2018. február 21., szerda

Archív Top 5 Szerda #3

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.


Sziasztok!
Archív Top 5 Szerda harmadik, és egyelőre utolsó részéhez érkeztünk el ma, aztán majd meglátjuk, mit hoz a március! A mai bejegyzésben megmutatom nektek a kedvenc férfi főhőseimet! Azt hittem, majd milyen könnyű dolgom lesz, aztán rá kellett jönnöm, hogy sok esetben a mellékkaraktereket sokkal jobban kedvelem! A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, ahol megnézhetitek az egyre bővülő bejegyzéseket! Az eredeti téma, amiben a többiek nagyrészt tevékenykedni fognak: Kedvenc romantikus regények.

Forrás
Az utóbbi idők egyik nagy kedvence nem csak a sorozat, de Tamás karaktere is. Akkora emberi fejlődésen ment keresztül az első részben található puccstól kezdve a harmadik rész utolsó feléig, amit nehéz megfogalmazni. El kell olvasni. Adott egy mogorva katona, akit hajt a bosszúvágy, amit a nép szolgálatába állít, átgázol mindenkin, nem érdekli a családja sem, a végére annyi mindenen megy keresztül, hogy teljesen átértékeli a motivációit, és mégis megmarad egyenes vezetőnek, aki megpróbál a kompromisszumok mezején lavírozva boldogulni. Korrekt, tiszteletreméltó katona, aki sokszor bár kegyetlen és véres ütközetekben vesz részt, végig megmaradt embernek.


Forrás
Tyrus Domitrian (S. J. Kincaid: A kárhozott)
Ő egy nagyon friss tapasztalat. Ez a könyv lett január kedvence számomra, és hamarosan érkezik belőle bejegyzés is, ami különleges lesz, mert Dorkával közösen alkotjuk meg! Tyrus egy diktátor unokaöccse, a legközelebbi férfi rokona, a trónörökös. Viszont őrült. Nehéz róla spoiler mentesen nyilatkozni. Így csak annyit mondok, hogy nagyon szimpatikus, ahogy a dolgokat látja, és ahogy a dolgokat intézte maga körül. Abban a világban, ahol mindenki képes átalakítani magát olyanra, hogy tökéletesen nézzen ki, ő meghagyta magát olyannak, ahogy született, minden hibájával és később kialakult sebhelyével együtt. Ez is mutatja, mennyire más, mint a többiek.


Forrás
Alig várom, hogy újra Kellről olvassak. Karácsonyra megkaptam a sorozat második részét, úgy tudom, tavasszal érkezik a trilógia záró kötete, úgyhogy még bőven akad kaland, amiben együtt veszünk részt. Tavalyi év egyik kedvence volt számomra az Egy sötétebb mágia, a világfelépítés és a mágiarendszer számomra nagyon érdekes és szimpatikus volt. Kell egy okos, rátermett, talpraesett és bátor embert ismerhettem meg, akit olyan kétségek gyötörtek, amiket meg tudtam érteni. Hiteles volt, és végig következetes. Az egész regény alatt drukkoltam neki. A származása még rejtély számomra, biztos, hogy lesz még jelentősége a folytatásban!


Forrás
Ha könyves pasikra terelődik a téma, ő mindig eszembe jut. Azt szeretem Simonban is, hogy képes a fejlődésre. A Végzet ereklyéiben még egy nyüzüge kocka srác, aki odáig van a szomszéd lányért, amolyan „friendzone” szituáció. Amíg eljut az Akadémiára, és azalatt, míg odajár, roppantmód megváltozik. Mindvégig megmarad kockának, de már koránt sem nyüzüge. Kiáll magáért és másokért, komoly vezető karakter lesz belőle, aki olyan értékeket közvetít, amikkel egyet tudok érteni, és támogatni tudom. Sok olyan emberre lenne szükség a YA társadalomban, mint amivé Simon Lewis vált.


Forrás
Ő egy igazi kemény fiú. Pár hónapja már írtam róla egy T5W bejegyzésben, ahol a „nem tudlak nem szeretni” típusú karakterekről írtam. Kissé bunkónak van beállítva, de annyira jó a dumája, hogy már az elején megkedveltem. Úgy viselkedett a kissé elkényeztetett ms. Lane-nel, ahogy azt ő akkor megérdemelte, és szerintem ez is segítette, hogy olyanná vált a lány, amilyenné a végére. Barrons egy jóképű, sötét figura, sötét múlttal, erőszakos hajlamokkal, mindemellett egy bátor férfi, aki nem fél összepiszkítani a kezét, akár vérrel is.

Nektek ki jut eszetekbe, ha kedvenc férfi főszereplőre gondoltok? Akár könyv, akár film, bármi jöhet! Jövő héten már én is az aktuális témát fogom elkészíteni, ami a kedvenc műfajom köré csoportosul! Ebből megtudhatjátok majd, mik a kedvenc urban fantasy regényeim! Még én sem tudom, mit fogok választani a sok közül, még jó, hogy van rá még egy hetem ötre szűkíteni a jelentkezőket!

2 megjegyzés:

  1. Jó válogatás, és most kerültek bele újak is :D A Tündérkrónikákat annyian szeretik, tényleg ennyire jó? Már szemezek vele egy ideje, de nem merek nekikezdeni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szerettem, de a szexjelenetek durvák voltak néhol benne :D

      Törlés