2017. október 23., hétfő

Olvasok Hazait Book Tag

Sziasztok!
Ma, október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgünk! Budapesti diákok békés tűntetésével kezdődött, és fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával végződött. A forradalmat végül a szovjetek leverték, a rendszerváltásig ellenforradalomnak minősítette a pártállami hatalom. Ma már szabadon megemlékezhetünk hőseinkről, amit tegyünk is meg, hisz életüket adták azért, hogy nekünk egyszer jobb legyen a világ! Nem igazán olvasok történelmi regényeket, így nem tudok nektek olyan könyveket ajánlani, ami erről a korról hitelesen nyilatkozik. Viszont mindenképp magyar központú bejegyzéssel szerettem volna tisztelegni a forradalom emlékére. Éppen ezért gondoltam, hogy ma kitöltöm az „Olvasok Hazait”, eredeti címén „Reading My Country” Book Tag-et. Elenánál láttam még a nyáron, azóta tartogatom! Az ő videóját IDE kattintva megnézhetitek, az eredetit pedig ITT találjátok!

Melyik országról fogsz beszélni?
Magyarországról! Ez a Tag azért jött létre, hogy a kitaláló kicsit ösztönözze a nemzetközi Booktuber közösséget arra, hogy mutassák be saját kis hazájuk irodalmát, ezért indul ezzel a kérdéssel ez a bejegyzés.

Forrás

Mi a kedvenc gyerekkori könyved az országodból?
(Ha nincs kedvenced, nevezz meg egy népszerű gyermekkönyvet az országodból!)
Az én választottam Fekete István: Vuk című meséje! Nagyon szeretem Vukot, a kis rókát, a könyvet is, a mesét is többször láttam már. Fekete István neve köthető Ajkához, a városhoz, ahol születtem, általános iskolát is neveztek el róla, én is oda jártam 8 évig. A városban található egy sziget, ahol Fekete István hőseiről látható szoborkiállítás, ha tehetitek, látogassatok el oda egyszer!

Mondj egy hazai könyvet, amit az iskolában olvastál!
(Általános vagy középiskola, a választás rajtad áll!)
Általános és középiskolában is nagyon sok hazai szerzőtől kellett kötelező olvasmányt olvasni. Az én egyik kedvencem Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Emlékszem, hogy az elejét nagyon unalmasnak találtam, de elég hamar beindult a történet és csak faltam a lapokat, le se akartam tenni. Édesapám volt osztályfőnöke Egerben lakott, egyszer meglátogattuk családostul, és rengeteg történelmi dolgot mesélt, bevitt a vár olyan részeire is, ahova amúgy nem mehettünk volna, megmutatta a Gárdonyi emlékházat is, nagyon emlékezetes nyaralás volt!

Forrás

Melyik az a könyv, ami a kedvenc hazai környékeden játszódik? És/vagy nevezz meg egy könyvet, ami az országodnak azon területén játszódik, ahova el szeretnél jutni!
Ehhez kicsit kutakodnom kell könyv ügyileg! Az egyik kedvenc hazai környékem Győr és vidéke. Ide jártam egyetemre, itt dolgozom, itt laktam évekig, gyönyörű vidék, pezsgő élettel teli, nagyon szeretem. A könyv, amit ide választok pedig J. Simon: A Tudatalatti. Nem olvastam még a regényt, de ha rákeresek, hogy Győr és könyv, rendszeresen ebbe a könyvbe botlom. Kötőszóként én az „és”-t választom. Az a vidék, ahova szeretnék eljutni, az Sopron. Még sosem voltam Sopronban, és nagyon szeretném egyszer megnézni a Tűztornyot. Mivel ez mégiscsak egy kocsma, illő, hogy ha már találtam, egy itókás könyvet hozzak, ami pedig Stefánka László: A soproni bor. Hangsúlyozom, hogy mindkét könyvre úgy kerestem rá, nem olvastam őket.

Nevezz meg egy történelmi regényt, ami a hazádban játszódik!
Hát ide aztán rengeteget lehetne írni, iskolai tanulmányaink során csak ilyennel találkozhatunk! Hogy változatos legyek, nem az eddig említett írók közül választok! Sőt! Kettőt is mondok. Egyet, amit olvastam, és egyet, amit nagyon szeretnék! Amit olvastam, és nagyon szerettem, még a wc-n is ezt olvastam, az Tatay Sándortól a Kinizsi Pál. Ha jól emlékszem általános iskola negyedik osztályban volt kötelező olvasmány. Amit pedig olvasni szeretnék, és tök ciki, hogy még nem olvastam, főleg úgy, hogy baromi régóta a birtokomban van, az Móra Ferenctől a Rab ember fiai. Hamarosan sorra kerítem. Az ifjúságis kihívásos polcomon rajta van, még az is lehet, hogy kihúzzák nekem!

Forrás

Nevezz meg egy könyvet egy bennszülött írótól!
(Ha ez nem alkalmazható az országodra, hagyd ki)
Bent hagytam, hogy lássátok, hogy ilyen kérdés is van, de természetesen kihagyom, nálunk nincsenek bennszülöttek.

Mutass egy klasszikus regényt az országodból!
Eddigiek is majdhogynem mind azok voltak. Madách Imre: Az ember tragédiáját szeretném ide hozni, ami szintén kötelező olvasmány volt, és nekem kifejezetten tetszett! Még memoritert is tanultunk belőle, hogy jó színben tűnjünk fel az érettségin az elnök előtt! Ami jól is jött volna egyébként, mert irodalom szakos elnököt kaptunk. Viszont én Kosztolányi Dezső Édes Annáját húztam. Radnótit akartam, de az első érettségizőnk kihúzta előlem. Nem baj, ezzel is jól jártam, előtte pár héttel a próba érettségin is őt húztam, már ismerősként üdvözöltem a témát!

Forrás

Melyik az a könyv az országodból, amit még nem olvastál, de szeretnél?
Ide olyat választok, ami újkori, nem az iskolában tanultuk, hanem saját szórakozásra olvasnám el. Az elkezdett sorozataim folytatását is szívesen olvasnám, de azok még meg sem jelentek. A következő pontban bármelyik író új könyvét szívesen olvasnám! Amit hamarosan sorra szeretnék keríteni, de lehet, hogy idén már nem fogom, az Moskát Anita: Horgonyhely és Vivien Holloway: Végtelen horizont. Mindkettő már régóta a várólistámon van, az egyik ráadásul szülinapi ajándék volt a kollégáimtól, ami már nem most volt, meg kell hagyni. Bár lehet, decemberre besuvasztom mind a kettőt!

Említsd meg a kedvenc hazai szerzőidet, könyveidet!
Ide csak felsorolás szintjén említeném meg a kedvenc hazai íróimat, költőmet, minden általuk írt, és általam olvasott művet nagyon szerettem:
A. M. Aranth, Bessenyei Gábor, Gabriella Eld, Gaura Ágnes, Gárdonyi Géza, Fekete István, Radnóti Miklós
Könyvekhez még megemlíteném a Főnix Könyvműhely két antológiáját, az Ajtók és átjárókat, valamint a Halhatatlanokat.

Némelyik megnevezés nem lett a legjobb, javaslatokat most is szívesen veszek, a két fenti linken meg tudjátok nézni az eredeti kérdéseket! A könyvek nevére kattintva vagy a molyos adatlapjukat, vagy az általam írt blogbejegyzést olvashatjátok, ha van ilyen. Kivételesen nem hívnék ki senkit, viszont bárki viheti, aki kedvet kapott hozzá, kíváncsi vagyok a válaszaitokra!



Forrás: fejléckép

2 megjegyzés:

  1. Nekem bántja a szememet azok a magyar írók, akik nem magyar néven írnak. Én ebben valami álságost érzek, de lehet, hogy egyedül vagyok ezzel. Amúgy tetszik a dolog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valamilyen szinten megértem. Ebben a piaci helyzetben, mikor ontják a kiadók a jobbnál jobb könyveket, sokan, ha magyar nevet látnak, egyből elfordulnak, és külföldi társaikból választanak, mert arról többet hallottak, erősebb a marketingje, mert több pénz van mögötte.
      Én úgy vagyok vele, hogy ha a könyv jó, akkor engem nem zavar, hogy milyen néven írja a szerző. Sokan, attól függetlenül, hogy álnév mögé rejtőznek, nagyon aktív közösségi életet élnek és lehet is tudni róluk, hogy magyarok, nem bújnak el, nem rejtőznek angolos hangzású nevük mögé, hogy rejtély övezze kilétüket. Nem új keletű dolog ez, Rejtő Jenő is publikált P. Howard és Gibson Lavery néven is.

      Törlés