Darynda
Jones paranormális sorozatának harmadik részében kedvenc magánnyomozónőnk, a
halál bombázó angyala továbbra is lelkesen dönti magába a kávét, mert ha egy
pillanatra is elbóbiskol, már látja Reyes Farrow-t, a Sátán félig ember, félig
szupermodell fiát, akit megbéklyózott ugyan, ám képtelen elfelejteni…
Kedvenc idézetek:
„- Érdemes lenne néha megnézned a híradót.
- Kizárt.
- Miért?
- Olyan lehangoló…”
Kedvenc
karakter: Cookie és Bob bácsi (shippelném őket!), valamint Garrett Swopest
Borító:
Illik a sorozat többi magyar kiadásához, de nekem nem tetszik
Történetvezetés:
lentebb kifejtem, de annyit elmondok, hogy nem jött be
Végkifejlet:
nem érzek késztetés a folytatásra, nincs függővég, kicsit utal ugyan a
folytatásra, de engem nem hozott lázba.
Szerelmi
háromszög: erőltetné az írónő nagyon, de közbe meg mégsem az
Hát, nem
tudom eldönteni, hogy én változtam annyit az elmúlt másfél évben, mióta
olvastam az előző részeket, vagy ez a kötet tényleg kifejezetten rosszra
sikeredet.
Elég kemény
indító mondatnak sikeredett, de hát ez van. Elhihetitek, én sajnáltam a
legjobban a dolgot, az előző rész kedvencelve van a molyon! Olvastam, olvastam,
és egyfolytában csak ez ment a fejemben: „neem, én ezt neeem, most ezt miért?
Ááá”. A történet 488 oldal, de annyi benne a felesleges ismétlés, hogy komolyan
mondom, az egész történetet le lehetne írni 20 oldalban! Nem csak az előző két
kötetből ismételi meg a történéseket, hanem könyvön belül is! Teljes mértékben
az volt az érzésem, hogy engem Darynda totál hülyének néz, nem vagyok
retardált, még emlékszem mi történt 5 oldallal ezelőtt. Az első pár oldalon még
időbeli logikátlanság is volt, nem tudom, hogy fordítói hiba volt-e vagy az
eredetibe is így volt-e. Úgy kezdődik, hogy fél 4 van. Charley elalszik,
03:38-kor felkel, leírják, hogy eltelik negyed óra, tehát negyed 4 lett.
Komolyan vissza kellett olvasnom, hogy mi van? Folyamatosan visszafele
haladtunk az időben. És mindezek után Charley letusolt, felöltözött, átment
Garrett-hez és még mindig negyed 4 volt. Időcsapda. Eleinte azt hittem, hogy
ennek biztos jelentősége lesz, elvégre paranormális regényről van szó, de
inkább csak hiba volt.
Az alap
koncepció teljesen érdekes volt. Nyomozás, elvégre magánnyomozó vagy mi, egy
eltűnt feleség után nyomoz, aki különös körülmények között eltűnt. És még csak
nem is ezen a szálon volt a hangsúly! Sokkal többet megtudtam arról, hogy
Charley, ha elalszik, akkor szexuális érintkezést folytat Reyessel. Amit
egyikük sem akar igazán, vagy mégis? Ezt sem tudtam eldönteni. De a lényeg,
hogy Charley inkább nem alszik… már vagy 1X napja. Hihető, nem? Elhiszem, hogy
ő a halál angyala, de ez akkor is túlzás. De azt rendesen belém verte az írónő,
hogy Reyes milyen szexi és szupermodell, ellenállhatatlanul jól néz ki, és
minden egyéb, annak ellenére, hogy ő a Sátán fia. Szerintem nem volt olyan oldal,
ahol ez ne lett volna hangsúlyozva. A másik, amiről teljes képet kaphattunk,
hogy Charley milyen szarul néz ki, mivel kialvatlan. Nem igazán voltam már rá
kíváncsi a 10. alkalom után. És arra is rájöttem, hogy a „hacacáré” szó
indokolatlanul sok használatát büntetni kéne.
Még ezektől
is el tudtam volna vonatkoztatni talán, de a legnagyobb szívfájdalmam az volt,
hogy egyáltalán nem volt vicces. Annyira biztosan emlékszem, még az
értékeléseimben is írtam, hogy mennyire jól szórakoztam az előző két részen. De
hát ezek után nem vagyok benne nagyon biztos. Konkrétan az összes poén meg volt
magyarázva, a szádba volt rágva, hogy ez egy poén, nevess. Mutatok pár példát:
„- Igen, uram – feleltem, és az egyik ujjammal
megtapogattam a szemem. Szúró fájdalmat éreztem. Mármint nem az ujjamban, hanem
a szememben.”
„Tudtam, hogy BB volt a nyomozás vezetője, így hát
mondhatni, hogy érzékeny húrokat pengettem. És ugyebár nem vagyok egy nagy
virtuóz, ami a húros hangszereket illeti.”
„Megoldást jelenthetne erre a problémára, ha
összeszedném a földi javaimat, és mostantól Mizériában élnék. Mármint a
dzsipben, nem pedig holmi slamasztikában…”
Komolyan ilyenekkel van tele az egész könyv. Velem van
a baj, vagy ez tényleg nem vicces? A másik, hogy Charley jellemét sem nevezném
épp példakép értékűnek, csak egy idézet a sok közül, amin kiakadtam:
„Ha az a sorsom, hogy a hátralévő napjaimban
kísértsen, amit láttam, akkor istenemre mondom, ő is megérdemli ugyanezt. Hogy miért,
azt nem tudom.”
Mondta ezt az után, hogy olyat látott, amitől elájult,
és utána megállíthatatlanul sírt egész nap. És ezt a sorsot a legjobb
barátjának szánta. Szerintem ez még viccnek is rossz.
Mikor
elkezdtem írni ezt az értékelés, úgy gondoltam, hogy 2,5 korsóra fogom
értékelni, de annyira kijöttek belőlem a negatív dolgok, hogy nem tudok rá
annyit adni, úgyhogy sajnálom, de
nálam ez a könyv 2/5.
Borító: moly.hu
1. kép forrása
2. kép forrása
3. kép forrása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése