C. J. Redwine: Az árnyékkirálynő (Ravenspire 1.)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?

Kedvenc idézetek:

„– Az ember nem azért megy csatába, mert biztos a győzelemben – mondta Gabril. – Az ember azért megy csatába, mert az a helyes.”

„– Igazad van, Leo. – Gabril és a fiú megfordult, egyszerre néztek rá. Az út éppen egy völgyben vezetett, sárguló tűlevelű fenyvesben, törékenyre száradt füvű réten.

– Persze hogy igazam van… Miben is?”

„– A harcos nem foglalkozik azzal, hogy mi szól az esélyei ellen. A harcos a szívére összpontosít, az akaratára, arra, hogy szembe akar szállni a világban megmutatkozó gonosszal, le akarja győzni, és megtalálja a módját.”

„A nap vékony, aranyszínű ujjaival festette ragyogóra a kőerkélyt. Ettől azonban nem oszlottak el az alkonyatban terjedő árnyékok.”

Kedvenc karakterek: Leo, Lorelei, Irina. De az összes szereplőben találtam szeretni valót, a fő- és mellékszereplőkben egyaránt, mindenki a szívemhez nőtt.

Borító: Nagyon imádom! Hű az alapanyaghoz, illik a könyvhöz.

Végkifejlet: Kissé keszekusza és elég random lett.

Moly.hu, Kiadó: Twister Media, 2016, 416 oldal, Eredeti cím: The Shadow Queen

Már elég régóta szemezek ezzel a könyvvel. Könyvhéten majdnem meg is vettem, de az orbitális költekezésnek valahol gátat kellett szabnom, és ez, valamint a Vörös betűkkel bánta az embargót. Viszont kivettem a könyvtárból, mikor megláttam, hogy bent van, mert nagyon kíváncsi voltam rá, rengeteg jót hallottam erről a történetről. A #TheReadingQuesthez pont kapóra is jött, ezt választottam ahhoz a kategóriához, ahol olyan könyvet kellett olvasni, amit egy kisebb kiadó adott ki. A borító valami eszméletlen szép, egyszerű, mégis megkapó. A betűtípust imádom, az egész összhatás megfogott.

Történetünk egy Hófehérke újramesélés, úgynevezett „retelling”. Főszereplőnk Lorelai, ébenfekete haj, hófehér bőr, ajka piros, mint a rózsa. Testvérével és Gabrillal, aki apja egyik katonája, együtt bujkálni és menekülni kényszerül, mert az országot Irina, a kegyetlen királyné tartja markában. Irina békésen él palotájában, mert abban a hitben él, hogy nincs, ki trónjára törne. Ám mikor tudatára ébred 9 éven át tartó álomvilágának, és kiderül, hogy a trón jogos tulajdonosa él és virul, mindent megtesz azért, hogy ennek véget vessen. Minden eszközt bevet, hogy Lorelait végleg eltüntesse a képből. Ám ez alatt a kilenc év alatt Lorelai sem tétlenkedett. Ő is mardushka, azaz varázsló, akárcsak Irina, és az eltelt időt azzal töltötte, hogy élelmet szerzett a népének, és gyakorolt, hogy vissza tudja szerezni azt, ami őt illeti.

Ravenspire sorozat kötetei

Kimondottan újramesélt történetet még nem is igazán olvastam. Olyat igen, ami az eredeti történetet továbbviszi, vagy mitológiai átdolgozást, de konkrét tündérmese újramesélést nem. Nem is tudtam igazán elképzelni, hogy is működik ez. Elmeséli újra a történetet, csak kicsit változtat rajta? Felismerhető az alapmű? Ugyanúgy fognak történni az események? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, mielőtt elkezdtem volna olvasni. Aztán ezek a kérdések már annyira nem is foglalkoztattak, annyira magával ragadott a történet. Egy délután alatt elolvastam a könyv felét, pont a felét. Déltől este hétig, ha jól emlékszem. Ha délelőtt nekiállok, simán egy napos olvasás lett volna.

Imádtam az egész világfelépítést, a szereplőket, a történetet, az alapkoncepciót, a varázslást, a sárkánydolgot, tényleg mindent! Izgalmas volt, eseménydús, a szereplők nagyon jól elkülöníthetők. A világ királyságokból épül fel, ahol a történet játszódik az Ravenspire. Irina, a gonosz királyné a szomszédos Morcant királyságból származik, és beházasodott ide. Mellettük található Eldr királysága, aminek még fontos szerepe van a történetben. Innen származik Kol, aki azért jön Ravenspirebe, hogy segítséget kérjen. Ő egy olyan népnek a tagja, akiknek két szíve van, egy emberi és egy sárkány. Át tudnak változni sárkánnyá. Milyen tök jó ötlet! Le a kalappal. Az emberszív zabolázza meg a sárkányt, mert a sárkány önmagában erőszakos lény.

A két szív dolog mellett az tetszett még, hogy az írónő figyelt a ruhákra a sárkányokkal kapcsolatban. Meztelenek voltak, mikor átváltoztak, volt, aki a poggyászt hozta, a lányok-fiúk nem szégyenlősködtek egymás előtt, hiszen hozzászoktak ehhez, de amint Lorelai szembetalálta magát egy meztelen Draconi harcossal, egyből szóvá tette, hogy vehetne fel egy nadrágot. Az ilyen apró figyelmességek nekem nagyon hozzá tudnak tenni az olvasásélményhez. Konfliktus és humorforrás is volt egyben.

Az írónő további könyvei

Az írónő nem félt erőszakot alkalmazni karakterein, viszont mindennek megvolt az oka és értelme. Logikus volt és sajnos szükséges. Azt nagyon nem tudom értékelni, ha valakit csak azért ölünk meg, hogy meghaljon (khm… A kiválasztott, sosem bocsájtok meg neked). Viszont itt előre lendítette az eseményeket, erőt merítettek a tragédiákból. Ráadásul mindezt úgy, hogy nagyon együtt éltem a történettel. Többször is megríkatott, be kell, hogy valljam.

A könyv elején kapunk egy térképet is, melyen nyomon tudjuk követni, hogy ki honnan jön, hova megy, éppen hol tart. Számomra kicsit túlzsúfolt és több rész felesleges is volt benne. A három királyság kellett volna max. bele, ami a térkép jobb felső harmadában található, a többi legfeljebb említés szintjén volt jelen, senki nem ment oda. Inkább azokat a részeket kellett volna nagyobba, részletesebbe megcsinálni. Ránéztem, és elég nehezen igazodtam el rajta. A kevesebb néha több, ez itt is nagyon igaz.

A könyv karakterei mind szerethetők, mind eltérők és nagyon jól meg vannak alkotva. Leo, a kedvenc, annyira vicces, de ahol bátornak kell lenni, ott képes megállni a helyét. Nem futamodik meg a veszély elől. Nagyon szívesen lennék a barátja, együtt követnénk el mindenféle csínyt. Kol, az egyik főszereplőnk is nagyon szimpatikus karakter. Nem önmagát, hanem népét helyezi előtérbe, még ha tudja is, hogy valószínű az életével fizet érte. Nagyon bátor, makacs, felelősségteljes. Hirtelen a nyakába szakad egy birodalom és megpróbál nem megrogyni a súlya alatt. Ami persze kétségtelen, hogy hibás döntésekhez vezet. Imádtam azokat a részeket, ahol önmagával viaskodik, annyira jól volt ábrázolva.

Lorelai Hófehérke alteregója. Egy igazi harcos hercegnő. Amikor jó női főhősöket keresek, épp ilyenekről szeretnék olvasni, mint Lorelai! Tanul, hibázik, azokból is tanul, nem nyafog, bátor, harcba száll, nem saját magával van elfoglalva, jobban érdekli a környezete, mint a saját élete, ráadásul okos, jó stratéga és még szerethető is. Annyira jó volt ilyen karakterrel együtt utazni, aki nem idegesített fel egy pillanatig sem. Végig drukkoltam neki. Még a harcstílusából is áradt a kedvesség. Nem elnyomni, hanem együtt dolgozni szeret másokkal.

Irinában olyan főgonoszt ismerhetünk meg, aki képes gondolkodni! Hihetetlen! Nem csak úgy random megöl mindenkit, mert úgy jó neki, hanem átgondolja, hogy mit szeretne elérni, és ahhoz mérten teszi meg lépéseit. Kétségtelen, hogy kegyetlenül átgázol mindenkin. Nagyon bírtam. Az indokai rendesen meg voltak magyarázva, és még ha nem is értettem egyet velük, megértettem, hogy mi vitte őt erre az útra. Szeretem tudni az okokat, mert így jobban megértem és átérezem a történéseket, mintha valaki csak a természeténél fogva gonosz.

Az írónő stílusa mellett sem szeretnék elmenni szó nélkül. Nagyon szeretem, mikor olyan szövegeket olvasok a leírásokban, ami szép. Szépen leírja a naplementét, úgy ábrázolja a tájat, hogy szeretnél leheveredni a fűben, hallod a madarakat, ilyesmik. Ez a könyv is pont ilyen, néhol olyan költői a nyelvhasználat, hogy csak lestem, de a jó értelemben. Mindemellett nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni! Ilyenekre gondolok, ezekkel engem nagyon meg lehet nyerni:

„A nap vékony, aranyszínű ujjaival festette ragyogóra a kőerkélyt. Ettől azonban nem oszlottak el az alkonyatban terjedő árnyékok. Irina két kézzel markolta meg a csavart fémkorlátot, és a várost – az ő városát – bámulta. Takaros házak, szép oromzatú fogadók, kockaköves utcák terültek el a kastély alatt, a katedrális tűhegyes tornya az eget karcolta.”

Amit nagyon sajnálok, hogy kénytelen vagyok negatívumokat is említeni. Ismét problémám van a helyesírással és a félrefordításokkal. Felírtam magamnak, hogy már a 28. oldalon fennakadtam a hibák mennyiségén, és ez a végéig nem változott. Ráadásul olyan bakik vannak benne, hogy Lorelait néhol Leo hugának, néhol Leo nővérének fordítják. Tudom, hogy az angol erre sokszor nem tér ki, de az elején tisztán le volt írva, hogy Lorelai az idősebb, ő a trón várományosa. A másik, hogy Irina pedig egyszer királynőként, másszor pedig királynéként tűnt fel a történetben. Nem mindegy. Ő királyné, mivel beházasodott a szomszéd királyságból. Ezek olyan bakik, amikre szerintem oda lehetett volna figyelni.

A másik gondom az konkrétan a történet vége. Elég kaotikusra, és randomra sikeredett. Mindent elkövetett az író, hogy látványos legyen, de inkább volt össze-vissza, mint egységes. Talán kissé túlromantizált is volt, de a kaotikus kapkodó mivolta nem tetszett. Volt egy jelenet, ahol Lorelai leugrott egy tetőre, ami tele volt katonákkal. Minek? Egyenesen az ellenség karjába repült, és tudta előre. A végső ütközet részeinél néha olyan érzésem is volt, mintha egy-két mozzanat kimaradt volna. Ráadásul olyan egyszerűen lett megoldva a főprobléma, hogy kezdhették volna ezzel is már az elején. Vagy akár 9 évvel korábban.

Összességében a negatívumok ellenére nagyon élveztem a történetet. Könyvtárból vettem ki, de kívánságlistás maradt, szeretnék egyszer saját példányt a polcomra belőle. Egyrészt mert nagyon-nagyon, de tényleg nagyon szép élőben, másrészt azért, mert szeretnék még Lorelai oldalán küzdeni a gonosz ellen. Bennem olyan kérdéseket is megmozgatott, hogy hol a lélek? A szívünkben? Az agyunkban? Önmagunkban? A szívünk határoz meg minket, vagy mi határozzuk meg azt? Elgondolkodtató volt. Amit nagyon hiányoltam, és végig vártam a történet alatt, azok a törpék. Ha már Hófehérke, jó lett volna valahogy a törpéket is behozni. De e nélkül is kiváló történet, nagyon jól nyúlt az alapanyaghoz az írónő. Nagyon tudom ajánlani, ha a helyesírási hibákon túl tudsz lépni.

Nálam ez a könyv 4,5/5.

Forrás: Írónő könyvei (Írónő blogja), Tükör, Montázs egyes képei (Írónő pinterest oldala), térkép, sólyom, sárkány