Stephen Lawhead: Taliesin (Pendragon-ciklus 1.)

Az elveszett Atlantis legendája, a Halászkirály legendája, Merlin varázsló és Morgan tündér alakja, a Tó Asszonya...

Kedvenc idézetek:

„– A félelem a gyávát bátorrá, a bátrat merésszé emeli, színigaz – mondta rá Hafgan. – De van a félelemnél nagyobb erő.

Blaise és Indeg hökkenten nézett össze.

– Micsoda? – kérdeztek rá.

– A remény – felelte halkan Hafgan. – A reménységnél nincsen nagyobb erő.”

„Elphin és Rhonwyn a lakoma után először tölthette a közös éjszakát az új otthonban – és utoljára azelőtt, hogy időlegesen el kellett válniuk. A szerelemtől kimerülten feküdtek egymás karjában, hallgatták az éjszakai szellő szárnyán libbenő melódiát.”,

Kedvenc karakter: Charis, Hafgan, Elphin

Borító: tetszik a betűtípus, a sorozat többi tagjához hasonló, középpontban egy olyan tárgy, ami utal a főszereplőre

Történetvezetés: több nézőpont váltakozik, hol Charis, hol Elphin, később Taliesin szemszögéből követhetjük az eseményeket, melyek egy ponton összefonódnak, és együtt folynak tovább

Végkifejlet: ez a történet lezárult, innen fog folytatódni a következő rész, viszont nincs függővég érzése az embernek

A legutóbbi olvasásom értékelését hozom nektek ma, mely egy kelta világban játszódó high fantasy sorozat első része. Ez az öt kötetes sorozat az Arthur-mondakör témáját járja be, nagyon az elejétől. Ebben a kötetben még sem Arthurral, sem Merlinnel nem találkozunk, ő csak a végén fog megjelenni.

Történetem az íróval úgy kezdődött, hogy még középiskolás koromban rengeteget jártunk könyvtárba édesapámmal, és ott egyszer random levettem a polcról az író másik sorozatát, az Albion dalát, ami akkor nagy kedvenc lett. Azóta már többször elhatároztam, hogy ezt a sorozatot is elolvasom. És azt kell mondjam, hogy nem hiszem, hogy folytatni fogom a sorozatot. Nem volt rossz, de most nem talált meg magának ez a történet.

A könyv három részre tagolódik. Charis, Atlantis hercegnője az egyik főszereplő. Megismerhetjük világát, szokásaikat, és egy jóslatot, mely mindent megváltoztat. Csak sajnos kevesen hisznek benne. A hercegnő eléggé unatkozik, apja nem sokat enged neki utazni. Atlantis békéje felbomlani látszik, amikor is esedékessé válik a nagy királyi gyűlés, ahova mind a 9 királyság vezetője ellátogatni köteles. Természetesen árulás történik, és kezdetét veszi a sokéves háború. Charis elmegy otthonról, mert édesapja neheztel rá, és bikatáncoltató lesz. Nem igazán törődik a saját életével, veszélyes játékot űz. Ahogy a bikatáncoltatás le van írva, az valami eszméletlen, nagyon szívesen megnéznék egy ilyet, mert ebbe nem ölik meg a bikát, csak átugranak felette, alatta, mögötte, akár többen egyszerre, nagyon jó látvány lehet. Ő komolyan veszi a jóslatot, és mindent megtesz, hogy minél több életet megmentsen.

A másik főszereplő eleinte Elphin, egy kelta király egyetlen fia, akit egész életében a balszerencse követ, a faluja megveti, mert úgy gondolják, hogy csak romlást hoz rájuk. Ám egy napon lazachalászatra indul. Ekkor dől el, hogy jó lesz-e az éves termés, vagy sem. Nem nézik jó szemmel, hogy a király őt küldte, úgy gondolják a népek, hogy most sem fog szerencsével járni. Igaz, lazacot nem fogott, ám talált egy gyermeket az egyik hálóba akadva, akiről az első bárd kijelentette, hogy fontos ember lesz, ha felnő. Ő volt Taliesin. Elphin ezután magabiztos lesz, és nagy király, a nép mellé áll, és harcos nemzetet kovácsol, mert eddig a rómaiak védték őket. Ezután képesek lesznek megvédeni önmagukat. Taliesin felcseperedik, ő lesz apja első bárdja. A jóslatot itt is ismerik, tudják, hogy nagy bajok jönnek. Eljön az idő, mikor el kell hagyniuk otthonukat. Ezt a döntést nagyon nehezen hozza meg Elphin, de végül beleegyezik.

Itt fonódik össze a két történet. Altantis bukása után Avallach, Charis apja, Britanniában telepednek le, és Elphinék itt találkoznak velük, mert tőlük kérnek segítséget az újrakezdéshez. Ekkoriban jön be a vallás a sztoriba. Keresztény papok kezdik el felújítani a környéken lévő templomot. Megtérítik Atlantis királyát, később Taliesint is. Innentől kezdett nem tetszeni a történet. Eléggé ráment a vallásra, és kissé túl lett tolva, legalábbis nekem. Kissé erőszakosan volt az egész tálalva. Bár lehet, bennem van a hiba. A történet végén vagy egy nagy tragédia, amire én személy szerint nem számítottam, és nem is érzem szükségesnek. Bár ki tudja, lehet a következő kötetben értelmet nyerne.

A szövegezése mindemellett nagyon élvezetes. Olyan szépen vannak megfogalmazva egyszerű dolgok is, élmény volt olvasni, ilyesmire vágytam, amikor év elején elhatároztam, hogy több olyan fantasyt fogok olvasni, amik nem épp ifjúsági kategóriába sorolandók. A három részre tagolás során nem úgy van felépítve a könyv, hogy egyikben az egyik világ, a másikban a másik világ a főszereplő, hanem egyes könyvekben mindkét történetszálnak jut szerep, fejezetenként, két fejezetenként váltakozik, de nem zavaró módon. Mindig lehet tudni, éppen kivel tartunk és hol vagyunk. Imádtam azokat a részeket, ahol a bárdok szerepeltek az elején. Imádtam Elphin magabiztosságát annak ellenére, hogy senki nem hitt benne. Imádtam Atlantis leírását, az atlantisi nép mindennapjait. Az egész világkép és felépítés nagyon szépen felépített és leírt. Egészen a könyv 3/4-áig nagyon is tetszett, de a vége nem nyert meg magának. Nem mondom, hogy soha nem veszem kezembe a folytatásokat, mert imádom a kelta világot, Merlint és Arthur legendáját is, de nem hiszem, hogy a közeljövőben.

Nálam ez a könyv 3,5/5.

Forrásmegjelölés:

Atlantis

Hafgan

Charis és Taliesin