Top 5 Szerda #57

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.

Sziasztok!

Sam, aki a Top 5 Szerda témákat ki szokta találni, és közzétenni, hát most épp elég elfoglalt. Költözik, határidős munkái vannak, és a többi. Szóval Sam azt mondta, hogy májusban szabad a várás! Hozhatunk régi témákat, vagy sajátot. Én ma sajátot találtam ki, viszont a többi hétre összedugjuk a fejünket a többiekkel a zónában, és közös témákat hozunk. Ha van olyan, amiről szívesen olvasnátok, ne tartsátok magatokban, továbbítom a többieknek, hétvégén pedig megszavazzuk a témákat! Mára viszont személyesebbel készültem: öt tény, amit még talán nem tudtatok rólam. Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket! A közelmúltban kiegészítettem a blogot egy „Én és a blog” bejegyzéssel, amiből még több infót is megtudhattok rólam, ha kíváncsiak vagytok! A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, ahol megnézhetitek az egyre bővülő bejegyzéseket!

A második keresztnevem Edit

Két keresztnevem van, a másodikat édesanyám után kaptam. Tök érdekes, neki az első keresztneve volt az Edit, de aztán mikor felnőtt, megfordította, és az Ágnest kezdte el használni. Tiszta vicces, mert ha elmegyünk a szülővárosába, ott mindenki Editnek hívja! Nah de eltértem a témától, vagyis magamtól. Én sajnos nem nagyon szeretem ezt a nevem. Gyerekként, sőt, még középiskolában is, sokan csúfoltak miatta, folyton Ditkének meg Dittinek hívtak és röhögtek. A gyerekek gonoszak.

Tizenéves koromban láncot hordtam a derekamon

De nem ám a kisszeműt, nem, a rendes vastag kapura rakós láncot. Rojtos farmert hordtam, szimatszatyrom is volt. Telefirkáltam a kedvenc együtteseim neveivel. Nagyon szerettem amúgy, nem félelmet akartam kelteni, vagy bármi, csak nekem tetszett úgy. Bár jól lehúzta a gatyám, kellett hozzá külön öv. Bár, mikor mentem egyszer nővéremhez angolt tanulni, jól jött, mert egy kutya morgott és megkergetett, de megemeltem a láncot, (ami akkor már mondjuk a szimatszatyron volt, nem a derekamon,) egyből visszavonulót fújt.

Nagyon béna kisgyerek voltam

Egy nagyon jellegzetes pillanat, mikor nekirohantam egy fának. Volt egy bérelt kertünk a város határában, amellett meg volt egy erdő, ahova tesóimmal szoktunk járni gazolás helyett játszani. Volt ott egy motocrosspálya szerű valami is, ilyen gödör, meg dimbes-dombos táj. Eljött az idő, hogy haza kellett pályázni, és hát a kicsi Réta, a tömzsi kis lábaival nem tudott se megállni, se bekanyarodni, így közelebbi ismeretségbe került a fa zöld, mohás törzsével. A homlokának annyira tetszett, hogy ő is olyan színű lett egyből, és jól meg is nőtt. Másik eset, kicsi Réta falánk és türelmetlen is volt, így nem várta meg, míg anyukája kikapcsolja a robotgépet süti készítéskor. Ennek következtében a derékig érő hosszú haja olyan mértékben belegabalyodott, hogy konkrétan az egészet vállig vissza kellett vágni. Másnap nem ismertek meg az óvodában. Emellett, többször majdnem megfulladtam, két éven belül négyszer volt agyrázkódásom (nem, nem lettem családon belüli erőszak áldozata, szimplán béna voltam, vagyok), meg ilyenek. A bénaságom azóta se múlt el, de enyhült a mértéke. Bár még mindig nem tudok bekanyarodni úgy, hogy a saroknak ne menjek neki. Alacsonyságom következtében a pólóm folyton beakad a kilincsbe. Mikor párommal összeköltöztünk, az volt az első, hogy így sikerült kávéval végigöntenem a falat. Azóta vettünk elé egy cipős szerkényt.

Vezettünk családi aranyköpéses füzetet

És jelentem, nem nekem voltak benne a legnagyobb hülyeségeim! Haladás! Sajnos már évek óta nem láttam azt a füzetet, de mindig olyan jókat derültem, mikor elővettük! Nővérem, mikor már mindenórás terhes volt, bementünk hozzá bátyámmal a kórházba, és felolvastuk az egészet! Hát, én még embert egyszerre fájdalmában és jókedvében sírni nem láttam! Jelentem, nagyon gyerek voltam még, és nem én kezdtem. De az élet visszaadja, bátyám vakbélműtét után visszakapta. Szintén nem tőlem. Nekem még minden szervem a helyén van, szerencsére nem tudták még ilyen körülmények között visszaadni, de érzem, ami késik, az nem múlik, csak hatványozódik! Update: bátyám felhívta a rá a figyelmem, hogy a korral romlik a memóriám, az eset fordítva történt, ő volt az, aki visszaadta, nem pedig visszakapta. 

Nagyon szeretek römizni

Akkortól éreztem magam igazán nagylánynak, mikor a családi nyaralásokon én is estig játszhattam a nagyokkal kártyát! Öten vagyunk testvérek, a legidősebb nővérem és köztem 13 év van. Rengeteg szombaton, és az összes nyaralásunkon körbeültük az asztalt minimum heten, de volt, hogy ha mamámnál voltunk, akkor mások is csatlakoztak, és eszméletlen sok időt képesek voltunk elkártyázni. Taktikázás volt magas fokon. Felvegyem az eldobott lapot? Vajon mi van a többieknél? Rózsa tuti kimegy a következő körben. Apu megint úgy dobta a lapot, hogy tuti jó lapjai vannak. Eldobjam az ászt? Lepakoljam az 51-et, vagy kézből menjek ki? De bakker, három jollym van! Meg mindenkinek vannak ilyen hülye kis szokásai. Egyik tesóm addig nem nézi meg a lapjait, amíg mindet meg nem kapja. Másik tesóm konkrétan addig nem nézi meg, míg mindenki nem néz meg legalább egyet. Meg folyton hümmögött, hogy idegesítsen. Apám úgy dobta el a lapokat, hogy folyton koppant a bütyke az asztalon. Komolyan, nekem fájt minden egyes alkalommal. Anyám folyton ki akart menni kézből, de általában nem ment neki, ezért bevezettük a szabályt, hogy ha nem sikerül, 200-at ír, és vesztett, új kör. Rózsa is mindig megpróbálta, neki legtöbbször ment is.

Jól kitárulkoztam nektek! Remélem, nem bánjátok, hogy ma nem könyvekről írtam! Olyan jól szórakoztam saját magamon, ahogy eszembe jutottak ezek az emlékek, lehet, többször előveszem ezt a fajta bejegyzést! Szívesen olvasnám a ti ötös listátokat is! Ne felejtsetek benézni a többiekhez is!