2018. augusztus 3., péntek

Bessenyei Gábor: A háború lelke (Az Olimposz legyőzése 3.)


A jövő harcosainak meg kell küzdeniük a legsötétebb alvilági erőkkel. Marcell, Adria és Erik hatalmas bátorsággal vetik magukat a kalandokba, noha olyan cselszövésre bukkannak, ami nemcsak a világ sorsát, hanem a barátságukat is veszélyezteti.

Kedvenc idézetek: 
„-… És ne gyere nekem azzal, hogy ilyen a természeted, mert ti, istenek szüntelen ezzel védekeztek. Ha van „evolúciós” oka annak, hogy lejár az isteni korszakotok, akkor az a kisszerűségetek miatt van. A jellemetek nem emelkedett a halandók fölé, akiknek a világa rátok volt bízva.” 
„– Nem egyértelmű? Azért jöttunk, hogy visszaküldjük a Tartaroszt a helyére, és, hogy Adria szavajárását használjam, szétrúgjuk a segged.” 
 „– Azt akarják bemesélni neked, hogy egy hiba miatt elégelted meg a vérontást? Hogy egy hiba miatt lettél jobb isten? Sajnálom, Kéer, én ezt nem veszem be. Szerintem Klóthó csak így akar rávenni, hogy zokszó nélkül segíts.” 
„– Biztos jó ötlet ez? – kérdezte Adria. – Mert Hermész… először segített nekünk, aztán meggyűlölt minket, aztán megint segített… a sorminta alapján most megint a gyűlölködésnek kellene jönnie.” 
Kedvenc karakterek: Kéer, Adria, Árész, Erik 
Borító: Illik a sorozathoz, nagyon tetszik ez a rajzolt stílus. Bár Marcell fejéről hiányolom a sisakot! 
Végkifejlet: Nem voltam tőle teljesen boldog, de ez nem azért van, mert rossz lenne, hanem, mert szerettem volna, ha nem így alakul.

Nagyon vártam már, hogy végre megtudjam, mi is történt hőseinkkel azután, hogy otthagytuk őket az előző rész végén! Akkora függővég volt benne, és annyira tudni akartam, hogy mi lett, hogy mikor megszereztem, az elejét egyből elolvastam, mert nem bírtam ki. Az első dolgom mondjuk az volt, hogy megnézzem a hátsó oldalakat, mert az a megtiszteltetés ért, hogy írhattam méltatást a könyv végébe. Figyelem! A bejegyzés kétségtelenül elspoilerezi, hogy mi történik a második rész vége után, nem tudnék anélkül beszélni a történetről.
Bessenyei Gábor a kiadó Aranymosás pályázatán tűnt fel az ókori Görögországban játszódó történetével. Így született meg A jövő harcosai, ami a Könyvmolyképző kiadó gondozásában, a Cool Selection sorozatban jelent meg. Ez a fiatalabb korosztályt célozza meg, a borító tanúsága szerint 12 év felettieknek szól. Az író legújabb könyve is a kiadónál jelenik meg, ám szintet lép, Vörös pöttyös regénnyel rukkol elő, aminek címe: Lányok, szellemek és egyéb pokolbéli furcsaságok. Az író jelentős online életet él, Youtube csatornájára nemrég került új tartalom, rendszeresen ír a blogjára, és a Facebookon is aktívan jelen van.


Az író Bessenyei Gábor, forrás
A történet pár hónappal azután folytatódik, hogy Marcellt elvonszolta Árész az alvilágban. Spártába kerül, ahol kiképzésen vesz részt. Társai kirekesztik, szellemei nincsenek segítségére. Nem épp rózsás a helyzete. Míg ő a múltban ragadt, a többiek a jövőben élik mindennapjaikat. Várják, hogy Zeusz végezze a dolgát és elfeledtesse a történteket. Ám ők is rájönnek, hogy imposztor van köztük és igyekeznek lebuktatni. Ennek következtében visszamennek a múltba és kezdetét veszi a jövő harcosai újabb kalandja. Ebben a részben újabb cselszövés és árulás lesz a központban, az istenek önérzete kényes, nem mindenki szeretne a feledés homályába merülni. Vajon elkerülhető a háború?
Annyira jól esett olvasni ezt a könyvet! Előtte belefutottam pár csalódásban és nagyon reméltem, hogy ez a könyv nem lesz az, mert azt már tényleg nehezen viseltem volna. Az első két részt, hibái ellenére is nagyon szerettem, és ezt is. Hibái ennek is voltak, de annyira élveztem, hogy meg tudom neki bocsájtani őket.
Ha ezt az értékelést olvasod, remélhetőleg már olvastad az előzményeket. Meg kell mondanom, hogy szerintem nem fogsz csalódni ebben a történetben sem. Lendületes, eseménydús és érdekes volt. A szereplők még mindig kicsit butuskák, a legintelligensebb még mindig Erik, aki meg tudta tartani a helyét a kedvenceim között az első rész negatív érzései után. Egyértelmű dolgokra nem jöttek rá, bár a végén kiderült, hogy mi volt ennek az oka, de kicsit egyszerűnek érzem ezt a megoldást.
Az író továbbra is figyel az apróságokra, amik miatt szeretem az írásait. Ilyen például kitérni arra is, hogy ha valaki hirtelen magasságot veszít, akkor csöng a füle, illetve, hogy fent jeges a levegő. Az ilyen kis figyelmességek miatt érzem úgy, hogy író mindent beleadott a könyvébe. Emellett pedig abban, hogy látványosan beleásta magát a mitológiába. Olyan kisebb isteneket is behozott a történetbe, akikről személy szerint én vagy semmit, vagy csak nagyon keveset tudtam.


Együtt a komlett sorozat!
A leginkább Kéer karakterét, és vívódásait szerettem a legjobban. Igazi bátor harcos volt, aki a lelke mélyén jó. Mégis vívódik önmagával, elvégre alvilági lény, az egyik halálistennő, aki Árészt szolgálta birka módjára. Önismereti válsággal küzd, igazán merész ezt így leírni, de tényleg így volt, és merész lépés volt szerintem ez Gábortól is, hogy az isteneket földi halandók problémáival és lelki gondjaival ruházta fel. Ettől még pozitívabb személyiség lett számomra a Kéer. A cselekedetei pedig önmagukért beszélnek.
Marcell karakterében lezajlódó változások és lelki dolgok is magával ragadtak. Szeretem, ha egy könyv nem csak a felszínt kapargatja. Az egyik konfliktus abból adódott, hogy Marcell dühös és csalódott, amiért társai nem fedezték fel a cserét már az elején. Hát nem ismerik őt eléggé a barátai? Milyen barátok az ilyenek? Hétköznapi, kézzel fogható probléma, mégis tök jól volt beleépítve a történetbe.
Amit kissé nehezményezek, az a termékmegjelölés. Konkrétan volt benne egy csokimárka. Teljesen felesleges dolognak tartom, semmi plusz értéke nem volt, elég lett volna, ha csak csoki marad a csoki.


Spártai tél, kiegészítő novella
Viszont, nem jelöltem meg benne egy helyesírási hibát sem! Ami nem jelenti azt, hogy nincs, de azért szemet szokott szúrni, szóval, ha mégis akad, azt azért nem vettem észre, mert magával ragadott a történet. A kiadás nagyon igényes, a papír jó minőségű, nem törik a gerince, fejezetek címe illik a görögös vonalhoz nagyon, a sortávok és margók megfelelőek, kényelmes olvasni.
Egy dolgot nem értek, az pedig a jóslat. Annyira, de annyira egyértelmű volt, hogy mire utal! Miért nem látták át? Talán tényleg azért, amire a könyv utal, de azt nem lövöm le. Vagy talán azért, mert nem akarták meglátni? Túlságosan máshova figyeltek, hinni akarta Marcell, hogy igaza van, és emiatt nem látta meg az igazi jelentést? Vagy a Spártában töltött idő úgy hatott rá, hogy mindenképp hős akart lenni? Adriát nem is gondoltam, hogy átlátja, na de Erik? Neki már elsőre is tudni kellett volna.
A történet lezárása volt számomra meglepő, nem erre számítottam. Igazán érdekes megoldást választott az író, ami szerintem jót tett a srácoknak. Ez volt a megfelelő lépés, bár örültem volna, ha nem így alakulnak a dolgok a végére. Bár be kell, hogy valljam, hogy hagyott bennem kérdőjeleket és nem mindennek értem az ok-okozati összefüggését.


Összességében még mindig hatalmas szerelem ez a sorozat. Nagyon örülök, hogy nem kellett csalódnom, bár arról szívesen olvastam volna, hogy Adria kicsit megokosodik az előző részek hatására. Bár mondjuk, akkor már lehet, nem ugyanaz a karakter. De nem is ez a lényeg. Azoknak szeretném ajánlani, akik szeretik azokat az ifjúsági regényeket, amiben nem a romantika a fő szál, hanem az emberi jellemek és a cselekmény. Felnőtt fejjel is élvezetes olvasmány, fájó szívvel engedem el a srácokat. Szerencsére újabb és újabb kiegészítő novellákat olvashatunk az írótól, amiket a blogján is közzétesz idővel, érdemes figyelni azokra is!
Nálam ez a könyv 5/5.




Könyvadatok:
Műfaj: ifjúsági, fantasy, mitológia
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Terjedelem: 424 oldal
Megjelenés: 2017
Sorozat neve: Az Olimposz legyőzése
Sorozat részei: A jövő harcosai, A feledés folyója, A háború lelke





Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Erik és Adria megnyugodott, hiszen helyrehozták az időzavart az ókori Görögországban, és megmentették a világot. Csakhogy van egy gond: Marcell helyett valaki más tért vissza. Ki lehet az idegen, és mit akar a jelenben?
Közben a valódi Marcell egy spártai kiképzőtáborban senyved. Mit szeretne tőle Árész? A háború istene vajon tényleg a békéért harcol, vagy ennél sötétebb tervei vannak?
Zeusz azon fáradozik, hogy megszüntesse az időzavart a jelen és a múlt között, ám az istenek megérzik a létüket fenyegető veszélyt, és mozgolódni kezdenek. Viszály mindenütt, és csak egy apró szikra hiányzik, hogy kirobbanjon a háború, szétszaggatva az idővonalat.
A jövő harcosainak meg kell küzdeniük a legsötétebb alvilági erőkkel. Marcell, Adria és Erik hatalmas bátorsággal vetik magukat a kalandokba, noha olyan cselszövésre bukkannak, ami nemcsak a világ sorsát, hanem a barátságukat is veszélyezteti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése