Mary E. Pearson: Az árulás szépsége (A Fennmaradottak krónikái 3.)

Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg. A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét.

Kedvenc idézetek:

„Otthagytam az erkélyt, és felmentem a tetőre, ahol nem volt más, csak én és az ezernyi pislákoló csillag, és sötét szépsége a világ végéig nyúlt; elfojtva az udvarok és királyságok végtelen játszmáit.”

„– Igazad van. Alighanem így a legjobb.

Keserű epe tolult a torkomba. Gyűlöltem azt, ami így a legjobb. Valójában sosem volt az. Ez csak egy frázis volt, amely megédesítette a nekünk maradt morzsákat.”

„Hányszor rúgtam bokán, hogy aztán meneküljek, ő pedig felkapott, a vállára emelt, végül ledobott egy vízzel teli vályúba. Királynak nevellek, nem bolondnak, márpedig belerúgni valakibe, aki egy csapással szétmorzsolhat, a legnagyobb bolondság.”

„– Ó, várj, elnézést! Elfelejtettem, hogy biztonságban vagyunk. Griz megígérte, hogy ráesik Kadenre, ha bármivel próbálkozik. Jól értettem?

(…)

– Legközelebb azt fogom neki megparancsolni, hogy rád essen.”

Kedvenc karakterek: Kaden, Sven, Lia

Borító: Nagyon látványos, és nagyon illik a történethez. A vége felé meglátod!

Végkifejlet: Előbb befejeztem volna, úgy sokkal hatásosabb lett volna. Viszont lezárta a történetet rendesen. Nem érzem, hogy lenne benne folytatás.

Moly.hu, Kiadó: GABO, 2017, 630 oldal, Eredeti cím: The Beauty of Darkness (2016)

Történetem a sorozattal ott kezdődött, hogy molyon utazókönyvet indítottak az első részből, eljutott hozzám, elolvastam, és olyan szinten át lettem verve, hogy nagyon imádtam! Aztán a következőből is utazókönyv indult, hála a jó égnek, az is eljutott hozzám, elolvastam, és azt is nagyon szerettem (Értékelés ITT). Amikor a könyvtári könyveket böngészve az interneten megláttam, hogy a Mészöly Géza utcai könyvtár beszerezte, nagyon megörültem neki! Én vagyok a második, aki olvassa! Figyelem! A bejegyzés, mivel harmadik részről van szó, biztos, hogy SPOILERES lehet az előző részekre, eleve, ahogy vége lett az előző résznek, ez elkerülhetetlen.

A helyzet az, hogy elkerülhetetlen, hogy a harmadik részre is spoileres legyek. Bár, mivel Lia főszereplő, és a borítón is ő látható, gondolom már azért éreztétek, hogy nem halt meg. Enélkül az információ nélkül lehetetlenség ismertetőt írni erről a kötetről. Történetünk ott kezdődik, hogy Rafe, Lia és a dalbrecki katonák, akik segítették őket a szökésben, egy barlangban táboroznak, és ápolják Liát, miután két nyíl is eltalálta. Az a tervük, hogy visszatérnek Dalbreckbe, hogy onnan figyelmeztethessék Morrighant Venda fenyegetéséről. Lia országát árulók uralják, őt közellenségnek kezelik, nem biztonságos visszatérni hazájába. Ha két vezető egyéniség van egy csapatban, elkerülhetetlenek a nézeteltérések és az eltérő preferenciák. Vajon sikerül elkerülni a mészárlást és az elnyomást?

Ez a kötet sem az epikus csatajelenetektől hemzsegő izgalmas fantasy, ennek ellenére én imádtam. Igaz, hogy a végén azért lesz izgalom és akció rendesen, de nem túlnyomó. Ármány, cselszövés és árulás bőven akad benne, a cím tökéletes. A harmadik kötet végére Lia is elért oda, ahova egy erős női főhősnek el kellett érnie. Nem fizikailag volt erős, még a képessége sem volt a legerősebb. De határozott vezető egyéniség lett, aki nem a saját érdekeit nézi, hanem azokét, akik fontosak neki. A népét, a családját előrébbvalónak tekinti, mint a saját életét.

„És meglehet, hosszan vártok,

de az ígéret hatalmas:

a Jezeliának nevezett

élete lesz az áldozat

a ti életetek reményéért.”

Venda-ének (Az árulás szíve, 63. fejezet)

Még ez a pár sor sem rettentette el attól, amit hitt, hogy tennie kell. Bátran a dolgok elébe ment, nem fordított hátat a veszélynek.

Rafe viszont úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Nem értem, miből gondolta, hogy Lia majd követni fogja minden utasítását. Elvégre mindketten az országaik vezető rétegébe tartoznak. Nem gondolhatta komolyan, hogy Lia hátat fordít az övéinek. Megsértődött, összevesztek, úgy viselkedett, mint egy zsarnok. Nem épp a legszimpatikusabb dolgokat művelte. Nem értettem teljesen ezt a haragos állapotot, talán így könnyebben viselte a rá váró nehézségeket.

Kaden indítékai ellenére nagyon a szívemhez nőtt. Tudjuk, hogy szereti Liát, ez nem kérdés. Viszont sosem erőlteti rá magát, türelmesen kivárja, míg megbíznak benne és mindent elkövet Lia biztonsága érdekében. Gondolkodik, logikusan cselekszik, és hallgat a józanészre. Szerettem azokat a részeket, ahol a múltja és a jelene került összetűzésbe, Venda és Lia, hogy ki is ő valójában, hova is tartozik.

A szerelmi szál még mindig nagyon tetszik a sorozatban. Nem a klasszikus értelemben vett szerelmi háromszög, ahol a lány vacillál, hogy úristen, melyik jóképű pasi mellett kössek ki. Nagyon féltem tőle, hogy átmegyünk ilyen YA klisébe. Az előző kötetben sem ez volt, most sem. Emiatt is szeretem annyira, mert üdítő változatosság volt. Nem kell a felesleges tini hisztiktől tartanotok, ezt megígérhetem.

Egy-két dolog azért van, amit vagy nem értettem, vagy nem tetszett. Amit nagyon nem szeretek, és a világból ki lehet kergetni vele, az a hazugság, vagy az igazság szándékos elhallgatása. Sokszor látszik, hogy ezt használják az írók konfliktus alapnak, de ez inkább csak lustaság. Már az elején is hazudoznak egymásnak, hogy a másiknak könnyebb legyen, de ez nem megoldás.

„… én azonban láttam a tétovázást, mielőtt felelt volna, láttam, hogy az álla megremeg, észrevettem a pillanatnyi késlekedést, ami elárulta, amit tudnom kellett. Hazudott.” 72. oldal

Tényleg, teljesen felesleges. Az igazságra is lehet bonyodalmat építeni.

Két dolgot említenék még meg, az ilyen apró logikátlanságok is képesek engem kizökkenteni, minthogy a tél kellős közepén, amikor is havas a táj, hol képesek száraz gyújtóst találni? Konkrétan elindultak, hogy keressenek és száraz ágakkal és falevelekkel tértek vissza az egyik barlangba. A másik dolog még, ami szerintem nem volt jó húzás, amikor Rafe megharagudott Liára, és olyan miatt neheztelt rá, amit szerintem fordított esetben ő is úgy akarna.

Előzmény novella borítója

Azt még el kell, hogy mondjam, hogy személy szerint jobban örültem volna, ha a történet 5 oldallal hamarabb véget ér. Sokkal hatásosabb befejezés lett, nekem egy kicsit ez visszavett az élvezeti faktorból. Így kissé kiszámítható lett. Kicsit túl is volt szabdalva a történet, elvégre 90 fejezetből áll össze a könyv. Sokszor olyan szereplők szemszögéből látjuk a történéseket, amik szerintem feleslegesek voltak. Nem volt nagyon zavaró, de azért máshogy jobb lett volna.

Az árulás szépsége után pedig megtalálható a kötet végén Morrighan története, aki átvezette a Fennmaradottakat és megteremtette nekik a biztonságos életet. Folytonos homályos utalások voltak rá, Vendára és Gaudrelre a három kötet alatt, ami most végre teljesen kitisztul. Örültem, hogy nem maradt bennem homályos folt emiatt. Lehet, hogy már az első kötet előtt érdemes lenne olvasni ezt a történetet, mert sok kérdőjeltől megkíméli az olvasót.

Összességében viszont nagyon igényes sorozatról van szó! Nem csak tartalmát, de a kiadást is tekintve. Nem akart szétesni a kezemben, ráadásul a helyesírási hibák sem vonták el a figyelmem. Az első kötet meglepetése nekem elvitte a hátán a sorozatot, igaz, hogy az utána lévő két kötetben már nincs semmi ilyesmi. Szerettem a karakterek életútját, a történet alakulását, a kialakított mondavilágot a háttérben. A szereplők egymás közti kapcsolatát is nagyon szerettem. Pauline és Gwyneth barátsága egymással és Liával, jót tett a kötetnek. Mindenképp ajánlom olvasásra!

Nálam ez a könyv 4,5/5.

Forrás: térkép, címerek, borítók