Jodi Taylor: Visszhangok szimfóniája (St. Mary krónikák 2.)

A Történettudományi Kutatóintézet időutazói tovább terjesztik a káoszt a világban. Mert az ötórai teánál is jobban esik egy kis entrópia.

Kedvenc idézetek: 

„– Á, dr. Maxwell! Mondja, miért visel egy vörös kígyót az irodámban?– Elnézést, uram. Kinek az irodájában viseljem?” 

„A közhiedelemmel ellentétben mi, múltjárók nem vagyunk teljesen hülyék." 

 „– Ajándéknak szánjuk, Ian – szólt közbe Peterson megsemmisítően gúnyos hangon. – Az ajándékot nem szokás visszakérni. Ha belegondolok, mi mehet maguknál karácsonykor… Jézusom…” 

„Farrell vállalta, hogy főz, engem pedig a szaktudást nem igénylő munkára osztottak be: darabolás, hámozás és néha zabálás. Mindez órákig tartott. Akárcsak utána a rendrakás és a takarítás.   És a házat is rendben kellett tartani, tüzet gyújtani, üríteni a vödröket(!), és ez ismétlődött újra és újra. Ezek az emberek hogyan találtak időt háborúzni, félrelépni, ékszert lopni, birkát kergetni, és a többi hagyományos időtöltésére ennek a rég letűnt kornak?” 

„– Látta mostanában?– David, egész délelőtt mellette kotlottam. Persze hogy láttam.– Nem… jól megnézte magának?– Tudja, a vezetők nemigen szoktak odaállni a másik elé, és közvetlen közelről belenézni a képébe. Valószínűleg büntetendő sértésnek számít.” 

„Egy esemény kivált egy másikat, ami előidéz valami mást, és az elágazó szálak szétfutnak és behálózzák az egész Történelmet. Minden tett végigvisszhangzik az évszázadokon. Egyre gyengébb és gyengébb lesz, de sosem hal el teljesen. Szoktunk beszélni a szférák zenéjéről, de a Történelem a visszhangok szimfóniája. Minden apró tettnek elsöprő erejű következményei vannak. Ezek nem mindig láthatóak, és néha, a mi játszmáinkban, a hatás megelőzi az okot, nem pedig fordítva.” 

Kedvenc karakterek: Max, David, Peterson 

Borító: A kép nem teljesen adja vissza megfelelően a színét, nem ilyen rikító, hanem kellemes lágy kék színe van, nagyon tetszik. 

Végkifejlet: Lezárja a történetet, de elővetíti a következő kalandot, nincs függővég.

Tavaly év végén a kiadónak köszönhetően volt szerencsém olvasni a sorozat első részét, ami nagyon tetszett. Erről IDE kattintva olvashattok is. Akkoriban egyből rá is kérdeztem, mikor várható a folytatás, és azt a választ kaptam, hogy nem valószínű, hogy 2018-ban. Úgyhogy pozitív meglepetésként ért, hogy a Könyvfesztiválra mégis megjelent a második kötet! A könyvet ismét a Metropolis Media kiadó (Galaktika) révén olvashattam el, amit innen is köszönök! A könyv különálló történet, nem igazán gondolnám, hogy spoilerezné az első részt, amit írok róla.

A történet egyből cselekménnyel indul, nem fáraszt minket az írónő azzal, hogy újra bemutassa a szereplőket és a helyszíneket. Eleinte a fülszövegben található Hasfelmetsző Jack szállal találkozunk, és futunk egyik sikátorból a másikba. Nincs idő pihenni. Amint megoldódik egy ügy, eltűnik egy ember. Mentőexpedíció után pedig kiderül, hogy bizonyos intézkedések elkerülhetetlenek a jövő és a múlt védelme érdekében. Ebben a könyvben ismét több idősíkot ismerhetünk meg, folyton bonyodalmakba ütközünk, és aktív részeseivé válunk a Történelemnek.

Mint az előző részben, itt is egyik átkozott dolog történik a másik után. Úgy gondolom, hogy ez a mondat akár a sorozat védjegyének is számíthatna. Ráadásul barom izgalmasan tudja szőni a szálakat az írónő. Este tizenegy óra fele álltam neki az olvasásnak, és képtelen voltam letenni a könyvet, amíg az ötödik fejezet végére nem értem. Egyszerűen úgy hagyja abba a fejezetet, hogy lehetetlen. Egy odabiggyesztett fél mondat, és már ugrottál is a következő oldal tetejére. Nem javaslom elkezdeni lefekvés előtt, ha az ember másnap korán kel, tapasztalat. Az eredeti borítón szereplő „A true page-turner” kifejezés nagyon is találó, azt jelenti nagyjából, hogy nem tudod letenni a könyvet.

Variációk angol borítóra

Több történelmi eseménynek is részesei leszünk ebben a részben is. Ebben a részben már fontosabb szerepe van az időutazásnak, nem csak eszközként szerepel, hanem fontos része a megoldásoknak, és a rejtélyek felgöngyölítésének. Vannak benne toldalékrészek, de még ott is képes volt olyan extra részleteket mutatni, ami miatt mégis fontos lett egy-egy jelenet. Az utazás, ami amúgy alacsony kockázatú felderítés volt, olyan információkkal szolgált az időutazóknak, amivel korrigálni tudják a történelmi tényeket.

Hozta azt a színvonalat, ritmust és hangulatot, amit az első rész olvasása után vártam. Vicces volt, szórakoztató, emellett pedig izgalmas és érdekes. Nagyon jól szórakoztam már az első pár oldal olvasása közben is. A prológus előtt van egy oldal, amiben a szereplők reagálnak az első könyvben történtekre, mintha igazi, élő emberek lennének. Hatalmas pacsi ezért, nagyon bírtam ezt a szösszenetet. Ami viszont még mindig kicsit negatívan hat rám, azok a túlságosan hétköznapi szóösszetételek, amiket nem igazán használnánk beszéd közben sem. Valamint két Moby Dick utalás is kicsit sok egy könyvben.

Max karaktere ebben a részben egyszerre lép szintet és esik vissza a szememben. Nagyobb felelősséget kap, rengeteg dolgot csinál, ami a szakmai előmenetelének baromi jót tesz, hiteles karakternek érzem ilyen szinten. Viszont, mint hétköznapi ember, kicsit gyengébb karakter, mint eddig. A szerelmi életében olyan hirtelen döntéseket hoz, amik egyáltalán nem átgondoltak, és egy beszélgetéssel fel lehetne oldani a konfliktust. Farrell sem igazán nyerő ebből a szempontból. Amikor meg beszélnek, Max makacs. Tudjátok, olyan mindennapi. Egy átlagember is, mikor haragszik, nehezen enyhül. De nem azért olvasunk, hogy megmutassák a karakterek, hogy másképp is lehet? Hogy nem kell önfejű makacs baromnak lenni, ha lehetünk boldogok is? Vagy csak szimplán hallgassuk meg a másikat? Ez a szerelmi szál amúgy sem igazán fontos a történetet nézve, ha kihagyta volna, még akkor is baromi jó könyv lenne.

Részlet az első rész első oldaláról

A kiadás tekintetében viszont sajnos rosszabbul teljesített ez a rész, mint az előző. Míg az Átkos kötetben nem volt zavaró a hibák mennyisége, itt több volt benne és jobban szemet is szúrt. Nem zökkentett ki, de feltűnt. A könyvet fogni amúgy kényelmes, nem nehéz, lehet rendesen lapozni, anélkül, hogy meg kéne törni a gerincet. Ha lerakod nyitva az asztalra, nem akar becsukódni, ami szintén pluszpont. A sorköz lehetne valamivel nagyobb, kicsit zavarta a szemem.

Összességében nagyon várom a folytatást! A minap megláttam, hogy a Galaktika 338. számában leközölték a 3,5. részt, úgyhogy utána kell néznem, hátha a többi is benne van valahol. Szerintem, ha az első rész tetszett, ez is magával fog ragadni a humorával és a pörgős eseményeivel. Pontosan ezért gyorsan olvasható, egy pillanatra se hagy pihenni. Nem hagy maga mögött hiányérzetet, nincs függővég, de már tudjuk, hol indul a következő kaland. Alig várom, hogy oda is elkísérjem Maxet és a Történettudományi Kutatóintézet munkatársait!

Nálam ez a könyv 4,5/5.

Könyvadatok: Műfaj: Sci-fi, Történelmi fikció Kiadó: Metropolis Media (Galaktika) (Kattints a rendeléshez a kiadó nevére!) Terjedelem: 336 oldal Megjelenés: 2018 Eredeti cím: A Symphony of Echoes Eredeti megjelenés: 2013 Sorozat neve: St. Mary krónikák Sorozat részei: Egyik átkozott dolog a másik után, Visszhangok szimfóniája és további 17 könyv és kiegészítő történet EZEN a polcon Moly Goodreads

Fülszöveg:

Egy londoni küldetés igazán rémesen alakul, amikor a Hasfelmetsző Jack után nyomozó történészekre előbb talál rá a sorozatgyilkos maga. Max tehát ismét az életéért futhat, ezúttal a viktoriánus kori Whitechapel ködbe burkolózó utcáin.

Ám ez még csak a kezdet. Mert Max még ennél is nagyobb kutyaszorítóban találja magát. Egy régi ismerőssel kerül szembe, aki mindenáron el akarja pusztítani a St. Maryt, és ha kell, akár az egész emberi történelmet megsemmisíti vele együtt.

Hajmeresztő (és hajmeresztően mulatságos) kalandok Ninive függőkertjeitől Thomas Becket meggyilkolásáig, nem beszélve egy előre nem tervezett dodómentő akcióról. A Történettudományi Kutatóintézet időutazói tovább terjesztik a káoszt a világban. Mert az ötórai teánál is jobban esik egy kis entrópia.

Az angol írónő időutazós komédiasorozatának második darabja egészen más, mint az előző: más színű borítót kapott, a fejezetek száma sem ugyanannyi benne, még picivel rövidebbre is sikerült. Egy azonban biztos: ugyanolyan vicces, mint az Egyik átkozott dolog a másik után. A mellékhatások tekintetében kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!