2017. július 1., szombat

Ezeket fogom olvasni! #2

Júliusi tervekről bővebben!


Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben azokról a könyvekről fogok kicsit beszélni, amiket júliusban tervezek elolvasni. Remélem ezeket tényleg mind sikerül is majd elolvasni, nem szeretnék elérhetetlen mennyiséget magam elé tűzni, és nem szeretném nyomásnak sem érezni, hogy el kell őket olvasni, úgyhogy ezek tényleg csak tervek. Hónap végén meglátjuk mi lesz belőle!

Ezt már tegnap elkezdtem, elég rövid, úgyhogy szerintem a hétvégén be is fejezem. Nem tudom, hogy találkoztam először ezzel a regénnyel, de már akkor is felkeltette a figyelmem. Viszont múlt hét szombaton az Imádom a könyveket által szervezett 3. Író-Olvasó-Blogger találkozón ismét belefutottam, ahol az írónővel is beszélgettem, ugyanis egy csapatban voltunk. Szabó Ajándékkal mentünk fel ketten, ő beszerezte a regényt, én meg jól kölcsönkértem tőle, úgyhogy most nálam van! Elég izgalmas kis történetnek tűnik, kíváncsi vagyok, hogy jönnek majd be a majmok. Eddig érdekes, kissé erőszakos, de érdekes.

Júniusról maradt ez a regény, amit az egy hónapban egy ifjúsági regényt olvasós molyos kihíváshoz választottak nekem még előző hónapban. Július 15-ig kell elolvasnom, úgyhogy még van időm. Sokat nem tudok a regényről, úgyhogy kíváncsian vágok neki. Jókat és rosszakat is hallottam róla, remélem nekem tetszeni fog.




Az előbb említett ifjúságis kihívás erre a hónapra nekem választott regénye. A filmet láttam gyerekként vagy ötvenmilliószor és imádtam! Édesanyám ma felvilágosított, hogy én ezt olvastam is akkoriban, bár nem emlékszem. Nagyon érdekel, hogy felnőttként milyen hatást vált ki belőlem ez a könyv! Még nem tudom, melyik kiadást veszem ki a könyvtárból, de szerintem Móra kiadás lesz!



Mini Könyvklub júliusi regénye, már régóta vár olvasásra! Imádom ezt a borítót! Nagy reményekkel futok neki a regénynek, elég sok jót hallottam, a molyon 89%-on áll, amit én egész jónak ítélek meg, ráadásul a figyeltjeim is szerették! Annyit tudok a regényről, hogy varázslós-boszorkányos-mágikus dolgok vannak benne, én meg szeretem az ilyeneket. Ráadásul egykötetes!!! Ritka kincs.



A Főnix Könyvműhely idei fantasy antológiája, amit a Könyvhétre hoztak ki. A tavalyi antológiát összességében nagyon szerettem, úgyhogy remélem, hogy ez is tetszeni fog. Úgy érzem, hogy erre lesz most szükségem. Kicsit sajnálom, hogy Holden Rose ebben nincs benne, az övé volt az egyik kedvencem az Ajtók és átjárókban. Dedikált példányom van belőle, több szerző is aláírta nekem, aminek nagyon örülök!


Ebben a hónapban talán nem vágom nagy fába a fejszém, mindegyik könyvet szeretném elolvasni. Kettő belőle elég rövid, valamint a Halhatatlanok is novellákból áll, amivel azért elég jól lehet haladni, úgyhogy bizakodó vagyok! Ti miket olvastok ebben a hónapban?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése