2017. október 6., péntek

Könyvadaptációs Filmzenék – Music Projekthét 2017



Sziasztok!
Vasárnapig tart még a Music Projekthét, úgyhogy addig még elárasztalak titeket jobbnál jobb zenékkel! A mai bejegyzésben összehozom egy kicsit a filmes – könyves – zenés világot. Nagyon szeretem a jó filmzenéket. Sokszor van, hogy beírom a Youtube keresőjébe, hogy OST és filmzenéket hallgatok egymás után. Az egyik nagyon nagy kedvencem pont egy könyv adaptációs film zenéje, innen jött az ötlet a mai témához. Megmutatom nektek az 5 kedvencemet, egy icipici csalással.

Először is John Williamset szeretném nektek megmutatni. Ő nagyon sok filmhez készít zenét, ő az egyik legjobb. Ami viszont a könyvek kapcsán először eszembe jutott tőle, az a Star Wars! Ehhez hoztam egy egy órás válogatást. De javaslom, hogy hallgassatok John Williamst, mert oltári jó zenéket szerez!
Szintén John Williams, mondtam, hogy ő jó, és ráadásul több könyvből készült filmhez készített zenét. Amit most mutatok nektek, az a Harry Potter főcím dala. Annyira jól sikerült ez a zene is, mr. Williams nagyon eltalálta a varázsvilág hangulatát!

Nagyon nehéz ám ötre leszűkíteni, annyi jobbnál jobb zene van a világon! A harmadik választottam szintén nagyon ikonikus darab, Trevor Jones és Randy Edelman szerzeménye. Az utolsó mohikán című film zenéjét szerintem a földön nincs olyan ember, aki ne ismerné. Nah jó, ez talán kicsit túlzás volt, de tudjátok, hogy értettem. Imádom ezt a dalt, a filmet is, a könyvet viszont még nem olvastam.
Ebből a felsorolásból a Gyűrűk Ura sem maradhat ki.  Enya: May It Be című dala nagyon illik a filmhez. A videó pedig nagyon hangulatos, a filmből vett jelenetekből van összerakva, szerintem nagyon jól sikerült! Annak ellenére, hogy a könyvön egyszerűen nem bírom átrágni magam, a filmet én nagyon szeretem, látványos, izgalmas, jól sikerült. Nem véletlen kapott annyi Oscart.
Ami miatt az egész eszembe jutott, az nem más, mint Anne Rice: A Kárhozottak Királynője. A könyvből készült film zenéi annyira jók! Imádom az egész albumot, évek óta rajta van a telefonomon és a világ összes kincséért sem szeretném leszedni onnan. Mivel egy dalt nem tudtam kiválasztani, ezért belinkelem nektek az egész albumot Spotifyról! Egyébként a filmet is nagyon szeretem, szerintem barom jó lett, emiatt is akartam nekiállni a könyveknek. Sajnos az első rész, az Interjú a vámpírral, nekem könyvbe nem tetszett, filmbe sokkal jobb volt szerintem (kérlek, ne kövezzetek meg), úgyhogy nem folytattam a könyveket tovább.

Ez az én öt kedvenc könyv alapján készült filmből származó zeném, kisebb csalással, de ez már tőlem úgyis megszokott! Nektek mi a kedvencetek? Tudnátok nekem ajánlani? Tudom, hogy sok kimaradt, úgyhogy kíváncsi vagyok, ti mit tennétek be az ötös listátokba! „Projekthét” címke alatt megtaláljátok majd az összes bejegyzésemet a témában, lesz a héten még pár reményeim szerint. A lent található playlistet bogarásszátok nyugodtan! A nevünkre kattintva a molyos adatlapunkat, a blognevekre kattintva a blogokat éritek el, a play gombbal pedig a kedvenc zenéinket tekinthetitek meg a Youtube-on!


#01
Virág
-
Never Let Me Go
#02
Annie
-
Lap lap után
#03
Réta
-
HaBár, a könyves kocsma
#04
Ashley Redwood
-
Fleur de Livre
#05
Neverhood
-
Neverhood's Diary
#06
K. A. Hikari
-
Írásaim Tárháza
#07
Dorka
-
Anya olvas
#08
Wandamaci
-
Wandamaci (könyv)birodalma
#09
Gothic
-
Goodbye Agony
#10
Sára
-
Metaforaszennyezés
#11
Csokitorta
-
Varázstinta
#12
Barby Malik
-
Kitablar
#13
Molly
-
Coffee and Manga
#14
Perpetua feat. Indie
-
Könyvjelző
#15
Kovkira
-
Miss Library
#16
Sol
-
Könyvvadászok

4 megjegyzés:

  1. A Kárhozottak királynője playlistjét imádom *-* évekig rajta volt a telefonomon, és most újra kedvet kaptam a meghallgatásához :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallgasd, csak hallgasd! Jó is az :D
      Kutakodás közben ismét rátaláltam a Moulin Rouge musicalre, én azt néztem meg egymás után magyarul és angolul :D Bár ugye a magyarban is angol az ének, de azt mindegy :D :D

      Törlés
    2. Szégyen, de még nem láttam a Moulin Rouge és még nem is olvastam, úgyhoy nem tudom, hogy milyen zenék vannak benne... :(

      Törlés
    3. a könyv meg a film nem ugyanarról szól, de nekem mindkettő tetszett. A könyv egy életrajzi regény, a film meg romantikus, amiben a könyves csóka igencsak mellékszerepet játszott.

      Törlés