Patrick Rothfuss: A szél neve (A királygyilkos krónikája 1.)

Kvothe életének meséjét láthatjátok…

Kedvenc idézetek:

„A fény végigmosta a pultot, ezernyi apró, szivárványos kezdetet hintett szét a palackok színes oldalán, mielőtt fölkúszott a falon a kardig, mintha a mindent eldöntő kezdetet keresné.”

„…mindketten érthetően viselkedtetek, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy helyesen cselekedtetek.”

Kedvenc karakter: Abenthy (Ben)

Borító: A Gabo kiadó 2014-es borítója miatt kezdtem érdeklődi a könyv iránt *.*

Történetvezetés: mesélős és részletekbe menő, ami a 812 oldalból gondolható, váltakozik múlt és jelen között

Karakterábrázolás: mindenkinek van egyedi vonása, könnyen megkülönböztethetők és szerethetők

Végkifejlet: mivel a könyvsorozat úgy épül fel, hogy egy könyv egy nap, így mindenképp függővég, de nem az idegesítő fajtából

Szerelmi háromszög: nem mondanám

Nagyon akartam szeretni ezt a történetet. Eleve úgy álltam neki, hogy nekem ez tetszeni fog és már milyen rég el akartam olvasni. Szilveszterkor, mikor megláttam Balázs könyvespolcán, annyira megörültem! Aztán elkezdtem olvasni, és csak olvastam és olvastam, és vártam, hogy mikor jön már az izgi rész, de nem jött. Számomra kicsit csalódás volt ez a kötet, többet vártam tőle. Elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam a fülszöveget és teljesen másra számítottam. Most elolvastam újra, és végül is nem annyira félrevezető, de annyira jó értékeléseket kapott és olyan sok jót hallottam róla, hogy valahogy bemeséltem magamnak, hogy ez egy érdekfeszítő történet lesz, és a 600. oldal környékén jöttem rá, hogy nem lesz. A borítón G. R. R. Martin ajánlása olvasható, miszerint egy nap alatt befalta, ezek szerint gyorsabban olvas, mint ahogy ír :D Nekem azért kellett hozzá 11 nap.

A történet arról szól, hogy Kvothe egy kocsmát irányít, ahova egyik nap betér a Krónikás, mert meg szeretné írni az élettörténetét, amihez 3 nap szükségeltetik. Emiatt is gondoltam, hogy lebilincselő élete volt, mert hát akkor miért kéne hozzá 3 teljes nap? Úgy fog felépülni a sorozat, hogy egy nap egy könyv. Ebbe a regénybe az fért bele, hogy elmesélte gyerekkorát és az Egyetemen töltött első időket. Az első 50-60 oldal elég random volt számomra, belecsöppentünk ebbe a világba, nem tudtam ki kicsoda, de úgy történtek az események, mintha egy folytatásos sorozat 7X. részét látnánk, ami onnan folytatódik, ahol az előző véget ért. Nem volt unalmas, csak kissé zavaró, hogy nem tudtam, ki fontos szereplő és ki nem.

"-Valakinek a szülei nagyon rosszfajta dalokat énekeltek!"

A Chandrian

Ezután következik az igazi mese. Kvothe elkezdi elmesélni az életét. Nagyon bírtam, ahogy az elején vizsgáztatta a Krónikást, hogy milyen gyorsan tud írni. Teljesen valóságosnak hatott, ha én akarnék tollba mondani, biztos én is szeretnék meggyőződni róla, hogy nem hiába jártatom a szám. Eleinte arról olvashatunk, hogy milyen volt az élete gyerekként, milyen volt a színésztársulatban felnőni, milyen volt a kapcsolata a szüleivel, hogy kezdte meg tanulni a mágiát. Aztán elveszíti a szüleit, barátait és egy teljesen új élethelyzetben, árvaként kell megállnia a helyét. Eleinte én sem értettem, hogy mért nem kereste meg Ben-t, de ez a későbbiekben teljesen logikusan le van vezetve, ez nagyon tetszett, nem nézett butának az író, sokszor kitalálta, hogy mire vagyok kíváncsi és rávilágított. Nagyon nehéz gyerekkora volt, nagyon sok oldalon keresztül olvashattunk róla, milyen volt utcagyerekként az élete, szerintem ebből bővel lehetett volna elhagyni.

Kvothe

Utána bekerül az Egyetemre, és újabb oldalakon keresztül olvashatunk a mindennapi életéről. Milyenek az órák, milyen nehezen keres pénzt, hogy hajtja magát adósságba, hogy talál magának ellenséget, újra rátalál a zenére, és még egy titokzatos nő is bekerül a képbe. Itt szerzett magának egy ellenséget. Én arra számítottam, hogy majd közöttük forrni fog a levegő és állandóan mágikus harcok lesznek, hát nem voltak, max. véletlenül. Kvothe sokszor került bajba, kis túlzással minden másnap a tanács elé kellett járulnia és félnie a kicsapástól. Nagyobb részt azért lett híres-hírhedt, mert úgy tudta manipulálni az embereket és az eseményeket, hogy az őrá nézve pozitívan hasson. Tény, hogy gyorsan tanult és gyorsan jutott előre, de ebben az is benne volt, hogy jobban hajtott, mint a többiek. Ez is nagyon szimpatikus volt, hogy nem egy eleve szuperhős a főszereplő, hanem meg kellett tanulnia mindent, meg kellett szenvednie a tudásáért. Ettől függetlenül az egyetemi időszak, ha kivesszük belőle a mágiát, akár a győri Széchenyi István Egyetemen is lejátszódhatott volna.

Egy igazán eseménydús rész van a könyvben, amikor meg kell fékezni egy drogfüggő sárkányt, azt nagyon élveztem, de ott sem igazán a sárkányra és az megfékezésére volt fektetve a hangsúly, hanem Kvothe és Denna, a titokzatos nőszemély, kapcsolatára, ami kissé bonyolult. Vagyis annyira nem is bonyolult. Dennát pasik tartják el, Kvothe pedig tudja, hogy nincs pénze erre, ezért nem nyomul rá, viszont szerintem nagyon együtt akarnak lenni, ez nagyon érződött a lapokból. Biztos vagyok benne, hogy lesz köztük még valami, mire eljutunk a harmadik könyv végére.

Auri és Kvothe

Mesélés közben, mivel egy kocsmában ülünk, és néha jönnek vendégek, akiket ki kell szolgálni, visszaugrunk a jelenbe. Ez is baromi jól volt megírva, volt olyan fejezet, aminek a vége a mondat közepén maradt abba, mert jöttek a vendéget! Hatalmas húzás. Közben hogy-hogynem, a vendégek is Kvothe hőstetteit kezdik éltetni. Hát komolyan mondom, a szájról-szájra terjedő történet, ami már rég nem úgy szólt, mint ahogy tényleg történt, sokkal izgalmasabb volt, mint Kvothe élete!

Nagyon tetszett a mágia megtestesülése. Igazán egyedinek találtam, még nem olvastam hasonlóról. Mágiával lámpát alkotni, és eladni, fantasztikus ötlet! Viszont nagyon keveset szerepelt a történetben, sokkal többet is el tudtam volna képzelni. A zene és Kvothe kapcsolata olyan szépen volt megírva, szerettem azokat a részeket olvasni. Csodálkoztam, hogy árvaként nem lopott el egy kobozt, én a helyében biztos azt csináltam volna.

Még egy pozitívum van a könyvben, az egyik mellékszereplőt Retának hívják :D Jó, tudom, hogy a Reta nem Réta, de hát majdnem. Mikor odajutottam, igazán nagyon megörültem neki :D

Összességében nem rossz történet, de számomra túl hosszú volt, főleg úgy, hogy én egy mozgalmas, harcolós, varázslatos fantasy utazásra számítottam. Úgy hallottam, hogy a követező rész izgibb lesz, biztos elolvasom azt is, innen is köszönet Balázsnak a könyvekért ^^. Visszatérve az elején említett dologra, nagyon akartam szeretni, de nekem csalódás volt ez a kötet, úgyhogy sajnos

nálam ez a könyv 3,5/5.

forrás: első kép, második kép, harmadik kép, negyedik kép