2017. augusztus 13., vasárnap

Havi ajánló #5

Téma szerinti ajánló havonta egyszer.


Sziasztok!
Ebben a hónapban olyan témát kaptunk, ami szerintem nagyon érdekes, mert nem műfajra, vagy témára szűkíti a könyveket, hanem dátumra! Augusztusi téma: 2010 előtt megjelent könyvek. Trina "Oldies"-ként utal ezekre a könyvekre. Úgy gondoltam, hogy az eredeti megjelenést veszem figyelembe, nem az itthonit, mert szerintem az a meghatározóbb. A téma jellege ismét lehetővé tesz egyfajta felosztást, két rész lesz, elől lesznek a klasszikusok, utána a modern kori irodalomból mutatok példákat. Viszont, hogy ne legyen végtelen hosszú, leszűkítem mindkét kategóriát maximum öt könyvre. A sorrend semmiféle érzelmi töltettel nem rendelkezik, mentem sorba a molyos olvasmánylistámon. A Goodreads csoport linkjét ITT találjátok, nézzétek meg, és csatlakozzatok a kezdeményezéshez, ha van kedvetek!
Klasszikus Irodalom
Nagyon szép ez a történet. Hangoskönyvben hallgatva is teljesen oda tudtam magam képzelni Jane helyébe. Volt, hogy el is pityeredtem közbe, ami azért vicces, mert a kollégáim bármikor hívhattak volna telefonon. Imádtam a korrajzot, a karakterábrázolást, a történetet, mindent. Nem is értem, miért vártam vele eddig!


Már elég régen olvastam, de egyik örök kedvenc regényem marad. Még ma is olyan intenzív emlékeket ébreszt bennem, mintha tegnap tettem volna le. Sötét, mélabús, szomorú, mégis csodálatos történet. Nem tudom, annak idején, miért is vettem kézbe, nem volt sosem szokásom igazán ilyen típusú regényeket olvasni, de nem bántam meg. Kimentettem a családi könyvtárból, itt figyel a polcomon, arra várva, hogy újra magával ragadjon!
Nem is olyan rég olvastam újra ezt a regényt. Mikor nyolcadikban ballagtam a Gyermekvasútról, akkor kaptam ajándékba. Nem hosszú, úgyhogy nem nagy szó, hogy már vagy ötször is olvastam, de mindig találok benne újdonságot. Mark Twainnek sikerült úgy megírnia a váltott szemszöget, hogy el is lehet különíteni őket. Sokaknak manapság ez nem jön össze. Ádám és Éva számára annyira más dolgok fontosak, másképp látják ugyanazt a történést. Sőt, még egymásról is ellentétesen vélekednek. Tudja, hol legyen vicces és hol komoly. Emiatt is szeretem igazán.
Iskolai kötelezők közül ez volt az egyik kedvencem. A másik kedvencem az Egri csillagok, de sajnos a max ötös korlát miatt kiesett a rostán. Sok esetben csináltam én is azt a kötelezőknél, hogy filmben néztem meg. Ennél is úgy rémlik, viszont ezt utána kezembe is vettem. Szerintem, ha meg is reformálják valaha a kötelező olvasmányokat, ezt mindenképp benne kell hagyni. Rengeteg mondanivalót tartalmaz, amit egy zsenge fiatalnak látnia kell.
Tőle a Hamletet is nagyon szeretem, de ezt valahogy jobban. Szerintem már mikor az ember először olvassa ezt a könyvet, már akkor tudja, mi fog történni. Szegény Rómeó és Júlia szerelmi történetét már lespoilerezi az élet maga. Annak ellenére, hogy sötét a végkifejlet, egy nagyon jó romantikus történetnek találom, ami a jelenben is megállja a helyét, persze modernebb szövegezéssel. Rengetegen fel is használták már, hogy újraértelmezzék, szerintem sosem fog kimenni a divatból. Nem is baj, megérdemli a figyelmet.
Modern kori Irodalom
Lehet, hogy ha most olvasnám, ennyi olvasásélménnyel a hátam mögött, nem úgy éreznék Cassie munkássága iránt, ahogy. De nem így lett, ez volt az egyik első YA fantasy regénysorozat, amit olvastam, és nekem nagyon bejött. Az más kérdés, hogy kezdek kinőni belőle, vagy Cassie kezd már kevésbé érdekes témákat írni, vagy nem tudom, de a legújabb könyve már nem váltott ki nálam extázist. De ez a sorozat nagyon, mind a hat részt szerettem, különösen az első hármat. És Simont. És Magnust. Szerintem kevesen vannak, akik nem hallottak valamit erről a történetről, főleg most, hogy TV sorozat készült belőle. Vegyes érzéseket vált ki az emberekből, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Annak ellenére, hogy megosztó, elindított egyfajta YA vonalat annak idején.
A negyedik rész kivételével az egész sorozat 2010 előtt jelent meg eredetileg. Sárkányos, ifjúsági fantasy, engem nagyon magával ragadott. Érdekes módon, nem is a főszereplő, hanem egy fontosabb mellékszereplő lett a kedvenc karakterem, mégpedig Roran. Olyan erő és eltökéltség sugárzott belőle, ami szerintem példaértékű. Mindent megtett azért, hogy a családja biztonságban legyen. Baromira becsültem és szívesen olvasnék róla külön spin-off sorozatot.
Nem lehet kihagyni Rowling korszakalkotó művét sem ebből a listából. Egy egész kultusz nőtte már ki magát eköré a mágikus világ köré. Annyira nem vagyok fan, hogy legyen varázspálcám, viszont imádtam annak idején a varázsló iskolát. Oda akartam járni, persze ki nem. Ahogy a sorozat haladt előre, annál jobban komolyodott a történet is, bár a könyvek is vastagodtak. A filmeket annyira már nem szerettem, a könyvek nekem sokkal-sokkal többet adtak.
Talán kissé furcsálljátok majd, hogy ez a könyv(sorozat) is bekerült, mert lépten-nyomon hangoztatom, hogy én nem olvasok, és nem szeretem az erotikus regényeket. Ez viszont egy kivétel. Bár az erotikus részeket nem is nagyon szerettem benne, sikerült elvonatkoztatnom tőle és magát a történetet értékelni. Nagyon tetszett ez a kettős világ, amit Moning megálmodott. Mac hatalmas személyiség fejlődésen megy keresztül a történet alatt, kénytelen is volt, ha túl akar élni, viszont nem volt erőltetett.
Saját magam számára is nagyon meglepő volt, de a klasszikusoknál nagyon nehezen sikerült leszűkítenem! Mindenáron nyolc kötet akart lenni, de nem hagytam magam, ha már felállítottam magamnak egy szabályt! A modernnél viszont nem lett meg a maximum, lettek volna még jelöltjeim, de erőltetettnek éreztem. Remélem, nem bánjátok, hogy most eltekintek attól, hogy olyan könyveket is mutassak nektek, amiket még nem olvastam, mert csak ismételném önmagam, bár talán így is sikerült. Az első havi ajánlóban láthattok számos ilyen példát, vagy például abban, amiben azokról a sorozatokról beszélek, amiket szeretnék elkezdeni. Ti milyen 2010 előtt megjelent regényt ajánlotok nekem? Mi az, ami a listámban feltétlen benne kellene lennie? Azt viszont megjegyzem, hogy A Gyűrűk Ura nem véletlenül maradt ki, eddigi életemben háromszor álltam neki és háromszor hagytam félbe. Nem nekem íródott sajnos.

6 megjegyzés:

  1. A Hobbit? ;) nekem az nagyon bejött :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolod, ha a Gyűrűk Ura nem ment, az még azért tetszene? Nem olyan hosszú, mint az, talán teszek vele egy próbát, de félek tőle, hogy az írói stílus miatt ugyanúgy éreznék, mint a nagy testvérével kapcsolatban :D

      Törlés
    2. Szerintem tetszene, mivel sokkal kevesebb benne a tájleírás, viszont sok benne a pörgős cselekmény. Eddig én nem mertem a Gyűrűk urát elolvasni, de A Hobbitot kifejezetten élveztem :)

      Törlés
    3. Rendben, köszi, akkor felírom a listára az elolvasandó könyvek közé, teszek majd vele egy próbát :)

      Törlés
    4. Ha az sem megy, akkor hagyd :) lehet Tolkien-t nem neked találták ki :D

      Törlés
    5. az olyan szomorú dolog lenne, elvégre a fantasy kb egybeforr Tolkien nevével :D

      Törlés