2017. január 5., csütörtök

Mary E. Pearson: Az árulás szíve (A Fennmaradottak krónikái 2.)


Egy hercegnő keresi a helyét az újjászületett világban... Semmi sem fekete vagy fehér többé...





Kedvenc idézet:
„A falon ültem, és a foszló, szürke felhőcsíkokat néztem: éppen olyan idegenek voltak a számomra, mint minden más ebben a sötét városban. Óriási karomnyomokként csíkozták az égboltot, közöttük rózsaszínt vérzett az alkonyat.”

Kedvenc karakter: Aszter, Rafe

Borító: gyönyörű!

Történet: érdekes és lebilincselő, de nem nyűgözött le teljesen

forrás: moly.hu

Nagyon tetszett a kötet, annak ellenére, hogy nem volt teletűzdelve izgalmas és epikus csatajelenetekkel, ez a történet más miatt volt számomra jó élmény. A leírások, a karakterfejlődés volt nekem ebben a kötetben a mérvadó, ami miatt azt mondom, hogy érdemes elolvasni, bár vannak vele fenntartásaim is. Ami viszont kifejezetten üdítő volt, hogy nem olyan szerelmi háromszög volt benne, hogy a női főszereplő őrlődik két férfi között, mert mindkettőbe szerelmes, hanem a két férfi táplál gyengéd érzelmeket Lia iránt, de Lia végig kitart a szerelme mellett, nem a szerelmi civódás állt a középpontban.

forrás: http://www.marypearson.com/coat-of-arms.html

A kötet eleje igazán nagyon sötét hangulatú, bár érthető is, hiszen Lia és Rafe fogságba estek az ellenség országában. Nagyon tetszett, hogy a két királyi vérből származó rab mennyire másképp látja a körülöttük lévő világot. Például mikor első reggel felébrednek a városban, Lia "szörnynek" nevezi, Rafe pedig "esetlen óriásnak". Én ebbe már a menekülésükhöz való hozzáállásukat is belemagyaráztam, hiszen Liát elhurcolták ide, Rafe pedig azért érkezett, hogy megmentse Liát, önként vállalva a veszélyt. Elvileg az egész könyv arról szól, hogy hogyan fognak megszökni. Viszont egyik szereplőnk sem tett túl sokat a szökés érdekében, csak várták a felmentő sereget, akik majd mindent megoldanak. Ez kissé levont nekem a könyvélményből. Egy erős női és férfi karakterre számítottam, amit meg is kaptam valamilyen szinten, de mindketten csak vártak. Küzdésre és veszélyre számítottam, ez nem igazán volt benne. Rafe legalább elrejtette a fegyvereket, kijátszotta az őröket (bár erről nem kaptunk izgi leírásokat), ő a szerepe miatt volt olyan, amilyen, közbe meg láttuk a belső vívódást, hogy ő pedig tenni akar, de az nem tenne jót az ügynek, mert lebukna. Viszont Lia olyan amilyen. Fenyegetőzik, de én nem láttam a fenyegetései mögött a megvalósítást. Inkább szerettem volna, ha próbálkozik, de ő csak élte a mindennapjait, és közbe figyelt és asszimilálódott. Az mindenképp pozitív, hogy a vendai nép megismerésével mennyire megváltozott róluk a véleménye, gondolom ez hatással lesz a következő kötetre, de nem azt a főhőst kaptam tőle, akit vártam.

forrás: http://anikhomolyol.blogspot.hu/2016/04/mary-e-pearson-az-arulas-szive.html

Teljes mértékben megértem Venda és a komizár álláspontját a hatalmi viszonyokról. Morrighan és Darbreck a homokba dugja a fejét és elvárja a Vendai néptől, hogy haljon éhen, míg ők otthon dőzsölnek. Nem igazán tudom megérteni, hogy miért nem lehet felosztani legalább egy kis területet mindkét országból, elkerülve ezzel a csatározást. Bár tudom, a hataloméhség és a kapzsiság nagyúr. Valószínű a komizár, amilyen makacs, bele se menne, vagy éppen vérszemet kapna. Bár ez csak találgatás. És ha megosztották volna a területeket, ezek a regények sem jöttek volna létre.


A háttér történet szerintem igencsak hiányos. Nem látom át az egészet. Halljuk a Venda énekeket és olvassuk Gaudrel emlékiratait, de nekem nem áll össze. Nem látom, hogy Venda életében miért van szükség Lia áldozatára, pedig végig ezt sulykolják. Venda éhezik, ami ellen a komizár tenni akar, a népe érdekében, ez teljesen érthető. De ezekből a jövendölésekből viszont azt értelmezem, hogy nekik rossz ez így, hogy a „Sárkány” elnyomja őket. Pedig nem ez olvasható a könyvben. Ez nekem kissé ellentmondásos és ezért nem is értem. Remélem ez is olyan, hogy majd a harmadik kötet fényt derít a titokra.

forrás: http://www.larrynewtonknives.com/knife_gallery/displayimage.php?album=4&pid=868

Amit viszont nagyon szerettem az a szóhasználat és a szövegezés. Olyan szépen tudja leírni a képeket, hogy az valami eszméletlen, mint például az idézet, amit az elején írtam, szerintem gyönyörű. Pauline részei igen csak feleslegesek, ezeket máshogy is bele lehetett volna szőni vagy éppen kihagyni, sokszor csak azt éreztem rajta, hogy azért kell bele, hogy meglegyen az oldalszám. Gwyneth háttértörténete viszont nagyon tetszik, kíváncsi leszek, hogy mit tudunk még meg róla a jövőben, mindenképp várni fogom, hátha kiderül miért is történtek vele úgy a dolgok, ahogy, és hogy a kancellárral való kapcsolatáról megtudunk-e többet.


Minden esetre a kötetet nagyon élveztem, a legvégére lesznek inkább izgalmas és pörgős jelenetek, a könyv 3/4-e inkább leírás és ismerkedés a világgal és a múlttal. Még mindig nem értem Lia képességeit, nem igazán látom benne azt a nagy harcost, akit a következő kötet ígér. Majd meglátjuk! Jó hír, hogy idén érkezik a harmadik kötet!

Nálam ez a könyv 4,5/5.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése