2017. április 1., szombat

Negyedéves összefoglaló #1


Összefoglaló az év első három hónapjáról!


Sziasztok!
Magam is nehezen hiszem el, de már három hónap eltelt az évből. Úgy gondoltam, hozok nektek egy kis összegzést ebből az időszakból.

Január és március között 13 három könyvet sikerült elolvasom, ebből 4 hangoskönyv is volt, valamint ezeken felül, két könyvet még előző évről hoztam át, egy könyv olvasása folyamatban van, egyet pedig nem fejeztem be, és abbahagytam. A moly szerint kb. 5271 oldalt olvastam el, ami lehetne egy kicsit több is, de valahogy idén nem haladok olyan jól a könyvekkel, mint tavaly. Az fizikai könyvekből egy kivételével (de erről is lesz) mindről írtam értékelést a blogon. Négy 5 csillagos, kettő 4,5 csillagos, három 4 csillagos, kettő 3,5 csillagos és egy 2 csillagos értékelést írtam. Úgy érzem, minőségre nem volt egy rossz időszak, viszont a mennyisége kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, bár hozzá tartozik, hogy tavaly ilyenkor olvastam a Magnus Bane sorozatot és egyéb rövid könyvecskéket.


Kedvenc könyveim ebből az időszakból Bessenyei Gábor: A jövő harcosai és V. E. Schwab: Egysötétebb mágia című regénye lett. Hangoskönyvek közül Jane Austen: Büszkeség és balítélet, valamint Charlotte Bronte: Jane Eyre című művei tetszettek nagyon, ezeket a közeljövőben szeretném papír alapon is elolvasni, hogy teljes körű élményt szerezhessek róluk, a Jane Eyre-t már be is szereztem.
Idén eddig 12 könyvvel lettem gazdagabb, kettő pedig úton van, ha a GLS futár délután hozta volna ki őket pénteken, akkor már őket is ide tudnám sorolni. Kettő közülük nyeremény (két Bessenyei), egy szülinapi ajándék (Végtelen horizont) és egy fantasy ajándékozás keretében (Tövisek hercege) kerül a birtokomba. Ezek közül hármat el is olvastam, és imádtam! Alig várom, hogy a többi is sorra kerüljön, mindegyikre nagyon kíváncsi vagyok.


A blogra összesen 49 bejegyzés került ki, 21 januárban, 11 februárban és 17 márciusban. Témát tekintve 12 könyvajánlás, 3 a kocsmatúra rovat keretében, 11 Top5Szerda, 8 Book Tag, 2 Asszociációs kihívás, 2 toplista és 11 egyéb bejegyzés készült. Az egyik bejegyzésem olyan népszerű lett, hogy több, mint 500-an megnéztétek, ami hihetetlen! Részt veszek az idei Könyvmoly Párbajban is, hét könyvvel jelentkeztem, amiből kettőről már írtam is, az egyik A jövő harcosai, a másik pedig az Éjfél kisasszony volt.
Részt vettem egy könyves rendezvényen, mely alatt rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, jó kis napot töltöttünk Budapesten! Erről is készítettem élménybeszámolót. Remélem a jövőben eljutok még ilyen eseményekre, nagyon jól éreztem magam!
És majdnem elfelejtettem, hogy ebben az időszakban egy igen nehéz puzzle-t is sikerült kiraknom:


Nagyon sokat halogattam a blog megnyitását, de az elmúlt három hónap bebizonyította számomra, hogy felesleges volt ennyit agyalni rajta! Nagyon jól esik minden egyes megtekintés, hozzászólás és követés, mindegyiknek úgy örülök, mint egy kislány, innen is köszönöm nektek!
Ezt a bejegyzést várhatóan három havonta elkészítem, kíváncsi leszek, hogy alakul a következő időszak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése