Sziasztok!
Igaz, hogy a Music Projekthét múlt
vasárnap véget ért, viszont beérkezett hozzám még egy interjú, amit szeretnék
veletek megosztani. Úgy gondoltam, ha nem bánjátok, még a projekt keretein
belül hozom ezt is, így aki rákattint a „Projekthét” címkére, egyben látja majd
az összes ilyen bejegyzést. Nagyon örültem, mikor Beck Zoltán, a 30Y énekese
elvállalta a felkérést, ugyanis imádom a zenéjüket, imádok a
koncertjeikre járni, mikor tehetem. Fontos részét képezték a tini éveimnek,
ezáltal a felnőtt énemre is kihatással voltak. Az én egyik kedvenc dalom tőlük a
Sötét van, hallgassátok meg, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem tőle. Az
együttes honlapjáról IDE kattintva tájékozódhattok, mikor és hol tudjátok élőben is élvezni a
zenéjüket!
Köszönöm, hogy időt szakított a kérdéseimre. Először
is szeretném megjegyezni, hogy magam is ajkai születésű volnék, a gombás
szökőkút mellett elhaladva mindig eszembe jutott a Teremtős. Nagyon jó
hangulatú koncerteket ad a 30Y, többször is hallottam Önöket élőben játszani,
egy koncert különösen megmaradt bennem, a Kaszinóban léptek fel és olyan kis
családias volt, hogy a közönségből rengeteg embert ismertem, erre nagyon
emlékszem, pedig már ezer éve volt. Úgy látom, most egy pár hétig nem lesz
fellépésük. Hogyan szokott kikapcsolódni, mivel tölti a szabadidejét?
Beck Zoltán: Megküzdök a magázódással –
az mindig nehéz feladat. Nincs szabadidőm, valahogy azt képzelem, hogy a
szabadidő-fogalom hiányzik a szótáramból. Érdekelnek dolgok, azokkal
foglalkozom, legyen az egy dal, egy recenzió, egyetemi előadás vagy zenekari
próba. A koncert nem a semmiből születik, hanem az állandó benne-levésből, így
aztán a nyilvános elfoglaltság – amilyen mondjuk egy koncert – intenzív, de kisebbik
része a mindennapjaimnak.
Szeret olvasni? Mit nyújt Önnek az olvasás? Jut ideje
rá a hajtás mellett?
B. Z.: Ritkán van alkalmam nem-hivatásos
olvasónak lenni. Részben azért, mert irodalmárként sok szöveggel foglalkozom,
vagy például a tavalyi magyar nyelvű könyvtermést a Libri-díj zsűritagjaként olvastam.
Ami azt jelenti, hogy az élményszerű, magáért való olvasás nagyszerű, de ritka
ajándék. De ez legalább annyi pozitívummal is jár: követem író barátaim
dolgait, olykor kéziratokat olvasok, még megjelenés előtt, vagy amolyan alkalmi
szövegeket, és sok olyan kötet jut el hozzám, amik egyébként lehet, hogy
kimaradnának. Most például Bödőcsöt, Tóth Krisztát és Szálingert olvasok
párhuzamosan, mondjuk így, kedvtelésből.
Milyen műfajú könyveket részesít előnyben?
B. Z.: Inkább tudom azt megmondani, mit
nem olvasok nagyon: ritkán olvasok krimiket, vagy általában lektűröket.
Ugyanakkor szeretem a fikciós autobiográfiákat, a kevert műfajú vagy több
művészeti ágat is átmozgató szövegeket, olyanokat, mint Kiba Lumberg rajzos
naplóját, vagy éppen Davide Toffolo képregény-könyvét. De javarészt regényeket
és versesköteteket olvasok: Balogh Attila, Háy János, Rafi Lajos, Jónás Tamás,
Krasznahorkai kötetei voltak rám mostanában nagy hatással, ha hirtelen sorolnom
kellene.
Papír alapú vagy elektronikus könyveket szokott inkább
olvasni?
B. Z.: Szépirodalmat mindig könyvként,
papíron. Újságot is így szeretek olvasni: az ÉS-t vagy a Jelenkort, mondjuk. A
szakirodalom esetében a keresgélést, olvasást inkább a világháló segíti.
Hol szokott olvasni? Van olvasós kuckója?
B. Z.: Nincs kuckóm, dolgozószobám
sincsen. Pontosabban a házunk mindegyikőnk kuckója – azért élünk együtt az
Epivel, mert szeretünk együtt lenni, nem kell elvonulnunk: a teraszunk is igazi
közösségi tér, de ez nem jelenti azt, hogy ez nem lehet legalább annyira az
egyedüllét tere is. A dalokat is így írom: a lányok napokig hallgatják, és néha
szólok, hogy most már ne csak alapzajnak tekintsék, hallgassanak bele, és
olyankor a kutyánk is odaül, aztán mindenki csinálja a maga dolgát tovább.
Milyen a tökéletes könyvélmény az Ön számára?
B. Z.: A könyv határozza azt meg: ha nem
teszi, akkor valószínűleg az nem elég jó könyv – vagy én nem vagyok éppen jó
befogadó.
Szokott könyvet félbehagyni, ha nem tetszik, vagy
mindenképp végigolvassa?
B. Z.: Van, hogy elengedek könyveket. És
nem feltétlenül azért, mert nem tetszik a szöveg. Olykor egyszerűen nem vagyok
alkalmas annak a könyvnek az olvasására.
Miután befejez egy jó könyvet, meg szokta beszélni
valakivel?
B. Z.: Ha írnom kell róla, akkor inkább
azután, hogy megírtam a könyvről a szöveget. Fontos, hogy pontosan rögzítsem a
könyvről alkotott véleményemet, elgondolásaimat. De azután mindenképpen
beszélgetünk róla – olykor akár éppen a könyv szerzőjével.
Létezik egy olyan kifejezés, hogy „book hangover”, ha
olyan könyvet olvas az ember, ami érzelmileg megterhelő, utána sokan nem tudnak
új könyvbe kezdeni, mert még az előző hatása alatt állnak. Önnel is előfordult
már ilyen?
B. Z.: Inkább egy adott könyv témája tud
megterhelő lenni – ha jól megírt könyvről van szó. Zoltán Gábor tavalyi regénye
ilyen volt, nehezen lehetett a szorongást eltolni magamtól utána.
Melyik típusú történetet szereti jobban, a
karakterközpontú vagy az eseményben gazdagabb, cselekményorientált könyveket?
B. Z.: Ha egy könyvnek van saját világa,
akkor teljesen mindegy: Ammanitit pont úgy szeretem, mint mondjuk Esterházy-t.
Van kedvenc írója, kedvenc könyve?
B. Z.: Nincs, bár sráckorom néhány
olvasmánya alapvetően meghatározza a világhoz való hozzáállásomat, azt hiszem.
Ilyen mondjuk A Pál utcai fiúk vagy a Zabhegyező.
Ha egy lakatlan szigeten kéne hosszabb időt
eltöltenie, melyik három könyvet vinné magával?
B. Z.: Nem vinnék könyvet, kellene a hely
más dolgoknak. De biztos vinnék valamit: ceruzát, papírt, hogy írni tudjak.
Van olyan könyv, amit Ön szerint mindenkinek el kellene
olvasni?
B. Z.: Biztosan, és tartok tőle, hogy
ezek közül jó néhányat én sem olvastam.
Idei vagy tavalyi év legnagyobb meglepetése az Ön
számára?
B. Z.: Nincs ilyen.
Melyik könyves karakter helyébe lépne szívesen egy
időre?
B. Z.: Képregény-figura lennék inkább,
mondjuk Tin-Tin: egy élet tele kalanddal és könnyűséggel.
Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
B. Z.: Nem választok általában: a könyvek
szembejönnek, inkább csak felkészülve, nyitottan várok.
Utána szokott nézni az interneten? Keres róla
ajánlásokat? Van olyan könyves közösségi oldal, amit rendszeresen látogat?
Esetleg könyves blog vagy hírportál, ahova időnként visszatér?
B. Z.: Olvasok könyvekről: recenziókat,
kritikákat, a régebben megjelentek fogadtatástörténetét eleve izgalmasnak
találom – ezekben az emberi gondolkodás alakulástörténetének is nyoma van.
Mit gondol arról, hogy a mai fiatalok nem olvasnak, Ön
is így látja?
B. Z.: Javarészt egyetemistákkal
találkozom, főként bölcsészekkel – nekik dolguk olvasni. A betűk egyébként
körbevesznek minket, nem lehet nem-olvasni. Szóval nem az olvasás a kérdés,
inkább az, hogy mit és hogyan olvasunk.
Dalszövegíróként, zeneszerzőként és íróként is
tevékenykedik. Honnan nyeri az ihletet? Van író, akit példaképnek tekint? Elképzelhető,
hogy a közeljövőben publikál újabb verseket?
B. Z.: Nem volt példaképem soha – nem
hiszem, hogy ilyen etalonok léteznek. A magam által használatba vehető
legérvényesebb nyelvet keresem, nem másvalakiét. Nagy alkotók és alkotások
vannak. A kérdés második felében felvetettekkel kapcsolatban meg: nem írok
verseket, egyáltalán nem, és ha olykor meg is jelenik nyomtatásban egy-egy
dalszöveg, mint mondjuk a Vörös Postakocsi-ban, az úgy, papíron is dalszöveg –
nem akar versnek látszó tárgy lenni, hanem inkább egy hiányos dal, aminek most
csak a szövege létezik. A vers önmagában létező, a dalszöveg pedig dalként tud
csak létező lenni – így, leírva a sejtése lehet a dalnak, utalás valamire, nem
az állítása annak.
Honnan jött az ötlet a Hamupipőkéhez? Nagy kihívás
volt dalszövegek után színpadi előadást írni?
B. Z.: Rozs Tomi barátom keresett meg
azzal az elgondolással, hogy egy bábjátékhoz írjam újra sajátos nézőpontból ezt
a mesét: egy öregedő galambpár dialógusából, emlékezéseiből, akár hiányos vagy
kétséges emlékeiből. Mikor végeztem a szöveggel, felolvastam az akkor még
tényleg kicsi lányunknak: nagyon szerette. Jó játék volt, és az előadásszámból
láthatóan sikeres is.
Mik a tervei a közeljövőben? Dolgoznak új dalokon?
Esetleg kilátásban van újabb színpadi előadás?
B. Z.: Sárközy Zoltánnal, azaz Papával és
a 30Y-nal 2015-ben táncmesét írtunk, A kis herceg történetét a Pécsi Balett
számára, nagyszerű élmény volt. A színház világa a zenei elbeszélés oldaláról
is kifejezetten izgat bennünket, azt az alkotó közösséget, amit 30Y-nak
nevezünk. De alapvetően zenekar vagyunk: az néhány fickó, aki az
együttzenélésben kommunikál egymással és a világgal.
Köszönöm, hogy vállalta a felkérést, és válaszolt a
kérdéseimre, megtisztelve érzem magam! Könyvélményekben és sikerekben bővelkedő
időszakot kívánok neked!
A lenti playlisten
megtaláljátok a többi Projekthét résztvevőt, akik blogján a témába illő
bejegyzéseket találtok. Nézzetek náluk is körül, érdemes, nekem elhihetitek!
Nektek mi a legkedvesebb 30Y élményeket? Van kedvenc dalotok tőlük? Kíváncsi
lennék a Ti sztoritokra is!
"A betűk egyébként körbevesznek minket, nem lehet nem-olvasni. Szóval nem az olvasás a kérdés, inkább az, hogy mit és hogyan olvasunk." - ez nagyon igaz!
VálaszTörlésNagyon szuper interjú volt! Jöhet még több ;)
Igen, ez nekem is nagyon tetszett :)
TörlésKöszönöm szépen, nemsokára talán jön még egy ;)