Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája (Jók és Rosszak Iskolája 1.)

Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek.

Kedvenc idézetek:

 „A félelem fertőző ködként terjedt.”

„A Rosszak Iskolájában nem látták szükségesnek eldönteni, mik a „fiú” képességek és mik a „lány” képességek. De itt, a Jó tornyaiban a fiúk kardvívást gyakorolnak, miközben a lányok kutyaugatást és bagolyhuhogást tanulnak. Nem véletlen, hogy a hercegnők olyan tehetetlenek a mesékben, gondolta. Ha csak annyira képesek, hogy mosolyognak, szép tartással állnak és mókusokkal beszélgetnek, akkor milyen esélyük lenne azon kívül, hogy megvárják, amíg egy fiú megmenti őket?”

„Agatha az elején egészen idétlennek tartotta ezt a játékot, most azonban már egészen félelmetesnek találta. Erre vágynak a Jó lelkek? Fiúkra, akiket nem is ismernek? Milyen alapon?”

Kedvenc karakterek: Agatha, Kiko

Borító: csak ismételni tudom magam az első rész borítóját illetően. Imádom, nem is csinálhattak volna hozzá jobban, nagyon eltalálták.

Végkifejlet: Elég érdekesen lett vége, akár függővégnek is lehetne nevezni, bár nem érzek kínzó késztetést, hogy a folytatást egyből kézbe vegyem.

Sorozat részei: Jók és Rosszak Iskolája, Itt nincsenek hercegek, Jótett helyébe

Moly.hu, Kiadó: Twister Media, 2015, 580 oldal, Eredeti cím: The School for Good and Evil (2013)

Ez a könyv volt még a novemberi választás az ifjúságis kihívásomra. December elején sikerült is elolvasnom, de valahogy az értékelést addig-addig húztam, míg megírtam külön molyon, és most, majdnem egy hónappal később pedig megírom a blogra is, mert szeretném veletek is megosztani a gondolataimat a könyvről.

A Jók és Rosszak Iskolája tényleg arról szól, amit a cím is sugall. Egy iskolábról, ahol a Jókból hercegnőket és hercegeket, a Rosszakból pedig boszorkányokat képeznek. Gavaldon városából négyévente elvisznek két gyereket, akik utána soha nem térnek vissza. A felnőttek nem hisznek ebben az iskolában, ám a gyerekek igen. Sophie meggyőződése, hogy ő a Jók közé tartozik, már be is csomagolja kis bőröndjét, hogy este elmegy, mikor érte jön az Iskolamester. Ám a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogy ő számított rá.

Az író, Soman Chainani

Sophie és Agatha jó barátnők. Ez a mondat a fülszövegből van. Ám én úgy gondolom, hogy Sophie eleinte csak az érdekeit követve közeledik Agathához. Minél több jót cselekszik, annál nagyobb esélye van bekerülni a Jók közé, és felkarolni egy magányos, magába zárkózó boszorkányt, szerinte jó cselekedetnek számít. Agatha viszont igazi barátságot kezd érezni a lány iránt. Nem mondom, hogy Sophie-ban nem vált át, ahogy haladunk előre, igazi érzelmekké, de eleve hamis lábakon indult el.

Nem tudtam sokszor eldönteni, hogy most paródiát olvasok, egy eltúlzott, kisarkított tündérmesét, görbe tükröt Disneynek, vagy a regény komolyan gondolja magát. A Jók azért voltak jók, mert szépek. Nagyjából ebben kimerült az agymunkájuk. Nem foglalkoztak a világgal, csak, hogy minél partiképesebbek legyenek, mikor megjön a herceg fehér lovon. A Rosszakról pedig azt gondolták, hogy semmi jó nem is lehet bennük, mivel rosszak. Nem érezhetnek, nem szerethetnek, ők csakis arra hivatottak, hogy ártsanak a hercegeknek és hercegnőknek. Ám az élet sosem ilyen fekete és fehér. Ezt a könyv is jól ábrázolja. A Jók tettei ráadásul sokszor nem is tükrözi a jellemet, amit képviselniük kellene. Kiközösítenek valakit, kinevetik és megnehezítik a sorsát. Csak azért, mert nem úgy néz ki, mint ők. Nem épp Jó jellemre vall. Talán Kikonak van köztük a leginkább Jó jelleme.

A sorozat eddig megjelent részei. A trilógia az alap, a negyedik rész egy új történet első része, az 5. rész idénre ígérték.

Ahhoz képest, hogy ifjúsági regény, nagyon sok tartalmi mondanivaló van mögötte. Hogy az életben nem számít, hogy hogy nézel ki, sokkal jobban számít, hogy milyen a lelked, vagyis hát így kéne lennie. Erre van egy nagyon nagyon jó jelenet, mikor az egyik lányt átalakítják. Nem akarok spoilerezni, de sok értéket fedeztem fel abban a jelenetben. Rengeteg szép és fontos gondolat van benne önmagunk elfogadásáról, a társadalomba való beilleszkedésvágyról, a közösség formáló erejéről. Nagyon humoros, és szép stílusban van megírva. Csak nagyon szélsőséges. Nincs köztes állapot. Vagy nagyon „szép” vagy nagyon „ronda”. Legalábbis ez az alapfelállás. Aztán, hogy mit hoz ki belőle a végére, arra érdemes várni, mert egyébként jó lett.

Mindenesetre kicsit sokallom az oldalszámot. Szerintem lehetett volna rövidíteni rajta. Az első 150 oldal után konkrétan félbe akartam hagyni, mert olyan furcsaságok voltak benne, amik kizökkentettek az olvasásból. Egyik ilyen, hogy lógatják ki az egyik csajszit a párkányon, utána írják, hogy eldobják, aztán meg az ágyon sír. Néha olyan érzésem volt, mintha mondatok maradnának ki, mert akkora random ugrások voltak a mondatok között.

Perzsa borító, a többi az eredetivel azonos.

A könyvet simán meg lehetne filmesíteni, mert az írásmódja nagyon színes. Végig Álomháború & Addams family kombó képek lebegtek a szemem előtt. Mindemellett nagyon szép illusztrációkkal kezdődik minden fejezet. Bár azért van benne pár költői kép, amik kissé furák, és elnagyoltak, de ezt sem tudom, hogy a görbe tükör része-e vagy sem. Ilyenekre gondolok:

„Pupillája Sophie arcára rebbent.” 420. oldal

Hogy tud az ember pupillája rebbenni? Ezt nem tudom hova tenni. Valamint az nem tetszett még, hogy a tanárok viselkedése sem tükrözte kellőképp az elhivatottságukat. Az egyik tanár elrúgta a másik tanár fejét. Ezt sem értettem, hogy erre mi szükség volt.

Egy dolgot szeretnék még megemlíteni, mint negatívum. A könyvben többször is hangsúlyozva van, hogy 12 évesek főhőseink. 12 éves lányoknak nem annak kéne a központban lenni, hogy minél rövidebb ruhát hordjanak, hogy idézem:

„A rendkívül rövid ruha nagyon sokat mutatott hosszú, fehér combjából.” 298. oldal

Hangsúlyozom megint, 12 éves lányokról beszélünk! Ez azért kicsit sok volt nekem.

Illusztrációk a könyvből.

Összességében a végére igazán megtetszett, és drukkoltam is főhőseinket, hogy minden jól alakuljon, de azért kicsit hosszúra sikeredett. A kevesebb néha több. Valamint jó lenne, ha a szövegrészek jobban el lennének választva, kicsit kicsi a hézag, lehetne valami szimbólum. Biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot, de nem élvez prioritást az olvasmányaim között. Vannak benne olyan értékek, amikről érdemes olvasni. Viszont mivel nem tudom, hogy ezeket az érdemeket komolyan gondolja-e, vagy ez egy fajta paródia, ezért kissé kétes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban mondanivaló tekintetében.

Nálam ez a könyv 4/5.

Forrás: a képek feliratában jelölve