Brian McClellan: Őszi köztársaság (Lőpormágus-trilógia 3.)

„A főváros eleshet, a hadsereg széteshet, de a győzelmet nem adjuk.”

Kedvenc idézetek:

„– Töprengő hangulatban van, uram – jegyezte meg Olem.

– Amikor utoljára itt jártam, majdnem meghaltam. Az ilyesmi töprengésre készteti az embert. Ami azt illeti, nem kellene magának is hasonlóan töprengő hangulatban lennie?

– Szerintem ez a hely egyszerűen csak ízléstelen.”

„– Olyan dühös lettem a tétlenségéért, hogy elfelejtettem kikérni a tanácsát.

– Gondolja, hogy megváltoztathatta volna a döntését?

Tamás ezen elmerengett.

– Nem.

– Én is így gondoltam.

– Fogja be, és szívja a rohadt cigarettáját. És ne vágjon ilyen önelégült képet.”

„– Maga ugyanolyan semmirekellő, mint Adom.

– Ez azért igazságtalan öntől, uram. Kaptunk tőle enni. Pokolba is, mennyire hiányzik a főztje.”

Kedvenc karakterek: Olem, Adamat, Tamás, Bo, Nila

Borító: nagyon eltalálták, imádom, hogy ilyen egységes az egész sorozat.

Végkifejlet: egy kiváló sorozat nagyon jó lezárását olvashattuk.

Sorozat részei: Vérrel írt ígéretek, Karmazsin hadjárat, Őszi köztársaság

Moly.hu, Kiadó: Fumax, 2016, 568 oldal, Eredeti cím: The Autumn Republic (2015)

Ez a pillanat is eljött! Felkerül a blogra az első olyan sorozatzáró kötet ajánlója, melynek előző részeit is értékeltem a blogon! A Lőpormágus-trilógia az első teljes trilógia, amit a blog indítása óta elolvastam, és írtam is róla! Ez valami elképesztő. Már januárban akartam volna olvasni, de a Klasszikus olvasási kihívás miatt a hónap végére kellett tolnom, viszont addigra meg valaki előjegyezte, így olvasatlanul kellett visszavinnem. No, nem baj, egyből előjegyeztem én is! Rafkós vagyok. Kivettem múlt hét szerdán, és az utcán sétálás közben elolvastam egy fejezetet. Onnan már nem volt megállás. Pedig nem akartam egyből nekiállni. De hát ezt teszi, ha az ember kíváncsi, hogy mi történik a lezárásban. Az első részről ITT, a második részről pedig ITT olvashatjátok a gondolataimat. A következő bejegyzés SPOILEREKET tartalmazhat erre a két részre, csak azután olvasd el, ha már azokat befejezeted.

A történet most is ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt. Tamás visszatér, úgy surran be Adopestbe, mint egy rabló, mert a várost ellepték Brudánia katonái, neki meg fogalma sincs, mi az ördög folyik itt. Megpróbálja kideríteni, mi történt, mialatt ő az ellenséges vonalak mögül próbált hazatérni. Viszont közben a Kez még mindig támadja Adrot. Ráadásul árulás és törvényszegés árnyékolja be a katonai vezetők hírnevét. Tamás visszatérését nem mindenki fogadja kitörő lelkesedéssel. Miután kiderül, hogy egyik legnagyobb támasza szövetkezett az ellenséggel, cselhez folyamodik. Tániel, akit az áruló még keres, hogy levadássza, az erdőben bujdokol Ka-Poellal, de már kezd kilátástalanná válni helyzetük. Közben újabb Kiváltságos kerül a képbe, aki megfordíthatja a csata állását. Közben Adamatra is fontos feladatok várnak. Ki kell nyomoznia egy robbantást. Mindenhol ármány, árulás, balszerencse és káosz uralkodik. Mit hoz ez vajon Adro életébe?

Az író, Brian McClellan

Nagyon szeretem ebben a sorozatban, hogy nem szüttyög azzal, hogy elővezesse az előző részek tartalmát. Nincs tele felesleges ismétlésekkel, in medias res kezdünk, Brian egyből bedob minket a mély vízbe és kezdődik az eszeveszett ámokfutás. Mikor az ember meglátja, hogy majdnem 600 oldalas a kötet, azt gondolná, hogy az író él ezzel a fajta oldalszám duzzasztó módszerrel, de biztosíthatlak titeket, hogy ez nem így van.

Az egész könyv folyamatosan pörög. Nincs idő pihenni két fejezet között. A történet elején nagyjából mindenki egy helyen van, így nincs még annyira sürgető késztetésed, hogy a fejezet függővégei ellenére tovább olvass, mert látszik, hogy onnan fog folytatódni. Viszont egy idő után megint több szálon fognak futni az események, ami azzal jár, hogy a fejezetben történt események nem a következő fejezetben folytatódnak, hanem jobb esetben az azutániban, rosszabb esetben még később. Emiatt aztán végképp letehetetlenné válik a könyv. Minden fejezet olyan mozzanattal van befejezve, ami miatt esélytelen, hogy nyugodt szívvel letedd a könyvet.

Több szereplő is hatalmas fejlődésen megy keresztül a sorozat alatt, ám a legnagyobb változást én Tamás karakterén vettem észre. Az elején még nagyon mogorva, csak a cél lebeg a szeme előtt, nem érdekli, hogy a családját is kockára teszi azért az ügye érdekében. A végére átértékelődnek benne a dolgok, sokat javul az ő és Tániel kapcsolata. Tánielnek is benő a feje lágya, hallgat a parancsokra, nem mindig fut a saját feje után. A kettejük kapcsolatában beállt változás nagyot dobott a hangulaton és az eseményeken is. Nem egyszer megtörtént, hogy Tamás Tánielt helyezte előtérbe, nem pedig Adro-t. Ez az első kötetben még elképzelhetetlen volt. Igaz, itt is mogorva, de még jobban megkedveltem, mint ezelőtt. Az érzelmi vetület nem csak az ő kapcsolatukban érhető tetten. Adamat családja iránti odaadása még mindig kézzel fogható. Nila önmagával áll szemben és ez sok esetben kimutatkozik. Kétségek gyötrik arról, mi a helyes és mi nem. Tániel is átmegy egyfatja érzelmi krízisen. A történet ezen arca nagyon jót tett a történetnek. Nem csak véres harcokról olvashatunk, hanem emberi sorsokról is.

A komplett trilógia

Tamás és Olem kapcsolata a másik nagy kedvencem. Olyan jó szócsatákat képesek lejátszani. Ez volt a legviccesebb olvasás közben. Mindig vártam, hogy Olem beszóljon valamit Tamásnak. Ráadásul ő is rafinált, mert nem úgy szól be a tábornagynak, hogy az fegyelemsértő legyen, és büntetés járjon érte, hanem megadja a módját! Olem sosem félt kiállni azért, hogy megmondja a tutit, és ezt tisztelem benne. Mindenki lehetne egy kicsit Olem. Meg egy kicsit Tamás. Meg egy kicsit Bo. Minden szereplőben vagy egy kicsi, ami olyan értéket képvisel, ami sokunk hasznára válna.

Több szereplőnek is fontos szerep jut ebben a részben, olyanoknak, akikre nem is számítottam egyáltalán. Viszont néhány szereplő pedig az eddigiekhez képest jóval kevesebbet szerepel, például Vlora és Ka-Poel. Ez a fajta változatosság nekem kifejezetten tetszett, mert hozzájárult ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmem és érdeklődésem. Egy – két pillanattól eltekintve, nagy fordulatok nem találhatók a regényben, ám ez nem jelenti azt, hogy unalmas lenne. Attól még, hogy valahol számítasz rá, hogy mi fog történni, sosem lehetsz benne teljesen biztos. Emiatt is kedvelem annyira Brian könyveit.

A kötet meglehetősen véres ismét, rengetegen halnak meg, nagyon sok csatában veszünk részt. Két hatalmas erőket felvonultató hadsereg esetében ez azért várható. A mágia megnyilvánulása ebben a világban nekem borzasztóan tetszik. A Kiváltságosok képességei eszméletlen jók, ráadásul ez a furcsa dolog a kesztyűvel, növeli a misztikusságát a varázslatuknak. Úgy látom, hogy bármire képesek lehetnek, nagy erejű mágusok. A végén van egy nagyon jó rész, ahol a hatalomról, és a Kiváltságosok szerepéről van benne szó, hogy kinek is feleljenek, kinek jelentsenek. Ez a rész annyira jellemző a mai társadalmunkra is. Minél nagyobb erők összpontosulnak a kezedben, annál nagyobb beleszólásod lesz a dolgokba. Nem szabad hagyni, hogy valaki túl nagy befolyással rendelkezzen, mert az nem biztos, hogy a nép érdekeit szolgálja. Olvasás közben több dolgot is belemagyaráztam a könyvbe, viszont emiatt is nagyon oda vagyok ezért a könyvért, mert elgondolkodtat.

Gods of Blood and Powder sorozat

Az egyik szála a regénynek, hogy Adopesten kampányolnak a miniszterelnök jelöltek. Az egyik miniszterelnök jelölt egy külföldi, akinek a katonái ellepték a várost. Ő úgy állítja be, hogy védelmezni érkezett, úgy állítja be, hogy a vallás rossz hatással van az emberekre, ezért ledöntötte a templomokat, az emberek meg éljenzik. Nem igazán értem, hogy egyáltalán hogy lehetséges az, hogy egy külföldi induljon a választáson? Az első szabad választáson, ami a királyi hatalom megdöntése után történik? Nem épp az lenne a lényege, hogy saját lábukra álljanak, és ne legyenek senki befolyása alatt? Miért láttak ebben a lakosok megoldást? Volt benne szó róla, hogy mitől jogos az ő indulása, de én egyszerűen a lakosok részéről nem fogtam fel, hogy hogy képesek őt támogatni. Ide sokkal jobban el tudtam volna képzelni egy másik adroi polgárt, hogy ketten vetélkedjenek, és tényleg az lett volna, hogy ki tartja jobban szem előtt a lakosság érdekeit. Viszont az, nagyszerű volt, Adamat és Ricard beszélgettek az esélyeikről, és elgondolkodtak azon, hogy Tamás hogy fog viszonyulni ehhez a helyzethez, és mit tesz, ha mégis ő nyeri a választást. Ha beleszól, akkor azzal épp azt ássa alá, amiért harcolt. Ha nem tesz semmit, talán idegen kezére kerül az ország. Patt helyzet.

A történek kétharmadánál volt egy kisebb mélypontom, amikor kicsit úgy éreztem, hogy talán kicsit sok már ez a bonyodalom, egyszerűbben is meg lehetne oldani, felesleges ennyi mindenkit külön utakon járatni. Ráadásul az egyik szál nagyon nem akart folytatódni, és ez kezdett frusztrálni. Ám szerencsére ez nem tartott sokáig, és újra élvezni tudtam a történetet.

A kiadó munkáját ismét csak dicsérni tudom, a könyv fogása kényelmes, ha leteszem, nem akar összecsukódni, a betűk normális méretűek, egyáltalán nem nehéz, annak ellenére, hogy keménykötéses és egy fél tégla vastagságú. A helyesírás tekintetében egy – két elírást most észrevettem, de nem volt bántó a számuk. Egy zavaró névelírást észrevettem, egyszer Tamás helyett Adamat szerepel, és megzavarodtam, hogy hogy kerül oda Adamat, aztán rájöttem, hogy az Tamás. A 175. oldalon Olem és Tamás próbálnak bejutni az adroi hadseregbe, a kabátját viszont már Adamat és Olem veszi le. Viszont ennél több negatív dolgot nem tudok felhozni, ez is csak épp kizökkentett egy picit. Az ilyenek engem ki tudnak zökkenteni sajnos.

Összességében egyik szemem sír, a másik nevet, hogy el kell engednem ezt a sorozatot. Örülök, hogy végig fenntartotta az érdeklődésem, nem esett abba a hibába, hogy az első rész jó, a többi pedig csökkenő színvonalat mutat. Mindhárom kötet fantasztikus, mindhárom borító fantasztikus. Olvasnám még. Szerencsére a kiadó már bejelentette, hogy Brian ebben a világban játszódó másik sorozatát is kiadják, szóval idén érkezik a Sins of Empire, köszönöm Fumax, imádlak titeket! Kis érdekességnek betettem egy videót, ahol az Ekultúra készített interjút az íróval!

Nálam ez a könyv 4,5/5.

Forrás: Brian McClellan, trilógia, külföldi borítók, videó