Ha
megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek
kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel
egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével
megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó
leírása található benne.
Kedvenc idézetek:
„Aki keres, majdnem biztosan talál, csak nem
éppen mindig azt, aminek a keresésére indult.”
„Fura dolog, de mindent, ami
jó, minden napot, ami szép, mihamar el lehet mesélni, és gyorsan végig lehet
hallgatni; ám ami kellemetlen, szívdobogtató, sőt hajmeresztő, az nagy mesévé
dagad, és időbe telik az előadása.”
„Szél támadt, a partokon
hajladoztak és sóhajtoztak a fűzfák.”
„A szél szétszaggatta a szürke
felhőket, és a dombok fölött, a száguldó foszlányok közt feltűnt a vándor hold.”
Kedvenc karakterek: Gandalf,
Bard
Borító: Én a filmes borítóval
olvastam, van ennél sokkal szebb, majd mutatok!
Végkifejlet: Lezárt történet,
nincs függővég.
Moly.hu,
Kiadó: Európa Könyvkiadó, 2014, 312 oldal, Eredeti megjelenés: 1937
A
klasszikus olvasási kihívásra választottam ezt a könyvet, mégpedig bónuszmezőként,
klasszikus fantasy kategóriába. Elképzelhető, hogy végül másik kategóriába
sorolom, mert nem olvastam mindegyik könyvet, amit eleinte terveztem, de ez
majd egy másik bejegyzés témája lesz. Aztán Dórival megbeszéltük, hogy olvassuk
el közösen, így is tettünk, ő már hamarabb a végére ért, és nyilatkozott is a
könyvről, ITT olvashatjátok gondolatait!
A történetet
szerintem nem nagyon kell bemutatni, elég sokan ismerhetitek a három részes
giga-mega moziból, amit ebből a 312 oldalas könyvecskéből készítettek, így csak
felszínesen taglalnám. Adott egy kényelmes kis hobbit, aki szeret a verandáján
pipázni. Adott egy mágus, aki szereti megkavarni az állóvizet és egy kis izgalmat
hozni mások életébe. Adott tizenhárom törp, aki szeretnék visszaszerezni az
aranyukat a hatalmas és félelmetes sárkánytól, ám a tizenhárom elég
szerencsétlen szám, így kell nekik egy tizennegyedik pupák, akik bajba sodorhatnak.
Így indulnak a hosszú útra, árkon bokron keresztül, hogy különböző bonyodalmak
és veszélyek árán célba érjenek. Hogy sikerül-e a küldetés vagy sem, az a
történet végére kiderül.
Történetem
Tolkiennel ott kezdődött, hogy imádom a filmeket, amiket a könyveiből
készítettek. El akartam olvasni A gyűrűk urát, egyből azután, hogy láttam a
filmet. Bátyámnak meg is volt a régi kiadás, neki is estem, aztán kb. a 200.
oldal környékén feladtam. Nem tetszett, eluntam. Pár évre rá, megpróbáltam még
egyszer, akkor az első kötet végéig jutottam. Aztán jött az új molykorszakom,
kiderült, hogy páromnak is megvan, hát elkezdtem újra, érettebb fejjel hátha
tovább húzom. Tovább jutottam a történetben, a harmadik kötet elején tartottam,
de mégsem bírtam végigolvasni. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy Tolkien
felnőtteknek írt könyvei nem az én világom, annak ellenére, hogy a filmeket
nagyon szeretem. Ezután elég sokan ajánlották A hobbitot, hogy azt gyerekeknek
írta, olvasmányosabb, próbálkozzam meg vele, hátha könnyebben beveszi a
gyomrom. Így jutottunk el oda, hogy idén januárban elolvastam ezt a regényt.
Külföldi borítók: német, török, szerb, spanyol, orosz |
Valóban,
olvasmányosabb, könnyebben lehet vele haladni. Szívesen meghallgattam volna,
ahogy Tolkien elmeséli ezt a fantáziadús történetet a gyerekeinek. Vajon ő hogy
olvasta fel? Hol hangsúlyozott? Hogyan adta elő? Mit tartott fontosnak belőle,
mire akarta felhívni a figyelmüket? Milyen értékeket akart átadni nekik? Ha
hallottam volna őt felolvasni, közelebb kerülnék a válaszokhoz. Az, hogy ez egy
meseregény, és nem felnőtteknek szóló fantasztikus regény, más megvilágításba
helyezi az egészet, ám közel sem lett emiatt sem tökéletes.
A bevezető
részben található rovásírással elszórakoztam egy darabig, fejtegettem a
címoldalon található sorokat, ez már megteremtette az alaphangulatomat. A könyv
első fele sodró volt, élvezetes és kalandos, olvastam az oldalakat egymás után,
mikor időm engedte. Aztán eljött a történet közepe, és kezdett leülni a dolog.
Még mindig rengeteg izgalmasnak tűnő dolog történt, de olyan egyszerűen lettek
megoldva, hogy nem tudta meghozni számomra azt a hatást, amit kellett volna.
Ennek talán a film is oka. A tündés és Tóvárosban játszódó részek a filmben
szerintem jobban lettek ábrázolva, olyan szereplők lettek felvonultatva, akik a
könyvben nem is szerepeltek, én pedig vártam volna. Smaug, a sárkány, sem volt
akkora félelmetes és iszonytató, mint a filmben. Az ő szála számomra a
leginkább csalódás. Kevesebb lett a párbeszéd, több lett a leírás, kezdtem
elveszteni az érdeklődésem. A könyv vége megint tetszett, az Öt Sereg Csatája
igen jól le volt írva, bár itt is olyan hirtelen történtek a dolgok. De már nem
tudta visszaadni azt a lelkesedést, amit az elején éreztem.
Dórival azt
beszélgettük az imént, hogy teljesen felesleges volt bele ennyi törp. Öt törp
és Bilbó pontosan elég lett volna, és ugyanazt a hatást érte volna el Tolkien.
De hát pont amiatt kellett Bilbó, mert a tizenhárom balszerencsés szám, szükség
van még egy egyénre. Folyton embert akarok írni, de hát ők nem emberek.
Igazából nem értem, miért nem törpöt választottak tizennegyediknek. Ezt már
sosem tudjuk meg. Bilbó személyiségét nagyjából megismerjük, hajtja Tuk vére,
nem átlagos hobbit ő, aki csak az üregében szeret ücsörögni, annak ellenére,
hogy sokszor felemlegeti kalandjai során. Rajta kívül Thorin indítékaiból
kapunk egy mélyebb betekintést, ám sem őt, sem társait nem ismerjük meg igazán.
A filmben valahogy erre is jobban volt idő. Thorin pálfordulása és kapzsisága a
könyvben meglepő fordulat volt és logikátlan is. Az érvek, melyekkel szembe
állították megingathatatlanok voltak, és mivel ellenségesen viselkedett, még ő
lett a rosszfiú.
Angol borítóvariációk, az én személyes kedvenceim a két szélső fekete. |
Gandalf
hozza a szokásos hóbortos mágus figurát, amit én kifejezetten szeretek tőle.
Szívesen vettem volna, ha végig velük tart a történet során. Bard, aki Tóváros
egyik alakja, fontos szerepet tölt majd be a történetben. Az ő karaktere is úgy
lett fontos, hogy nem nagyon lett kifejtve. Kapunk róla háttér információt,
hogy kinek a leszármazottja, és nagyon tisztességes fiatalembernek ismerjük
meg, ám az ő szálát is kevésnek érzem. Lehetett volna mondjuk 100 oldallal több
a könyv, akkor belefértek volna azok a dolgok is, amiket én hiányolok.
Ahhoz
képest, hogy 312 oldal az egész, rengeteg különböző csodálatos lény, és
mozgalmas esemény történik benne. Elolvasás után már értem, hogy miért
készítettek belőle három folytatásos filmet, mert kellett neki. Igaz, hogy
tettek a filmbe olyan dolgokat, ami a könyvben nem volt benne és emiatt néhol
csalódtam a történetben, de nem lehetett volna egy filmben bemutatni ezt a
kalandos utazást.
A könyv
nagyon szépen van megírva, a nyelvezete gördülékeny és változatos. Látszik,
hogy különös figyelmet fordítottak a szóhasználatra. Az írásmód tekintetében,
ami nekem nagy szívfájdalmam minden történet esetén, az az előreutalások.
Tolkien többször eljátszotta, hogy megemlít egy eseményt, ami majd a könyv
végén fog bekövetkezni, azzal a szöveggel, hogy ezt most nem fejti ki, mert
majd később fog megtörténni, vagy, hogy az egy másik történet. Az ilyet nem
szeretem. Anélkül is képes fenntartani az érdeklődésemet, hogy ilyen kis
csalafinta cselekhez folyamodna.
Újabb angol borítók, középen három filmes. |
Összességében
nem volt rossz könyv, ki merné azt állítani Tolkien írásáról, hogy az rossz.
Viszont nem azt kaptam, amit vártam. Egy igazi mese volt, amit gyerekként
biztos jobban élveztem volna, mert megelégedtem volna annyival, amennyi
történt. Felnőtt fejjel viszont jobban szerettem volna az eseményeket látni, a
város feldúlását, a csatát, a tündéknél történteket. Ezeken valahogy átrohantunk.
Meg talán a filmet is a könyv után kellett volna megnéznem. A saját gyerekemet
is bátorítani fogom, hogy olvassa el, mert olyan gondolatok vannak benne,
amiket ha magába szív, csak több lesz, mint ember.
Nálam ez a könyv 4/5.
Forrás: borítók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése