voltak, és mivel ellenségesen viselkedett, még ő lett a rosszfiú.
Angol borítóvariációk, az én személyes kedvenceim a két szélső fekete.
Gandalf hozza a szokásos hóbortos mágus figurát, amit én kifejezetten szeretek tőle. Szívesen vettem volna, ha végig velük tart a történet során. Bard, aki Tóváros egyik alakja, fontos szerepet tölt majd be a történetben. Az ő karaktere is úgy lett fontos, hogy nem nagyon lett kifejtve. Kapunk róla háttér információt, hogy kinek a leszármazottja, és nagyon tisztességes fiatalembernek ismerjük meg, ám az ő szálát is kevésnek érzem. Lehetett volna mondjuk 100 oldallal több a könyv, akkor belefértek volna azok a dolgok is, amiket én hiányolok.
Ahhoz képest, hogy 312 oldal az egész, rengeteg különböző csodálatos lény, és mozgalmas esemény történik benne. Elolvasás után már értem, hogy miért készítettek belőle három folytatásos filmet, mert kellett neki. Igaz, hogy tettek a filmbe olyan dolgokat, ami a könyvben nem volt benne és emiatt néhol csalódtam a történetben, de nem lehetett volna egy filmben bemutatni ezt a kalandos utazást.
A könyv nagyon szépen van megírva, a nyelvezete gördülékeny és változatos. Látszik, hogy különös figyelmet fordítottak a szóhasználatra. Az írásmód tekintetében, ami nekem nagy szívfájdalmam minden történet esetén, az az előreutalások. Tolkien többször eljátszotta, hogy megemlít egy eseményt, ami majd a könyv végén fog bekövetkezni, azzal a szöveggel, hogy ezt most nem fejti ki, mert majd később fog megtörténni, vagy, hogy az egy másik történet. Az ilyet nem szeretem. Anélkül is képes fenntartani az érdeklődésemet, hogy ilyen kis csalafinta cselekhez folyamodna.
Újabb angol borítók, középen három filmes.
Összességében nem volt rossz könyv, ki merné azt állítani Tolkien írásáról, hogy az rossz. Viszont nem azt kaptam, amit vártam. Egy igazi mese volt, amit gyerekként biztos jobban élveztem volna, mert megelégedtem volna annyival, amennyi történt. Felnőtt fejjel viszont jobban szerettem volna az eseményeket látni, a város feldúlását, a csatát, a tündéknél történteket. Ezeken valahogy átrohantunk. Meg talán a filmet is a könyv után kellett volna megnéznem. A saját gyerekemet is bátorítani fogom, hogy olvassa el, mert olyan gondolatok vannak benne, amiket ha magába szív, csak több lesz, mint ember.
Nálam ez a könyv 4/5.


Forrás: borítók

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése