Rolf Lappert: Pampa Blues

Jó volna végre megcsókolni egy lányt! És el kéne húzni Afrikába, lehetőleg egy jól feltunningolt Volkswagen kisbusszal. Anya mindig úton, azaz sehol, apa meghalt. A nagyapámmal élek, de nem ő vigyáz rám, hanem én rá…

Kedvenc idézetek:

„Valaki megérinti a vállamat és gyengéden megráz. Olyan érzés felkelni, mintha egy mély, meleg tó fenekéről kéne egészen lassan felbukkannom. Az agyam egy lepusztult környék ócskásboltja, ajtajára kiakasztották, hogy ZÁRVA.”

„Mindent, amit a motorokról, gépekről, kipufogókról meg az egész cuccról tudok, Pjotrtól tanultam, aki egy évig dolgozott itt. A szegfűk és a rózsák gondozását az anyám miatt kellett megtanulnom, ő erőltette. De autókat és traktorokat én akartam szerelni, mert ezt szeretem, mert menő, és mert az anyám szerint rémes.”

„Ott az otthonod, ahol észreveszik, ha már nem vagy ott.”

„Az ebéd a tegnapi rántott hús a tegnapelőtti káposztasalátával, keddi rizzsel és múlt heti kuglóffal. A heti visszatekintő végül is találó megnevezés a menünknek.”

Kedvenc karakterek: Ben, Maslow

Borító: Nekem nagyon tetszik, szeretem a régi autókat. Egyszerű, mégis figyelemfelkeltő a narancssárga színe miatt.

Végkifejlet: Egyrészes, nem kíván folytatást, lezárta az író. De mivel egy 16 éves srác van a főszerepben, lehetne folytatni még.

Moly.hu, Kiadó: Tilos az Á Könyvek, 2015, 220 oldal, Eredeti cím: Pampa blues (2012)

Félidőhöz érkezett a molyos ifjúságis kihívás! Ez a hatodik könyv, amit ebből kifolyólag olvastam el. Nagyon jó várólista csökkentő ez a kihívás, sikerült olyan könyveket is választania Readergirlnek, amelyekre a leginkább kíváncsi vagyok! Bár az összes könyvet én tettem a polcra, de azért van egyfajta fontossági sorrend. Kíváncsian várom a következő fordulót! Ezzel a könyvvel a Könyvutca blogon találkoztam, megfogott az értékelés és a borító! Mert rólam tudni kell, hogy imádom a Bogárhátú Volkswageneket, a régi Herby típusúakat, és a Volkswagen kisbusz annak a testvére, úgyhogy már egy nagy pluszpont volt ez a borító.

A történet a 16 éves Ben és nagyapja áll. Benre az a hatalmas feladat hárul, hogy demenciában szenvedő nagypapájára vigyázzon. Igen, ő, 16 évesen. Ez nemcsak, hogy nagy feladat, de rettentő felelősség is egy ilyen fiatal fiútól, akinek lázadni kéne és élni a fiatalok mindennapi életét. Ehelyett ő egy éppen kihalófélben lévő faluban lakik, ahol mindenki jóval idősebb nála, és minden nap az jár a fejében, hogy nagyapjának mindene meglegyen. Aztán, ahogy a fülszöveg is sejteti, jön egy lány. Ő vajon képes színt vinni Ben életébe?

Ez a könyv alapkonfliktusa. A történet egészen a végéig nagyon tetszett. Ben keserédes ironikus humora és mély őszintesége nagyon jót tett a könyvnek. Őszintén bevallja, hogy nem tudja mit is érez nagyapja iránt, mert hát szeretnie kéne, mivel az anyja mellett az utolsó élő rokona, de ki hibáztatja, ha mégsem így érez, mikor ő az, aki megakadályozza abban, hogy gyerek legyen?

Borítóválogatás: eredeti (német nyelvű), török, spanyol, holland, orosz, albán

Ben anyja nem épp egy mintapéldány. Elmegy karriert építeni, és ráhagyja apósát a gyerekére. Néha beszélnek telefonon, úgy jön le, hogy engedélyt kér Bentől, hogy maradhasson még, mert hát ugye megérti, hogy ez kihagyhatatlan lehetőség. És Ben egyetlen egyszer sem mondja azt az anyjának, hogy mégis mit gondol, Ben ezalatt jól szórakozik odahaza? Annyira felhúzott ez a nő, meg az is, hogy Ben nem mondja el neki, hogy térjen már észhez. Meg miért nem látta magától? Nah, most is felidegesítettem magam. De ezt nem rovom fel hibának, kellett bele egy ilyen karakter, csak vártam volna valami fejlődést kettejük kapcsolatában.

Az egész falu, Wingroden, elbűvölő! Ahhoz képest, hogy milyen kis rövidke ez a történet, belefért az is, hogy a falu és a benne élő emberek múltjáról is megtudjunk rengeteg dolgot. A történet központjában az áll, hogy Maslow szeretné felvirágoztatni a falut, hogy újra turistaparadicsom legyen, ezért kitalál valamit, ami bonyodalmakhoz vezet persze. Ő az a fajta személy, aki mindig jót akar, mindig vannak ötletei, de ami elromolhat, az el is romlik, és ettől humoros és kínos jelenetek jönnek létre. Nagyon szimpatikusak voltak a karakterek, az egymáshoz való viszonyuk. Majdnem, hogy szavak nélkül kommunikáltak, annyira ismerték egymást, ez mondjuk nem meglepő egy ilyen kis közösségben.

Léna, a lány, aki betoppan Ben életében, szintén nagyon kedves karakter és üde színfoltja volt a történetnek. Vele kapcsolatban az tetszett a legjobban, hogy az, amit Ben már megszokott és unalmas dolognak tart, az Lénának mennyire újdonságként hat, és mennyire élvezni ezt a falusi életmódot és a társaságot!

készült belőle film, trailer ITT! Imdb link ITT!

Nagyon tetszett, egészen a befejezésig. A könyv olyan befejezést kapott, ami nekem nagyon nem tetszett. Nem igazán tudom spoiler mentesen kifejezni, hogy mi is vele a problémám, de megpróbálom. Egyrészt nem oda futott ki a történet, amire én vártam. Ami még nem is lett volna baj, de egy helyben topogunk. Van a történetnek egy íve, és aztán lezuhan, mint a vidámparkban az a játék, ami felvisz magasra, hogy aztán szabadesésben leess. Olyan volt a vége.

Egy bakit meg kell jegyeznem a könyvvel kapcsolatban, vagyis a fordítással kapcsolatban:

„Bumm. Tíz másodperc szünet. Bumm. Úgy döntök, hagyom Karlt dolgozni, és előkészítem a reggelit. A konyhában maximumra tekerem a rádió hangerejét, és amikor végre a Snow Petrol következik a Chasing Carstól, hangosan énekelek, pedig tök szar a kedvem.” 83. oldal

Megtaláltad a hibát? Nem biztos, hogy ismered ezt a nótát, én imádom, szóval nekem egyből feltűnt, hogy fordítva igaz a dolog. Az együttes neve a Snow Petrol, és a dal címe a Chasing Cars. Ha valamiben nem vagyok biztos, akkor én azért utána néznék. Be is linkelem ide a dalt, hallgassátok meg!

Összességében annyival lehetett volna jobb, ha a vége nem rontja el az élményt. Az érzelmek nagyon jól voltak benne ábrázolva. Ben és Karl kapcsolatát nagyon hitelesen tárja elénk az író. De nagyon neheztelek rá az utolsó két fejezet miatt. Csak azért nem adok 3,5 korsót, mert a nagy része igazán jó volt. Most tudtam meg, hogy készült előle film is, német nyelvű, a trailert ITT és a fenti kép aláírásában is megtaláljátok!

Nálam ez a könyv 4/5.

Forrás: borítók

Extraként bemásolok nektek ide egy részt a könyv elejéből, amiben Ben arról vall, hogy érez a nagyapja iránt. Ez szerintem nagyon jó rész:

„Karl a nugátos csokival teli üvegre mutat, és rám néz. Alig tudja megteríteni normálisan az asztalt, nem jut eszébe, hogy hívják, de hogy akárhányszor, ha fodrászhoz jövünk, jár neki egy darab nugátos csoki, arra úgy emlékszik, mint egy elefánt. Néha elfog a gyanú, hogy Karl csak tetteti, hogy egyre feledékenyebb. Máskor viszont meztelenül és vacogva találom reggel a szobájában, mert a pizsamáját levett, de nem jut eszébe, hogy a ruhái a szekrényben vannak. Vagy ül a verandán és sírdogál, mert meg van vetemedve az ajtó, és azt hiszi, kizártam. Ilyenkor tudom, hogy nem játssza meg magát. Minden alkalommal szörnyen kínosan érzi magát, amikor ezredszer is megmutatom, hol az alsóneműje, hol vannak a zoknijai, a nadrágjai és az ingei. Ha a verandán találok rá, mindig felragyog az arca, mintha minden hibáját, minden gondot, amit folyton okoz nekem, megbocsátanék, és újra elfogadnám őt.

Ilyenkor nem is tudom, mit érzek iránta pontosan. Egyrészt a nagyapám, és nagyjából az egyetlen rokonom. Tulajdonképpen szeretnem kéne, és örülnöm, hogy a világon van. Másrészt ő az oka, hogy itt ragadtam ebben a porfészekben, és szakács lettem, sofőr és ápoló, az ő rohadt cselédje. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szeretem Karlt, de hogy úgy igazán gyűlöljem, ahhoz még nem ápolom elég régen. Leginkább sajnálom; sajnálom, és kicsit együtt érzek vele, ezzel a gyámoltalan öregemberrel, az apám apjával.” 15-16. oldal