2017. augusztus 7., hétfő

TBR Book Tag

Kérdések a váró- és kívánságlistámmal kapcsolatban


Sziasztok!
Arwen nemrég kitöltötte a TBR Book Tag-et és megkért, hogy én is tegyek ugyanígy! Kissé felgyűltek mostanában ezek a felkérések, amit nem bánok, mert imádom kitölteni őket, csak lehet, hogy némelyikkel elcsúszok pár hetet. A TBR a To Be Read rövidítése, és azokat a könyveket takarja, amit el akarunk olvasni. Előtte szeretnék tisztázni néhány fogalmat, hogy én hogy értelmezem, mert úgy érzem, hogy a kérdések hol a várólistára, hol pedig a kívánságlistára vonatkoznak. Én alapjáraton háromféle listát használok. Várólistán azok a könyvek vannak, amik megvannak nekem és el is szeretném olvasni, arra várnak, hogy végre kézbe vegyem őket. Kívánságlistán azok a könyvek tanyáznak, amik még nincsenek meg, de szívesen a birtokomban tudnám őket. Valamint én használok egy külön listát, amin az Egyszer szeretném elolvasni típusú könyvek vannak, de ezekre nem feltétlen szeretnék pénzt költeni, csak kell egy hely, ahol megvannak, nehogy megfeledkezzek róluk, időnként átnézem, hátha kivennék valamit a könyvtárból. Következzenek a kérdések!
1. Hogyan követed nyomon, hogy mi van a várólistádon?
Már sokszor szóba hoztam, csak ismételni tudom magam, moly.hu! Remek közösség, rengeteg jófej emberrel ismerkedtem itt meg, valamint nagyon sok hasznos funkciója van az oldalnak, melyből az egyik a várólista nyomon követése. Jelenleg 28 könyv van a listán, ITT meglesheted! 
2. Hogyan döntöd el, hogy mit olvasol el a várólistádról legközelebb?
Az elmúlt hónapokban az ifjúsági könyves kihívás és a Mini könyvklub (hamarosan új fordulóról hozok bejegyzést!) élvezett elsőbbséget, de ha valamiért ezeket kicsit toltam, akkor azt olvastam, amihez a leginkább kedvem volt, amire már régóta kíváncsi vagyok. Bár a legtöbb könyv rajta ilyen, de például a Sötét hajnal és az Oculus nem csücsültek rajta annyit, mint mondjuk a Lépcsők városa.

3. Melyik könyv van a legrégebb óta a várólistádon?
A legrégebben olvasatlanul a polcomon lévő kötet: Jókai Mór: Rab ember fiai. 2001-ben kaptam a Városi Gyermekkönyvtárban rendezett pályázaton elért eredményemért. Azóta sem olvastam el. Még.
4. Egy könyv, amit nem rég adtál hozzá a várólistádhoz?
Mikor elkezdtem írni a bejegyzés, akkor jöttem rá, hogy az Éjszakai cirkusz és az Árulás szépsége még nem került rá fel. Úgyhogy gyorsan pótoltam.

5. Egy könyv, amit csak a borítója miatt raktál a várólistádra.
Várólistára borító miatt nem teszek fel könyvet, ezt inkább a KÍVÁNSÁGLISTÁMRA rakom, de ott sem csak a borító miatt, mert akkor már megnézem a címkéket, és, hogy a molyos figyeltjeimnek mennyire tetszik. De alapjáraton egy csomó könyvnek a borítója fog meg először. Az elsők között említeném a Hangakirályt, az Árnyékkirálynőt, a Kegyetlen Szépséget, de még sorolhatnám. Csekkoljátok az első sorban lévő linken, sok csodás borítóval találkozhattok!
6. Egy könyv a várólistádon, amit nem tervezel elolvasni.
Mindhárom listámra úgy kerülnek fel a könyvek, hogy olvasni is szeretném. Talán a Fantasy enciklopédia az, amit nem regényszerűen szeretnék olvasni, csak néha-néha elővenni.
7. Egy, még kiadásra váró könyv a várólistádról, ami miatt izgatott vagy.
Oculus 2, Holdárnyék 3, Az Olimposz legyőzése 3. Általában mindegyik sorozatfolytatás, aminek nagyon szerettem az olvasott részeit. De mondhatnám E. K. Johnston: Ezer éjszaka című regényét is, amit a Menő könyvek hoz elvileg még 2017-ben.
8. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki olvasott, kivéve te.
A kívánságlistámról választok: Anne Bishop: Vörös betűkkel. Annyit hallottam már erről a regényről, eleinte meg se néztem miről szól, mert a borító teljesen mást mutat. Viszont ez egy romantikától mentes fantasy! Alig várom, hogy én is olvashassam!
9. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki ajánl.
Moskát Anita: Horgonyhely. Ha felteszek Instagramra vagy molyra egy képet, amin rajta van, tuti hozzászól több ember is, hogy igazán itt lenne az ideje, hogy elolvassam végre!

10. Egy könyv a várólistádról, amit nagyon el szeretnél olvasni.
Az összeset, csak sajnos nincs rá időm, hogy mindet egyszerre olvassam. Ami miatt viszont jelenleg a legizgatottabb vagyok, az S. J. Kincaid: A kárhozott. Ez a borító valami eszméletlen szép!
11. Könyvek száma a molyos várólistádon.
Mint már említettem, a várólistámon 28 könyv van. A kívánságlistámon 73-an tanyáznak. Az „egyszer el szeretném olvasni” listámon pedig 119. Ennél a listánál nem vagyok valami következetes, mert sorozatoknál van, hogy egy részt tettem csak fel, van, hogy többet. Viszont ezeket is szeretném egyszer az olvasott oldalon látni.
Köszönöm Arwen a meghívást, szórakoztató időtöltés volt! Szeretném felkérni a következő egyéneket, hogy ők is válaszoljanak a fenti kérdésekre:
Gorkie, az Olvasó Körút blogról
Amalthya, az Enchanted by Pages blogról
Gothic Fleur, a Goodbye Agony blogról
Anna, a Lap lap után blogról

Csak remélni tudom, hogy ti is beszálltok a kitöltők sorába!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése