2017. augusztus 20., vasárnap

#TheReadingQuest helyzetjelentés 1. hét

Hogyan is állok?


Sziasztok!
Múlt hét vasárnap elkezdődött a #TheReadingQuest, melynek szabályairól ITT tudtok részletesebben tájékozódni. Ami azt illeti, nem haladtam olyan jól, mint reméltem volna, szombaton sikerült kiolvasnom az aktuális olvasmányom, így vasárnap semmi nem akadályozott meg abban, hogy elkezdjem a kihívást. Csak az élet úgy hozta, hogy kimozdultunk itthonról, így egész nap sikerült 24 oldalt elolvasni Az ötödik évszakból. A hét többi napján sem voltam sokkal hatékonyabb, egyedül csütörtökön sikerült egy nagyobbat haladni, amikor is Győrbe utaztam és a buszon tudtam oda-vissza olvasni. Szombaton befejeztem az első regény kiolvasását, és bele is ugrottam a következőbe, ami Jacob Grey: Vadak című ifjúsági regénye. Ma pedig elkezdjük Dorkával Gabriella Eld: Remények Jordan számára című könyvét, közös olvasásként, neki a Multiplayer mellékküldetéshez, nekem pedig a fő küldetésemhez. Lássuk a listát, hogy mizu:
Mezők:
- Egy könyv, aminek a címe egy szóból áll: Jacob Grey: Vadak 55/300 oldal
- Egy kicsi kiadó által kiadott könyv: C. J. Redwine: Az Árnyékkirálynő 0/416 oldal
- Egy könyv, aminek kevesebb, mint 500 értékelése van a Goodreadsen: Gabriella Eld: Remények Jordan számára 0/354 oldal
- Egy könyv, aminek a borítóján részben kitakart arc található: N. K. Jemisin: Az ötödik évszak 360/360 oldal
- Egy tiltott könyv: Ide azt hiszem, változtatni fogok! Esélyes, hogy William Golding: A legyek ura lesz. 0/? oldal

Összesen 415 oldalt haladtam a héten, egy könyvet fejeztem be, ami egyébként „marginalised”, szóval összesen 20 EXP-t ért az elolvasása. Szintet még nem léptem, ahhoz legalább 5 könyvet el kell majd olvasnom, a célom a Level 3 elérése a végére.
Bízom benne, hogy jövő héten nagyobb haladásról tudok beszámolni nektek, viszont emiatt sem vagyok elégedetlen, mert egy könyv azért megvolt. Ráadásul milyen jó könyv! Később hozok majd róla értékelést. Annyit elárulhatok, hogy nagyon jól esett olvasni, felüdülés volt! Mára ennyit gondoltam, megyek is vissza olvasni! Ti hogy álltok?

-----------------------------------------
Minden kép forrása, játék főoldala: Aentee (Read at Midnight)
Minden kép (csak ehhez a kihíváshoz használhatóak) megalkotója: CW (Read, Think, Ponder; Instagram, Twitter)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése