Gabriella Eld interjú

Sziasztok!

Aki egy ideje figyelemmel követi a blogot, az biztosan tudja, hogy Dorka, az Anya olvas bloggerinája és én totálisan odáig vagyunk Gabriella Eld könyveiért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy közösen írtunk a Remények Jordan számára című kötetéről értékelést! Vagyis inkább beszélgettünk, egy finom virtuális tea felett megvitattuk a könyvről a gondolatainkat. Ha még nem láttátok és kíváncsiak vagytok rá, IDE kattintva elolvashatjátok. Aztán úgy gondoltuk, hogy kérdeznénk pár dolgot az írónőtől is, aki volt olyan kedves és elvállata a felkérésünket! Mi kérdéseket tettünk fel, ő pedig jól megválaszolta őket! Érdemes követni az írónő Facebook oldalát, nagyon jó montázsok, és érdekességek találhatók rajta! Fogadjátok szeretettel!

Réta kérdései:

Mikor elkezdted írni az első részt, eltervezted, hogy trilógia lesz? A befejezés út közben alakult ki, vagy már megvolt az elején, hogy hova szeretnéd kifuttatni a történetet?

Gabriella Eld: 2013 telén kezdtem el az első részt, és már az első mondatnál tudtam, hogy trilógia lesz belőle. Három emlék, három könyv; tökéletes szinergia. Már az Emlékeknél volt egy befejezés a fejemben, de ezek a befejezések általában úgy néznek ki egy írónál, hogy: a főszereplő meghal a végén. Aztán írás közben apránként rájöttem, hogy ez így nem lesz rendben, mert nem csak, hogy logikátlan, de még klisés is, tehát egy olyan befejezést sikerült írnom az utolsó kötetnek, ami az első könyvnél még csak eszembe sem jutott.

Hogyan találod ki ezeket a kacifántos neveket?

G. E.: Bármikor, amikor olvastam egy könyvet, mindig kicsit elvette a kedvem, hogy egy darab idő eltelte után ciklikusan mindig ugyan azok a nevek jöttek velem szembe más-más regényekben. Mintha az írók kifogytak volna a fantáziából. Ha fiú, akkor Daniel vagy Peter volt, ha lány, akkor pedig Lena, Emma, Anna és még sorolhatnánk. Ezzel senkit sem akarok megbántani, csak észrevettem magamon, hogy unom ezeket a neveket és nem szeretnék olyan karaktereket alkotni, akiről valakinek egy másik karakter és egy másik regény jut eszébe. Az egyediség számomra mérvadó volt névválasztás, illetve kitalálás terén. J Egyébként kacifántos módon jöttek sokszor a nevek, rendszámtáblától kezdve egy banda iránti tisztelgésig van mindenféle keverék.

Lehet, hogy fura kérdés lesz, de engem régóta érdekel, és kevés embert tudok megkérdezni, aki könyvkiadással foglalkozik. Mielőtt kiadod a könyvet, van lehetőség egy utolsó átolvasásra? Nem csak a te könyvednél vettem észre, hogy jót tett volna neki még egy átnézés, és nem tudom elképzelni, hogy technikailag ez hogy működik? Mesélnél nekünk erről?

G. E.: Az első és a második regény is sajnos kapkodva került a kiadóhoz, ahol nem kapott jó korrektúrát, így sokat romlott a szöveg az eredeti állapotához képest is. Éppen ezért a harmadik regény többet várat magára, ugyanis ezt már szeretném úgy az olvasóim kezébe juttatni, hogy nem övezi kapkodás és lesz idő átolvasásra és szakszerű javításra is a nyomda előtt.

Nagyon szépek a borítóid! Egyszerű, mégis nekem az idei év egyik nagy kedvencei! Tudod már, milyen lesz a befejező kötet borítója? Te tervezed őket?

G. E.: A kötetek borítóját én álmodom meg, de Barta Babettnek köszönhető a zseniális kivitelezés, az utolsó kötet pedig lila színű lesz előreláthatóan. ;)

Idén melyik volt a legjobb könyv, amit olvastál? Milyen könyveket szoktál olvasni?

G. E.: A legjobb idei könyvem Ben Brooks Lolitója volt, ami szerintem egy nagyon szépen összerakott kis regény. Egyébként homlokegyenest mást szoktam olvasni, mint amiket írok. Ha ránézek a polcomra elég kevés fantasyt látok, semmi scifit, minimális disztópiát, de hemzsegnek a „bölcsészes” olvasmányok. :D Arról nem is beszélve, hogy ijesztően sok mangát olvasok.

Hogyan szoktál anyagot gyűjteni egy könyv megírása előtt?

G. E.: Ha jön egy kérdés, amire nem tudok válaszolni, annak utánanézek, hogy minél hitelesebben tudjam visszaadni, de van egyetlen dolog, amiért azóta is fogom a fejem, ez pedig első regényemben található kosárlabda. Egyedül a vívás és a röplabda szabályait ismerem, nem vagyok egy sportszerető ember egyébként, de Jordanhez nem illett a röplabda valahogy, így az utolsó pillanatban kosárlabdára írtam át, ami, meg, hát ugye más szabályokkal bír, ami engem, mivel sport, már nem érdekelt innentől. (Jelentem azóta már tudom, hogy néz ki egy büntető és rendes írónő módjára utána is nézek mindennek, inkább kétszer, nehogy még egyszer beleszaladjak egy bakiba. :D)

Egy ilyen cuki, mindig mosolygós csajszi hogy jut el oda, hogy kegyetlen, véres, brutális dark fantasyt írjon?

G. E.: Történetem a Fallen című regénnyel kezdődött, aminek szuper dark fantasys borítója volt, ami eladta magát nekem, de ami a borító mögött várt, teljesen kiborított. Nagyon szerettem volna valami jó kis fantasyt olvasni, hiszen akkor még csak ismerkedtem a műfajjal és az ismerőseim nagyon ajánlották, így belevágtam. Annyira ledöbbentett, hogy ezt a regényt, nem, hogy kiadták, de le is fordították több nyelvre, hogy napokig magamhoz sem tértem. Rögtön a Fallent követő regény a Tizenhárom okom volt…, amit elkezdtem olvasni, hogy kigyógyítsam magam az előző okozta sokkból (szokásom, hogy minden fantasy csalódás után fél évig fantasyt se fogok a kezembe, így jó ötletnek tűnt). Ennek a számomra, és hozzá kell tennem, hogy csak számomra, két elrettentő en pocsék regénynek köszönhetően leültem és puszta idegből nekiláttam az Ikercsavar Krónikák újraírásának. Szóval konkrétan ennek a két könyvnek volt köszönhető a dolog.

Dorka kérdései:

Hogy tartod fejben ezt a sok lényt és karaktert?

G. E.: Elég könnyen, az igazat megvallva. A karakterek a kedvenc részeim a történeteimben.

A második részben kicsit megismerhettük Rio és Gok múltját. A többiekről is tudunk meg ilyen háttérinfót a következő kötetben, vagy az már teljesen a lezárásra fog koncentrálni?

G. E.: Kapunk még egy falatot természetesen Robinból, akinek könyv előtti életéből kevesebb derült ki, néhány információ még jön majd Sidről is, mindemellett szegény Owen még egy morzsát sem kapott, de ami késik, nem múlik. Ezenfelül talán néhány mellékszereplőt fogok majd jobban ismertetni.

Mi határozza meg nálad, hogy melyik karaktert hagyod életben és melyiket végzed ki?

G. E.: Az teljesen spontán jön. Általában nem azok halnak meg, akiket az elején szerettem volna eltenni láb alól.

Mi inspirált a világod megteremtésében?

G. E.: Megmondom neked őszintén, hogy ki nem állhatok világot alkotni. Nekem ez egy szörnyű nagy teher, de tudom, hogy mennyire fontos, hiszen ezekre az alapokra épül fel egy birodalom és megannyi karakter élete, szóval nem bagatellizálhatom el, ennek ellenére számomra ez a legnagyobb nyűg az elején. :D Inspirációnak ott volt a lakókörnyezetem, mert bármerre megy is az ember Egerből, minden tele van szebbnél szebb erdőkkel, ennélfogva tiszta vadregényes környezetekben volt szerencsém csatangolni, világot alkotni. Szóval leginkább a valóság segített ebben a részében. J

Kiknek ajánlanád a könyveidet?

G. E.: Azoknak, akik fiatalabb korukban megannyi kortárs fantasyben csalódtak és nem vágynak túl sok romantikára. Egyébként erre a kérdésre sikerül mindig másként válaszolnom. :D

Milyen érzés megcsonkítani illetve megölni a karaktereidet?

G. E.: Bűnös élvezet. Ilyenkor előjön belőlem az olvasó, aki szeretne ilyen szörnyűségekről olvasni egy könyvben, de az írók általában nem szeretik igazán bántani a karaktereiket. Éppen ezért megteszem helyettük is. (Jelentem egyébként, hogy nem vagyok pszichopata! :D)

Mondj 10 random tényt magadról/könyveidről, vagy amiről szeretnél, és szeretnéd megosztani az emberekkel.

1.) Rio biszexuális, Nestor, pedig, hát tudjuk, olyan, amilyen… J Fontosnak tartom, hogy minden regényemben legyenek olyan karakterek, akik szexuális irányultságukban eltér a „sztenderd” heteroszexuálistól, számomra ez fontos és reménykedem benne, hogy az olvasóimnak is.

2.) Jordan annak idején blogregényként született meg és az utolsó fejezet kivételével el lehetett olvasni az elejétől az egészet.

3.) A középiskolai tanáraim, a gimnáziumi éveim alatt, négy éven keresztül próbálták az értésemre adni, hogy nem lehetek író és felesleges ezt az álmot hajkurásznom, mert úgy sem lehet belőle semmi. :D

4.) Meghallgatom a könyveim kritikáit, elolvasok minden értékelést róluk, de egy dolgot nem bírok elviselni: amikor a regényeim soha nem olvasó emberek elregélik nekem, hogyan is kellene történetet írni. Szerintem úgy képtelenség értékítéletet mondani egy regényről, hogy azt nem olvasod el és azt is hiszem, hogy nem mindenki író.

5.) Tíz éves koromtól kezdve mindig voltak tengerimalacaim, Travis Mills és Mortymer Johnson a jelenlegi lakói életemnek, az első tengerimalacom, pedig a Sólyom névre hallgatott (vezetékneve Keselyű). Nem vagyok rest hosszú, kacifántos nevet adni az állataimnak is.

6.) Gimis koromban bronzérmes tőrvívó voltam.

7.) Az Ikercsavar Krónikák során Robin többször is fog fegyvert a kezében, éppen ezért én is lőttem, puskákkal és pisztollyal is, hogy hitelesen tudjak írni róla.

8.) Ha választanom kéne, hogy melyik karakteremmel járok, gondolkodás nélkül, Sidet választanám. :D

9.) Egyszer én játszottam Lucifert, az Ember Tragédiájából, ennek köszönhetően több monológját megjegyeztem.

10.) Sokat kártyázom.

Köszönjük szépen a hipergyors és szuper válaszokat Gabinak! Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy nem hallgattál a tanáraidra! Tűkön ülve várom a folytatást, még mindig nem hiszem el, hogy ami a végén történt, az tényleg megtörtént. Ráadásul hiányzik Gok. Meg Jordan. Meg Robin. Meg mindenki! Bár előre félek, hogy melyik kedvencem fog életveszélybe kerülni. Igyekeztünk kreatív kérdéseket kitalálni, reméljük, hogy új és érdekes információkkal lettetek gazdagabbak!

Forrás: a képeket az írónő bocsájtotta rendelkezésünkre! A borítókép pedig az írónő Facebook oldaláról való!