2018. szeptember 12., szerda

Top 5 Szerda #72


Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.

Sziasztok!

Ezen a héten olyan könyvek kerülnek középpontba, amit fiatalabb énünknek ajánlunk! Nagyon tetszik ez a téma! Az eredeti témában olyan olvasmányokat kérnek, amik hatására fiatalabb énünk magabiztosabb, nyitottam lehetne, vagy tanulna valami leckét az életről. Hát nem sok ilyet olvastam, úgyhogy én egyéb ifjúsági regényeket is hoztam, amik bár felnőtt fejjel is tetszettek, gyerekként nagyobbat szólt volna. Az jelen esetben nem számít, hogy a könyv megvolt-e már akkor is, mikor még siheder voltam. A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, nézzetek körbe a többieknél is!


Imádtam ezt a könyvet, a nyár utolsó olvasmánya volt nekem. Ha felnőtt fejjel ennyire tetszett, akkor abban a korosztályban olvasva, amiben íródott, még jobban tetszhetett volna. Talán megláttam volna benne olyan nüansznyi dolgokat, amit most talán nem. Azért tetszett annyira, mert a főszereplő belevaló volt. Akart valamit, és azt el is érte, még ha születésénél fogva akadályozva is volt. Másrészt, mert kitért az író olyan részletekre, amikre nem mindig szoktak figyelni az írók, és amik mégis hozzátettek a történethez.

Ez a könyv lelkileg megviselt. Nagyon jó könyv ez is. Ezt nem is a gyerekkori, inkább a 16-17 éves önmagamnak adnám a kezébe. Ez a könyv egy romantikus történet két fiatal véletlen találkozásáról és a kettejük kapcsolatának kibontakozásáról. Tele akadályokkal, nehézségekkel, kompromisszumokkal és nagyon nehéz döntésekkel. Csupa olyan kérdést feszeget, amit én is felteszek még ma is magamnak a párkapcsolatommal kapcsolatban. Szerintem a teenager Réta is nagyon hasznosnak találta volna ezt a regényt.

Nem azt mondom, hogy olyan borzasztó családban nőttem fel, hogy nekem aztán mekkora szükségem lett volna ilyen könyvre, de tény, hogy lett volna olyan, amit könnyebben el tudok fogadni ennek a könyvnek a hatására. Ahhoz képest, hogy milyen régen írták, még mindig helyén való a mondanivalója.


Azért adnám a kisebb Réta kezébe ezt a regényt, hogy lássa, lehet úgy élni, hogy nőként önállóan, a magad lábán. Régen, ha nem is tudatosan, de folyton féltem tőle, hogy egyedül maradok, magányos leszek és mi lesz majd velem akkor? Azóta rájöttem, hogy képes vagyok magam is boldogulni, nincs szükségem támaszra. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs, de már magabiztosabban állok az élethez. Ida szintén egy magabiztos, határozott, érett fiatal nő volt, akinek életét saját családja nehezíti meg. Ida szerintem jó példakép lehet fiatal lányoknak.  

Még mindig nem olvastam a teljes sztorit, tudom, hogy a második fele nem ifjúsági, azért is hagyják ki általában. Mióta olvastam az elejét, Dórinak hála lett egy teljeses verziós Világirodalom Remekei sorozatos példányom. Az első fele viszont igazán ifjúsági, és baromi jó. A könyv, amit olvastam, választékos és gördülékeny volt. Dávid élete igen mozgalmas, viszont annyira kis naiv volt. Ebből talán tanulhattam volna. A mai napig naiv vagyok. Vagyis én szeretem azt mondani, hogy megbízom az emberekben, hogy nem akarnak átverni, de ez nem mindig van így. 

Ti milyen könyvet adnátok fiatalabb énetek kezébe, és miért? A téma hatására rájöttem, hogy nem igazán olvasok „életmegváltó” regényeket és könyveket. Tudnátok nekem ilyeneket ajánlani?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése